Szerkesztőségünkben mi is megválasztottuk természetesen 2014 legjobbjait. Szenvedtünk is rendesen. Vakargattuk a fejünket, hogy vajh melyik csodás telivér lett 2014 legjobbja. De miként lehet erre a kérdésre minden kétséget kizáróan korrekt választ adni?

Az év utolsó előtti napján közöltük világranglistánkat, ahol is a világ legjobb versenylovait egyedi (általunk kitalált) pontszámítás alapján állítottuk sorrendbe. A pontszámítás lényege, hogy a Nemzetközi Lóversenyszövetség által megnevezett 50 legerősebb versenyben indulók gyűjthették a legtöbb pontot, azaz hiába nyert meg egy ló akár Grade/Group 1-es futamból hármat is, ha azok nem voltak a legerősebb versenyek közé sorolva nem végezhetett az élmezőnyben. De vajon tényleg ez a legjobb módja annak, hogy megállapítsuk ki volt a legjobb?

A gondolat december eleje óta nem hagy nyugodni, amikor is elolvastam az egyik képes lovas lapban, a Magyar Lovaregylet Elnökének, Száraz Györgynek az írását a trénerekről.  Részlet a cikkből, amit a szerző engedélyével még januárban, teljes terjedelmében is közlünk a Racing Portalon.

„Hányszor kellett izgulni, hogy a startnál ne maradjon, hogy jó pozíciója legyen, hogy föl ne lökjék, hogy el ne siesse, vagy ments’ isten el ne várja a versenyt, a célbíróról és az all’ rightről nem is szólva.”

A legendás tréner, Mravik Pál így összegezte a versenyek lehetséges buktatóit 1935 szeptemberében.

Mravik Pál

Ebben a fohászban minden benne foglaltatik. Hány és hány „dolog”, körülmény együttállása kell egy ló győzelméhez? A Mravik által leírtak mellett a remek kondíció, a megfelelő zsoké, talaj, időjárási körülmények, jó súlybeállítás, korrekt, azaz nem szabálytalan ellenfelek, és csak a jóisten tudja mi még. Sorolhatunk-e ezek függvényében egy olyan lovat, aki erős versenyekben mondjuk 1, 2., 6., és 4. egy olyan elé, aki 4 szerényebb (besorolású) versenyt is megnyert? Lehet-e egy olyan ló akár a legjobb, aki szerény hendikepfutamokból nyer meg mondjuk hatot egymás után? Miért is ne? Hiszen ő azokkal a győzelmekkel feszegeti saját határait, és hozza ki magából a legjobb teljesítményt, amire csak képes. Pár évvel ezelőtt az Államokban volt erre példa, amikor is egy telivér 22 egymást követő versenyében nem talált legyőzőre. A futamok persze szerény díjazásúak és értékűek voltak, de próbáljanak, 22 ping-pong-, tenisz-, vagy sakkmérkőzést játszani egy Önöknél jóval gyengébb ellenfél ellen. Egyáltalán nem biztos, hogy minden alkalommal győzni tudnak.

Az amerikai év lova szavazást illetően nagy vitában vagyok néhány amerikai lóversenyrajongóval. Többségük ugyanis azt állítja California Chrome jobban megérdemli az Év Lova címet, mint Main Sequence. Még az sem tántorítja el őket, hogy azon az oldalon, ahol a diskurzus megy, a kiadó-főszerkesztő publikált egy nagy cikket, ahol egyértelműen az én álláspontomat támasztja alá. (Ezt január 15-én olvashatják majd a Racing Portalon.)

De miről is beszélek konkrétan?

Szerintem a 4 versenyből négyszer győztes Main Sequence jobban megérdemli a címet, mint a valóban 4 Gr1-et (köztük két klasszikust) nyerő California Chrome. Hogy miért gondolom így? Mert Chrome 3 alkalommal is vesztesen jött le a pályáról (azaz 3x is voltak nála jobb lovak (most hagyjuk azt figyelmen kívül, hogy a galoppon a súly miatt nem mindig a nyerő a legjobb), sőt egy alkalommal Grade 2-es versenyben volt hatodik. Nálam MS 4 Gr1-es győzelme ennél jóval-jóval többet ér. Hozzá kell tennem: magam is változom. Korábban (évekkel ezelőtt) nálam is csak egy szempont létezett: milyen erős versenyben futott a ló, azaz akkor egyértelműnek tűnt, hogy Overdose, ascoti (Gr1-es) 4. helyezése, felette van a római Gr3-as (10 hosszas) sikerének. Ma már nem merném ezt egyértelműen kijelenteni. Illetve bizonyos szempontból persze felette áll, de ha két olasz lóról lenne szó, akik azonos teljesítmény mellett (mondjuk három Gr2 győzelem után) –

–    egyikük római Gr3-at nyerne 10 hosszal,
–    másikuk 4. lenne Gr 1-ben a Royal Ascoton

…hát nem vagyok benne biztos, hogy utóbbi telivérre szavaznának többen, arról meg gőzöm sincs, hogy én melyikre voksolnék.

Több mint 1 millió angol telivér áll világszerte tréningben. Közülük néhány (tíz)ezernek sosem adataik meg a győzelem lehetősége, azaz nem ízlelhetik meg a nyerés ízét. Kár, ugyanis csak meg kell nézni a tulajdonosok arcát, amikor is lovuk elsőként ér célba. Az amerikai lóverseny-televíziók szándékosan a sírva ölelkező (néha pedig üvöltő) tulajdonosokat mutatják a befutás után csaknem azonnal. Szinte euforikus hangulatba kerülnek a futtatók egy-egy, akár csak kisebb versenyben aratott győzelem után is. II. Erzsébet királynő önfeledt ünneplésének videofelvétele az egész világsajtót bejárta. Nincs még egy olyan sport, amely ennyi emóciót váltana ki a jelenlévőkből, mint a lóversenyzés, hiszen az áhított győzelem elérése egy egész team sikere, amiben a patkolókovácstól az állatorvoson át a tulajdonosig mindenkinek a munkája benne van. Fontos a győzelem továbbá a későbbi tenyészkarrier szempontjából is, de ez már egy másik történet lenne.

A fenti kusza gondolatmenet mindössze találgatás, ugyanis egyértelmű válasz nem adható a sorrendfelállításra. Hasonlatosan az Oscar gálákhoz itt sem lesz soha ítélet, vita és bírálat nélkül. Ha azonban még egyszer elolvassuk Mravik mester szavait, annak függvényében a hideg kiráz, ha Frankel, Black Caviar vagy még inkább Kincsem teljesítményére gondolok…