Búcsúzik a porondról: Able Friend

Egy csillag hagyja el a versenypályákat… 

Az ausztrál tenyésztésű szuperklasszis, Able Friend (Shamardal – Ponte Piccolo) visszavonul a versenyzéstől. Szomorúan vesszük tudomásul, hogy John Moore egyik legkiválóbb idomítottja többé már nem indul egyetlen futamban sem.

2009. szeptember 19-én látta meg a napvilágot. Pályafutása 2012-ben kezdődött, amikor a Maiden Handicap-en másodikként végzett.

2014-ben megnyerte a Hong Kong Classic Mile-t, majd a Chairman’s Trophy-ban is győzedelmeskedett. Ezután teljesítménye a mennyekbe szállt, sorra dobogós helyezéseket ért el, legrosszabb eredménye egy negyedik hely lett, majd zsinórban hat győzelmet aratott, amelyből négy Gr1-es besorolású volt. Huszonhat versenyéből tizenháromban vitte a prímet, mi tagadás elég mesebeli szám, de mit várunk egy ilyen csodától, mint Able Friend?!

Habár sérülése után teljesítménye romlott, és nem ért el olyan sikereket, már nem volt benne olyan versenyszellem mint előtte, mégsem maradt kétség afelől, hogy egy igazán ritka, lenyűgöző ló. 7 millió eurót meghaladó bevételt gyűjtött össze versenykarrierje idején.

2015-ben az év legnépszerűbb lovának választották Hongkongban, egy évvel ezelőtt pedig a World’s Best Racehorse ranglistán a hongkongi csillag lett a harmadik legjobb versenyló.
Abban az egy dologban biztosak lehetünk, hogy aki jártas a galopp világában, annak mindig is hiányozni fog e csodaló. Hiányozni fog az, ahogyan sokszor láttuk, hogy uralta a versenypályát, hiányozni fognak a győzelmei, hiányozni fog ő maga. Miért is? Erre a kérdésünkre kapunk egy szívmelengető, mégis könnyfakasztó választ:
Egyenlő volt minden lóval ezen a bolygón, mégis ő volt a csúcs. Legendává vált, ismert lett.“- nyilatkozott így John Moore, a 8 éves élharcos idomítottjáról.

Örökre beírta magát a galopp nagykönyvébe. Boldog nyugdíjas éveket, Able Friend!

A csodálatos Able Friend  Fotó: www.royalascothospitalityuk.co.uk

A bejegyzés trackback címe:

https://derby.blog.hu/api/trackback/id/tr4418504298

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása