Kedves Olvasók! Időutazásra hívjuk önöket, hiszen olyan versenylovakra emlékezünk, akik 30-40 vagy akár majd 100 éve futottak a a nagy víz másik oldalán.
Ők azonban olyan maradandó teljesítményt nyújtottak, amit a mai napig öröm felidézni.
Arra gondoltam, mivel egy ideje nincs már szavazás a honlapon szavazzák meg önök melyik volt minden idők második legjobb lova. Igen! Csak a másodikat. Azt hiszem, az első helyezettről nem beszélhetünk, hiszen a “Hungarian Wonder”, azaz Kincsem ellen talán nem is szavazott volna senki. Elkezdtem az adatgyűjtést, hogy összeállítsam a listát, amiből majd Önök választhatnak, de pár perc után abbahagytam. Lehetetlenség. Eleve ebben a szavazás menüben csak 12 opciós lehetőség áll rendelkezésemre. Hogyan válasszak ki 12 lovat, az elmúlt 200 évből? Sehogy. Viszont a keresgélés során kezembe került, egy 1999-es kiadvány, amiben a Bloodhorse amerikai szaklap, egy TOP 100-as listát közöl a XX század legjobb amerikai telivéreiről. A listát 7 szakember (Howard Battle, Lenny Hale, Jay Hovdey, William Nack, Pete Pedersen, Jennie Rees és Tommy Trotter) véleménye alapján állították össze. Jó néhány érdekesség található a kiadványban, és mivel itthon nem oly ismertek, vagy nem mindenki előtt ismertek ezek az amerikai lovak, így megpróbálom fókuszba helyezni a 10 legjobbat. Jó szórakozást.
Elsőként akkor a lista 10. helyén álló Spectacular Bid (Bold Bidder-Spectacular, született 1976-ban). 30 versenyéből 26 alkalommal győzött és gondolják el, ez is csak a lista 10. helyéhez bizonyul elegendőnek. Kétévesen már hét versenyben indul és ezekből ötöt meg is nyer, majd elkezdi e felkészülést a hármas korona meghódítására. Két és fél hosszas előnnyel nyeri a Kentucky Derbyt, míg a Preakness-ben, már több mint öt hosszal követi őt a célban a második helyezett. A korona két ága tehát már a zsebben volt. A Belmont Stakes reggelén azonban Spectacular Bid egy pályán heverő tűbe (!?) lépett, ami később olyan patafertőzéshez vezetett, hogy az életét is veszélyeztette. ..de csak később. Mivel a verseny előtt sántaságot nem mutatott, így elindították a futamban, ahol végül is harmadik lett. Oda az álom. Két hónap alatt azonban felépült betegségéből és pályafutása végeztéig sorra nyerte a nagyversenyeket. 1980-ban lett az Év lova, míg 1982-ben a National Museum of Racing és a Hall of Fame dicsőségtáblájára került a neve. Az első évében 150 ezer dollárért fedezett és komoly versenyeket nyerő utódok egész sorát hagyta maga után, de igazán (az ő eredményeit legalább megközelítő) világklasszis utódja nincsen. 2003-ban múlt ki szívrohamban.
Kilencedik Seattle Slew (Bold Reasoning – My Charmer, született 1974-ben). Ő mindössze 17 versenyben állt starthoz. Kétévesen is csak három versenyben indul, igaz mindhármat nagy fölénnyel nyeri. 1977 aztán egy mámoros év lesz a csapat számára, hiszen Seattle Slew tizedik telivérként az amerikai történelemben megnyeri a hármas koronát. Ekkor kilenc futás kilenc győzelem a mérlege. Ezt követően azonban vereséget szenved, de év végén így is Ő az Év Lova. 1978-ban hatalmas versenyekben győz, de néhány vereség is becsúszik. Aqueduct pályáján egy könnyű győzelemmel búcsúzik a versenyzéstől. 17 versenyéből 14-et megnyer. Káprázatos karrier. Kentucky államban kezdi tenyészkarrierjét, és egyik legjobb utódja, a Belmontot és BC Classicot nyerő AP Indy. 1981-ben kerül a National Museum of Racing és a Hall of Fame elismerést begyűjtők közé. 2002-ben éppen a Kentucky Derby megnyerésének 25. évfordulóján halt meg.
Nyolcadik helyen Forego (Forli – Lady Golconda, született 1970-ben). Seattle Slew-al ellentétben ő rengeteg versenyben elindult. Szám szerint 57-ben, amelyekből 34-et nyert meg. Érdekes módon egyetlen háromévesek számára nyitott nagyversenyben sem győzött a herélt. Az első indokként azt hozta fel tulajdonosa erre a kérdésre válaszolva, hogy 3 évesen még mindig növésben volt, de a komolyabb ok az volt, hogy abban az évben (1973-ban) ott volt Amerikának Secretariat. Negyedik lett mögötte a Kentucky Derbyben. Négy alkalommal nyeri meg a Woodward Stakes, háromszor a Brooklyn Handicap-et, és három éven keresztül (1974-75-76) Ő az Év Lova Amerikában. 1400 métertől 3200 méterig nyert versenyeket. 1979-ben választották Hall of Fame taggá. 1997-ben lábtörése után el kellett altatni. Amerika 2 versenypályáján is futam viseli a nevét.