93 éves korában tegnap elhunyt Saratoga királynője, Marylou Whitney, aki legendás életutat hagyott maga mögött.
Mary Louise Schroeder Kansas Cityben született 1925. december 24-én.
„Lovon születtem. Minden hétvégén lovagoltunk, majd amikor már egyedül is ment, akkor persze sokkal többet ültem nyeregbe.” – mondta egyszer.
Hihetetlen népszerűségre akkor tett szert, amikor a II. világháborúban lemezlovasként a talpalávalót szolgáltatta az amerikai katonáknak.
1958-ban ment hozzá a sokoldalú Cornelius Vanderbilt Whitney-hez. Itt kezdődött a haláláig tartó kapcsolata a lóversenyzéssel, hiszen a Whitney család tevékenysége talán az egyik legfontosabb az USA lóverseny-történelmében. Mai napig csúcstartók abban, hogy a legtöbb Stakes versenyt nyerték lovaik. Be is fogjuk mutatni őket hamarosan.
Az 1863-ban megnyitott Saratoga Race Course szinte végnapjait élte, amikor 1901-ben William Collins Whitney – Marylou férjének nagyapja – befektetőtársaival megvásárolta és felvirágoztatta azt. Az 1970-es években újra kisebb mélypont következett. Ekkor a család nagy kampányba kezdett, hogy az NTRA tartsa meg a nagy meetingeket a pályán, hozzájárulva ezzel a létesítmény fennmaradásához.
Nem kell különösen ecsetelnünk, hogy a pálya ma az USA galoppsportjának egyik fellegvára, ahol rengeteg nagy ló bukott el, vagy éppenséggel dicsőült meg. Elég példaként csak azt hozni, hogy a nagy Man o’ War itt szenvedte el egyetlen vereségét.
De vissza Marylou életéhez. 1992-ben elhunyt férje, aki üzletember, író, filmproducer, lovaspoló játékos és kormánytisztviselő is volt. Megrendült egészségi állapotában, halála előtt szinte az összes lovát eladta, de az örökségből Marylou igyekezett minél többet visszavásárolni.
1993-ban kezdődött saját futtatói karrierje, amely során olyan futamokban látszódtak elől a versenyistálló legendás kék-barna színei, mint pl. a Kentucky Oaks, ahol Bird Town 2003-ban pályarekordban győzött, hozzásegítve ezzel gazdáját egy újabb elképesztő rekordhoz.
80 év után Marylou lett ugyanis az első nő, aki Oaks nyerőt tenyészetett és tulajdonolt.
A trénerrel Nick Zito-val folytatták a történelemírást, hiszen Birdstone Belmont győzelme vetett véget Smarty Jones Triple Crown álmainak.
A Marylou Whitney Stables 190 köztük 9 Grade győzelmet jegyez a tegnapi napig.
Időközben, 1997-ben ment feleségül John Hendrickson-hoz, aki kérésre elvállalta a Whitney Industries elnöki pozícióját.
2011-ben nyert felvételt a Jockey Clubba és még ebben az évben kapta meg kapta meg az Award of Merit-et, azaz az életműdíjat. Teljes joggal. Kórházakat, táncmúzeumot és számos más projektet finanszírozott. A versenyistállóban minden alkalmazottját barátként kezelte.
„A lóversenysport hátterében dolgozók a sport sosem méltatott hősei. Ezek a csodálatos emberek, hosszú órákat dolgoznak veszélyes helyzetekben, miközben gyakran rossz körülmények között élnek” – méltatta kollégáit. Azonban nem csak a szavak embere volt. Rendszeresen programokat szervezett ezen munkatársainak. Vacsorákra, táncestekre és egyéb szórakoztató rendezvényekre invitálta őket.
Michael Veitch turf szakíró ezt írta róla 2011-ben: „Marylou Whitney részvétele Saratoga kultúrájában a legjelentősebb volt azokban az időkben.”
Ebből is látszik, hogy a galoppsport hatalmas rajongója és bőkezű mecénása volt.
“Marylou szenvedélye a versenyek kapcsán Saratoga Springs városa iránti szeretetével és a háttérben tevékenykedők közösségének támogatásával párosult. Nagylelkűsége páratlan volt. Saratoga nem lenne ugyanaz a hely Marylou támogatása nélkül. A sportág iránt megnyilvánuló szeretete hatással lesz az elkövetkezendő generációkra. A New York Racing Association nevében mély részvétünket fejezzük ki szeretett férjének, Johnnak, családjának és barátaiknak.” – ezt már Dave O’Rourke a NYRA elnök-vezérigazgatója mondta róla.
A National Museum of Racing and Hall of Fame (akinek férje nagyapja volt alapítója és első elnöke) közleményének részlete: „Mrs. Whitney szeretett és pótolhatatlan ikon volt, akinek rendkívüli öröksége tartós hatást gyakorol a jövő nemzedékeire. “
Az NTRA elnöke és vezérigazgatója, Alex Waldrop szavai: „A telivérsport világa nagy veszteséget szenvedett el, de örökre hálásak vagyunk azért, amit a sportágunkért tett.”
A Jockey Club közleményének részlete: „Jockey Club gyászolja Marylou Whitney-t. A lóverseny igazi úttörőjének halála pótolhatatlan veszteség. Nagylelkűségével fontos és tartós hozzájárulást tett sportágunkhoz, különösen Saratoga-ban”
Whitney-t a férje és az öt gyermeke – Louise, Frank, Henry, Heather és Cornelia mellett a teljes lóversenyvilág gyászolja.
Képek: BloodHorse, TDN
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.