Megint eljött a búcsú ideje. Ezúttal a nagyszerű Kieren Fallontól kell elköszönnünk.
Szinte nem is tudom, hol kezdjem… méltassam? Hiszen úgyis tudja minden valamire való galopprajongó, hogy az ő neve méltán a legnagyobbak között van/volt. Óriási, örökké emlékezetes győzelmeket aratott az évek során Angliától kezdve, Franciaországon át, egészen Hong Kongig. Ócsároljam? Hiszen az is köztudott, hogy néha botrány övezte pályafutását, és nem egyszer huzamosabb ideig ezeknek okán kellett távol maradnia a nyeregből.
Mégis, ma búcsúznunk kell tőle. Nem könnyű feladat, pláne az okáról szólni, ami nem egy vidám dolog. Az 51 éves sztárzsoké mély depresszióra hivatkozva akasztja végleg szögre a csizmát. Szakmabeli társai szerint ennek a jeleit már jó ideje lehetett érzékelni rajta, nem volt már a régi. Munkatársa, Michael O’Callaghan, a fiatal ír tréner elmondása alapján egy múlt heti esést követően Fallon maga ismerte el, hogy már nem megy neki úgy, mint korábban. Öröm az ürömben, hogy biztosan tudjuk, hamarosan kezdetét veszi a depresszióból történő gyógykezelése, és habár a nyeregbe versenyben már nem tér vissza, a szakmánál azért megmarad a jövőben is.
Night Of Thunder nyergében nyert utoljára 2000 Guineas-t. Fotó: dailymail.co.uk/Bill Seelwyn.
Úgy illik, és késztetésünk is arra van, hogy néhány momentumot, tényt mindenképpen kiemeljünk karrierjéből, azaz egyfajta rövid kis summa álljon itt, amely általunk is emléket állít, és tiszteleg szakmai nagysága, eredményei és tehetsége előtt:
– Hatszoros brit champion zsoké (1997, 1998, 1999, 2001, 2002, 2003)
– Összes győzelmének száma 2253
– Háromszoros Epsom Derby (1999, 2003, 2004) és Epsom Oaks (1997, 1999, 2004) győztes
– Ötszörös 2000 Guineas (2000, 2001, 2005, 2006, 2014) és négyszeres 1000 Guineas (1997, 1999, 2003, 2005) bajnok
– Prix de l’Arc de Triomphe győzelmeit 2005-ben és 2007-ben aratta Hurricane Run és Dylan Thomas társaként
– Nagy-Britannián és Franciaországon kívül klasszikusok és Gr1 szintű versenyek sorait nyerte Írországban, Olaszországban, Németországban, Ausztráliában, Dubaiban, Hong Kongban és az USA-ban egyaránt
– Karrierje során olyan, szintén világhírű trénereknél volt istállózsoké, mint a néhai Sir Henry Cecil, Sir Michael Stoute és Aidan O’Brien.
A Hong Kong Vase győzelem után, amit Ouija Birddel aratott, 2005-ben. Fotó: hkjc.com
Stílusa és személyisége olykor megosztó volt. Egy keményen dolgozó, tehetségét tekintve igazi numero uno lovas volt ő, akinek ugyanakkor az időnkénti kihágásai miatt meggyűlt a baja a “törvénnyel”. Ettől függetlenül vitathatatlan tehetsége és zsenialitása miatt, személyében minden idők egyik legnagyobb zsokéalakja száll le a verseny-nyeregből. Köszönünk mindent, Kieren!
Kiss Barbara