A legendás Frankel visszavonulása óta hallotta valaki Tom Queally nevét?
A galoppversenyzés színes forgatagában megesik az ilyen, mint ahogy a zenei világban is ismerünk egyslágeres sztárokat. Jelen esetben nem más tekinthető gyakorlatilag egylovas, kérész-életű csodának, mint a néhai Henry Cecil istállójában magának világhírnevet szerző, fiatal ír származású zsoké.
Pedig nem mondhatnánk, hogy nem tehetséges: már 15 évesen, első lovastanulói szezonjában nemcsak első győzelmét szerezte meg, hanem a bajnoki címet is az apprentice zsokék között Írországban. Mindez még 2000-ben történt. Utána 8 éven keresztül számos helyen fordult meg és került időnként reflektorfénybe az ifjú titán, járt Amerikában és még Új-Zélandra is elvetődött, valamint Aidan O’Brien is felfigyelt rá és alkalmazta istállójában.
Midday-nek is rengeteget köszönhet… (Fotó: breederscup.com)
Az igazi sikereinek kezdete 2008-ra tehető, ekkor kezdett együtt dolgozni Cecil mesterrel. 18 győzelmével mindjárt a másodhegedűs szerepe jutott neki Ted Durcan mellett, és 2009-ben már a trénerlegenda első számú lovasává nőtte ki magát. A Gr1 sikerek is ekkor kezdtek el potyogni. Cecil mellett más idomároknak is lovagolt és győzött a legmagasabb szinten, szám szerint kétszer, saját istállójában pedig 3 topsikert gyűjtött be az “örökzöld” szuperkancának, Midday-nek, valamint Twice Overnek köszönhetően. A következő szezonja még parádésabban alakult az előbb említett két ló, valamint a kétévesen már az oroszlánkörmeit próbálgató Frankel jóvoltából, 6 Gr1 trófea landolt a vitrinben.
A csúcs minden kétséget kizáróan 2011/12-ben érkezett el Queally számára, amikor Frankel a három- és négyéves szezonjaira fordult. Ahol csak starthoz álltak, nem találtak legyőzőre. A lehetőségért, hogy egy ilyen kaliberű ló – akit méltán tartanak minden idők egyik legkiválóbb versenylovának – sikereinek részese lehessen az ember, bármely zsoké odaadta volna a fél karját is. Nem is beszélve az ikonikus Sir Henry Cecilről… Thomasnak mindez megadatott. Valószínűleg azóta is ezeket az időket sírja vissza, ugyanis ahogy a két legenda letűnt a zöld gyep világának színpadáról, egyben Queally csillaga is leáldozott.
…. de Frankel tette igazán híressé. (Fotó: bbc.co.uk)
Azóta mindössze egy másodvonalbeli zsokénak tekinthetjük, nem halljuk a nevét a legnagyobbak között. Gr2 szintű győzelemig jutott csupán az elmúlt 3 év során. Tehát valóban igaz, hogy a csodaló tette őt igazán naggyá. Mintha ezzel ő maga már akkor is tisztában lett volna, hiszen nem egyszer úgy nyilatkozott, hogy a sikerben neki csak töredékszerepe volt, a ló szinte magától megoldotta a feladatokat. Nagyon hálás volt, hogy ezekben a történelmi sikerekben rész jutott neki. Lehet, hogy már sosem jut fel oda, ahová egykor Sir Henry és Frankel felemelték, viszont a neve kitörölhetetlenül beleíródott a galopp történelmének vaskos könyvébe. Ezt senki sem vitathatja el.
Kiss Barbara
A bejegyzés trackback címe:
https://derby.blog.hu/api/trackback/id/tr4918504414
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.