Születésnapja alkalmából bemutatjuk a “nagy négyes” újabb tagját.
Paul Mellon, Michael Tabor, John W. Galbreath és Ahmed bin Salman herceg – mi a közös bennük? Erre a kérdésre valószínűleg csak a legnagyobb galopprajongók tudnak válaszolni, pedig nem kis eredményen osztoznak:
kizárólag ők négyen azok futtatók, akik mindkét “nagy” Derby-ben, azaz az Epsom és a Kentucky Derby-ben is vezethettek vissza győztest.
Előbbi kettőt korábban már bemutattuk, most, egy nappal születésének évfordulóján harmadikon a sor – bemutatjuk Önöknek John W. Galbreatht!
1897. augusztus 10-én született az ohioi Derbyben, de Mt Sterlingben nőtt fel, ott is érettségizett a Mount Sterling High Schoolban, majd az Ohio Egyetemen folytatta tanulmányait, ahol 1922-ben diplomázott. Egyetemi évei alatt a Delta Tau Delta nemzetközi diákszövetség tagja volt, majd első felesége, Helen Mauck 1946-os halála után egy kápolnát is adományozott az egyetem zöld kollégiumának, ami ma az ő nevét viseli.
1935-ben megalapította Darby Dan Farmot Derby Creek mellett az ohioi Gallowayben, a galopp világába azonban csak akkor szállt be, mikor 1949-ben 2,6 km² területet vett az Idle Stock Farmtól Kentuckyban, amit természetesen azonnal át is nevezett Darby Dan Farmnak.
Az 1950-es években Darby Dan-ben felpörgött az élet, Galbreath azonban nem ragadt le a lovaknál: ingatlanfejlesztésből gazdagodott meg, valamint 1950-től 1985-ig a Pittsburgh Pirates baseballcsapat tulajdonosa volt. Ez idő alatt a csapat háromszor lett bajnok (1960-ban, 1971-ben és 1979-ben), valamint az ő nevéhez kötődik az első átigazolás, mely átlépte a millió dolláros határt: Dave Parkerért fizetett csillagászati összeget ’79-ben, de többek között a Hall of Fame-tag Roberto Clemente-et is leigazolta.
Térjünk vissza azonban a Darby Dan Farmhoz, ahol tenyésztőként és futtatóként egyaránt egyre nagyobb sikereket jegyzett. Lóversenyen keresztül ismerte meg második feleségét, Dorothy Bryan Firestone-t, az egykori milliomos vállalatvezető Russell A. Firestone özvegyét, akit 1955-ben elvett. Emellett az ötvenes évek elején a Greater New York Association elnökeként is tevékenykedett, ő felügyelte Aqueduct és Belmont Park felújítását és átépítését.
A Kentucky Derby trófeáját kétszer hódította el futtatóként, először Chateaugay révén 1963-ban, majd Proud Clarion ért haza 1967-ben. Az Epsom Derby-diadal 1972-ben született meg, mikor Lester Piggott győzelemre lovagolta a Vincent O’Brien-idomítású Robertot. Micsoda nevek, igaz?
1972-ben az Amerikai Turfújságírók Szervezete neki szavazta meg a Big Sport of Turfdom Awardot, 1974-ben pedig megkapta az Eclipse Awardson a “Kiemelkedő Tenyésztő” díjat.
1988. július 20-án hunyt el, 90 évesen – enyhe kifejezés, hogy tartalmas életet tudhatott maga mögött.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.