Baffert, a Classic királya

Bemutatjuk a trénert, aki három éve legyőzhetetlen az Egyesült Államok legnagyobb futamában, a Breeders’ Cup Classic-ban.

A harmadik Classic-ját nyerte idén zsinórban Arrogate-tel. Fotó: Thoroughbred Racing

1953. január 13-án született Arizonában. Családja farmján nőtt fel Nogales-ben, leérettségizett és kezdetben quarter horse-okat edzett Prescott-ban, majd a 80-as évekre áttért a telivérekre, és Kaliforniába költözött a Los Alamitos lóversenypályára.
Első nagy áttörését 1992-ben érte el, mikor versenyt nyert a Tenyésztők Kupáján Thirty Slews-zal. Királykategóriában igazán azonban csak 96-tól számoltak vele, ebben az évben ugyanis idomítottja második lett a Kentucky Derby-ben. Azt követő évben be is húzta a “rózsák futamát”, valamint a Preakness Stakes-t is a fantasztikus Silver Charm-mal, majd Real Quiet-tel is.

A két bombaév után 2001-ig nem nyert igazán fontos versenyt, a kétezres években azonban olyan klasszisokat sorakoztatott fel, mint Captain Steve, Point Given, War Emblem, Midnight Lute, Lookin At Lucky, vagy éppen Pioneerof The Nile, mindegyikük története sikersztori a javából.

Nem volt ilyen vidám neki a 2012-es dubaii meeting, amikor is az életéért kellett küzdenie. A Dubai World Cup-ra készítette Game On Dude-ot, a verseny hetén azonban szívrohamot kapott. Szerencsére biztos ellátást kapott és felépült életveszélyes állapotából.

Hamar visszatért a versenypályára, már akkor helyezett lett Bodemeister révén a Derby-ben és a Preakness-ben, majd 2014-ben megkezdte Classic-tripláját Bayern-nel, 2015-ben pedig a lóverseny történelmének első Grand Slam bajnoka, American Pharoah készült Baffert kezei alatt. Idén Arrogate-tel tette fel a pontot az i-re a neves futammal kapcsolatban, és írt történelmet.

A Tenyésztők Kupáján összesen 14 győzelmet számlál, nyert Classic-ot ugyebár Bayern-nel (2014), American Pharoah-val (2015) és Arrogate-tel (2016), Sprintet Thirty Slews-zal (1992), Midnight Lute-tal (2007 és 2008), Secret Circle-lel (2013) és Drefong-gal (2016), Juvenile-t Vindication-nel (2002), Midshipman-nel (2008) és New Year’s Day-jel (2013), Juvenile Fillies-t Silverbulletday-jel (1998) és Indian Blessing-gel (2007), valamint Juvenile Sprintet Secret Circle-lel (2011).

A bejegyzés trackback címe:

https://derby.blog.hu/api/trackback/id/tr10018504342

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása