Közel egy hét telt el a férfi kosárlabda Magyar Kupa döntő óta, de még mindig sokan méltatják a szolnokiak teljesítményét, így mi is ezzel nyitjuk a turfandsport.com utódját, ezen blogunkat.

Ha valaki előtt nem lenne ismert a Magyar Kupa lebonyolítása:

A 26 fordulós alapszakasz felénél, azaz  13. forduló után húznak egy vonalat és a tabella első nyolc helyezettje vehet részt a kupaküzdelmekben.

A kosárbarátok előtt nem titok, hogy a bajnokság kimagasló esélyese idén is a címvédő Szolnok, amely mai napig mindösszesen két darab - egyaránt egypontos -  vereséget jegyez 17 győzelem mellett. A második helyezett Körmend már hat vereséget számlál, így a Szolnok  - ebben a lebonyolítási formában - már csak elbukni tudja a bajnoki címet. Az alapszakasz első ugyanis "olyan védettséget" élvez, hogy évek óta nem akadt rá példa, hogy ne közülük kerüljön ki a bajnok.

A kupa azonban más. 3 nap alatt kell 3 meccsen jól játszani a trófeához vezető úton. Azaz itt elég egyetlen megingás, és máris oda a kupaálmok. A Szolnok a győri hétvégének is toronymagas esélyesként vágott neki természetesen. Még úgy is, hogy az amerikai hátvédjük, Jaylin Airington már hetek óta kidőlt a sorból. A Pécs elleni csütörtöki negyedöntőben azonban a klub két kulcsjátékosa, Kovács Péter és Strahinja Milosevic is olyan súlyos sérülést szenvedett el, hogy az sokkolta a társakat. (Azóta mindkettejüket megoperálták.)

A másnapi, DEAC elleni mérkőzésre így fejben kellett elsősorban "összerakni" a gárdát, hiszen a játékosoknak nem a következő találkozó, hanem két, súlyosan megsérült társuk körül jártak a gondolataik. Érthető ugye? Az Olaj azonban rutinból, meglehetősen simán lehozta az elődöntőt is, így jöhetett a FALCO elleni szombati finálé. Csakúgy mint 2018-ban.

Nézzük az előjeleket: a vasiak, akiknek a keretük idehaza az egyedüli, amely a Szolnokhoz mérhető. Benne klasszisok egész sora. Az alföldieknél a helyzet ismert: 3 kidőlt játékos, emiatt egy pokolian fáradt csapat, hiszen a talpon maradt kulcsjátékosok az első két napon sokkal több időt töltöttek a parketten, mint a rivális játékosai.

A szombathelyiek azonban még sosem nyertek Magyar Kupát. Mind az öt döntőjüket elvesztették.

Az ellenfél szurkolói emiatt Szombathelyet, csak "Silverhely"-nek csúfolják, míg a szaklapok azt írták: Ha most nem nyer kupát a Falco, sosem fog. Ekkora esélye még egyszer nem lesz.

A  döntő kiváló hangulatban kezdődött. Kb. 500-an érkeztek a jászságból, míg kb. háromszor ennyien Szombathelyről. Kilenc játékos hét ellenében. Az első negyed mégis 30:19 lett. De nem a sárga-feketéknek.  

Az Olaj játékosai mintha vért ittak volna. Hullafáradtan is oroszlánként küzdöttek és folyamatosan növelték az előnyüket.   A 23. percben már 55:32 volt az állás a Szolnoknak.  A piros-fekete szurkolók elkezdték a fiesztát. Félmeztelenre vetkőzve tomboltak a szektorban és várták a végső sípszót. Ahogyan az várható volt a bajnok hét emberrel nem bírta végig ezt a tempót. Igaz hogy a 31. percben még 64:44 volt az állás, de a vasiak megérezték a vérszagot, hogy fogy az erő  a szolnoki lábakból.

Hiába dobtak azonban 39 pontot a záró 10 percben, a kupát ismét elvesztették. Immár hatodjára nézték lehajtott fejjel, hogy más emeli fel előttük a serleget. 

A Szolnok azonban véghezvitte a csodát. Ilyen előzmények után úgy odatették magukat, hogy az ellenfélnek egyetlen másodpercig sem volt esélye a győzelemre. A döntő hatalmas publicitást kapott a magyar médiában. Sok olyan lap is hosszabban foglalkozott vele, amely egész évben alig ír erről a csodálatos sportágról.

Mert amit a bajnok véghezvitt  az egyetemes sport aranykönyvébe kívánkozik, mégpedig a "hogyan harcoljunk csapattársainkért" fejezetébe.

Vojvodáék nem csak a szívüket vitték ki a pályára aznap, hanem valami sokkal többet. Olyan mentális fölénybe kerültek a súlyos sérülések miatt, hogy egyszerűen legyőzhetetlenek voltak. Mindennél jobban  akarták ezt a kupát, hogy maródi társaiknak is átadhassák ezt a serleget és az érmeket. (Ez a 8. Magyar Kupa a szolnoki vitrinben.)  

Dragan szavai: "Nagyon furcsa, szokatlan helyzetből vágtunk neki a mérkőzésnek, de az csak extra energiákat adott nekünk, hogy három barátunk is komoly sérülést szenvedett. Az emberi tűrőképesség határait súroltuk, játékosaim több mint a maximumot hozták ki magukból, hogy megmutassuk, lélekben velünk vannak a sérültjeink. Értük is küzdöttünk, bízunk benne, hogy minél hamarabb visszatérhetnek az operáció után a pályára. Gratulálok a srácoknak, csodát tettek, gyakorlatilag csere nélkül, tele energiával, maximális koncentrációval játszottunk. Száz százalékra mondom, hogy megérdemeltük ezt a győzelmet. Köszönöm a szurkolóinknak is, akik nagyon sokat segítettek. Remélem, a szezon végéig folytatni tudjuk ezt a remek közös munkát".            

Ez volt tehát a szolnoki hősköltemény, amelyre nem csak a Tisza partján fognak még nagyon sokáig emlékezni.

Képek: hunbasket.hu