Frankie visszatért

Nem tett le az amerikai álomszezonjáról Frankie Dettori – kürtölte világgá a BloodHorse, Frankie szeptember 19-i vállsérülése után.

dc2529f2-9bd3-403c-9add-073b1df257c3_960x640.jpg

Nos, nem is kell, hiszen az olasz éjjel visszatért a nyeregbe. Három lovaglása lett a Aqueduct Racetrack-on (hivatalos nevén Belmont At The Big A), de a háromból csak egy sikerült. A nap hatodik futamában, egy nyeretlenben még ötödik helyen ért célba Army Prouddal, de éppen a főfutam (8.), a Gr2-es Miss Grillo Stakes előtt (ahol a veretlen favoritot lovagolta volna) hatalmas eső zúdult a pályára, így azt törölték. Az eső később ugyan csendesedett, de a hátralévő versenyekből a veszély miatt sorra léptették vissza lovaikat a trénerek, így Frankie mindössze egyetlen lovaglással ugyan, de visszatért.

2024-ben (szeptember 20-ig) 364 futamban lovagolt, 64 győzelmet aratva, amely győztesei a megszerzett 10,7 millió dolláros bevétel zömét adták. Összehasonlítva az Irad Ortiz Jr. által 1144 vagy a Tyler Gaffalione által bemutatott 1110 lovaglással, úgy tűnik, mintha Frankie csak egy veszélyes vakáción lenne. De az ő nyereményei átlagosan 29 523 dollárt tesznek ki lovanként, ami a második a Flavien Prat által idén elért 32 960 dolláros szédületes számai után.

"Nyilvánvalóan próbálom szelektálni a lovaglásait” - mondta Ron Anderson, Dettori ügynöke. "Megpróbálom kiválasztani célpontjait, hogy azok olyanok legyenek, amelyek méltóak hozzá, de ő mindig nagyon boldog volt, ha bárhova, bármikor repülőre ülhetett. Nem érdekli hová utazunk. Idén 14 pályán lovagolt (Észak-Amerikában) Finger Lakes lett volna a 15."

Közeledik november első hétvégéje, ami Dettori nagy előadása lehet. Immár amerikaiként lovagolni az európai telivérekkel vagy éppenséggel ellenük.

Nyitókép: @FrankieDettori X

A bejegyzés trackback címe:

https://derby.blog.hu/api/trackback/id/tr718651736

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása