Isten veled Hay List

Azt hiszem mindannyian ismerünk olyan embereket, akikre rámondható: bárcsak 5-10 évvel előbb/később születtek volna. 

hay_list.jpg

Főként sportolókkal kapcsolatban emlegetjük ezt gyakran. Gondoljunk a labdarúgó Varga Zoltánra, aki Albert Flórián árnyékában nem lehetett első számú sztár, vagy Cseh Lászlóra, akit vagy Phelps vagy Lochte előzött meg a legfontosabb versenyeken. 

Én azonban a gyönyörű Szabó Tündére gondolok, aki egyrészről szerencsés volt, hiszen az egyetemes úszósport talán legnagyobb alakját, Egerszegi Krisztinát ismerhette egészen közelről, másrészről viszont egész biztosan szerencsétlen, mind olimpiai, mind világ és Európa-bajnoki ezüstérmeit Krisztina királynőnek „köszönhette”.

Akiről most röviden szó lesz, leginkább Szabó Tündéhez hasonlítható, és ő nem más, mint a héten elaltatott szupersprinter, Hay List. Neki, a világtörténelem valaha élt legnagyobb lova, az ezeken a hasábokon már bemutatott Black Caviar lett az „Egerszegi Krisztinája”. A 2005 augusztusában született csikó 28 versenyben indult pályafutása során.  15 alkalommal győzött is, de ezekből csak három igazán emlékezetes a nagyvilágnak. Az a három született ugyanis a legfelső kategóriában. Az időközben kiherélt csődört azonban hat alkalommal is elindították, a verhetetlen csodakanca ellen.  2010-ben még nagyon kikapott tőle, és utolsó előttiként ért célba. 2011-ben és 12-ben azonban négyszer is ő ért célba a második helyen, és a 4 veresége közül a legnagyobb is csak 3 ¼ hossz volt. Ugye-ugye milyen figyelemreméltó adat? Sajnos Hay List (Overdose-hoz hasonlóan) egész pályafutása során (!) pataproblémákkal küszködött és két éven át így is a világ MÁSODIK legjobb sprintereként tartottuk őt számon.  (A nemzetközi értékelése 125 volt, azaz 2014-ben ezzel a számmal első lehetett volna a világranglistán Lankan Rupee-val  és Terravista-val karöltve.)

Az utolsó pályán töltött éve méltatlan volt hozzá. Egyetlen győzelmet sem tudott aratni, és a 6. csörtében 19. hosszal kikapott Caviar-tól. Ekkor már nem is igazán a nyolc éves korával volt a probléma, hanem az egyre gyakrabban jelentkező „láb bajokkal.”…amiből aztán (2014 decemberében) kialakult a rettegett laminitis, azaz a patairha gyulladás. Ha állandó zsokéja Glyn Schofield meglátogatta mindig jobb kedvre derült, de annak ellenére, hogy 15 alkalommal elsőként ért célba, a 16. győzelem már nem adatott meg neki. A laminitissel szemben sajnos nem győzhetett.  Ő azonban nagy küzdő és nagy harcos volt, és ahogy az ausztrál lapok írják: egy különleges helyet foglal el a mennyekben. Nyugodj békében Hay List!

A bejegyzés trackback címe:

https://derby.blog.hu/api/trackback/id/tr8818504470

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása