Tavaly év végén tett pontot 43 évet felölelő idomári karrierjének végére az olasz legenda.

Luca Cumani, a brit lóversenyzés egyik legnagyobb tiszteletnek örvendő alakja, az olasz idomár-bajnok Sergio Cumani fia a 20-as évei elején költözött a szigetországba, hogy valami hihetetlenbe kezdjen. Henry Cecil-nek dolgozott azelőtt, hogy 1976-ban a newmarketi Benford House-ban megnyitotta a saját boltját. Itt számos elit lovat képzett, összesen hét angol klasszikust nyertek telivérei, melyek közül a két Derby-hős, Kahyasi (1988) és High-Rise (1998) révén kétszeresen is halhatatlanná vált.

A nemzetközi lóversenyzés egyik úttörője négy kontinensen futtatta bajnokait, mellyel Breeders’ Cup Mile (Barathea) és Japan Cup (Alkaased) trófea is került a vitrinbe. 11 különböző országban aratott sikert a legfelsőbb, Gr1-es szinten Cumani.

Ma, 70 évesen feleségével, Sara-val tölti napjait a newmarketi Fittocks Stud-ban, ahol telivéreket tenyésztenek. A Thoroughbred Racing Commentary készített vele interjút:

TRC: Mit gondolsz, ki a legfontosabb szereplője a lóversenyzésnek a világban?

LC: Olaszként mit vársz, mit mondjak? Amit Federico Tesio életében elért, az valami igazán rendkívüli – főleg, hogy tulajdonos, tréner és tenyésztője volt mindegyik lovának (köztük 22 olasz derby-győztesnek, megspékelve a veretlen bajnok Nearco-val; majd Tesio pont remekműve, a nagyszerű Ribot debütálása előtt hunyt el – szerk.). Nehéz bárki másra gondolni, ki nagyobb befolyással lett volna – világszinten hatással volt a fajtára.

TRC: Mi a kedvenc helyszíned és versenyed a világon?

LC: Futamnak azt mondanám, hogy az Epsom Derby. Megnyerni a Derby-t olyan dolog, amiről minden valamire való tréner, zsoké, tulajdonos és tenyésztő álmodik.(…)

A helyszín sokkal nehezebb, hiszen nagy a világunk, így négy válaszom van: Angliában nem tudok dönteni Royal Ascot és York között. Mindenki a világon ismeri a Royal Ascot-ot, de York különleges.

Külföldön Santa Anita – mikor megfelelő a borítás – és Flemington annak ellenére, sokszor milyen kevesen múlt ott nekünk a Melbourne Cup! Ez a legnagyobb esemény a lóverseny világában, és fantasztikus látni, ahogyan egész Ausztrália lázban ég miatta. Santa Anita-nak varázslatos a fekvése: mindig ragyogó az idő, és a háttérben lévő hegyek bámulatosak.

TRC: Mi a legélénkebb emléked a galoppról?

LC: Szerencsés vagyok, hogy sok csodás emlékem van, de ha muszáj egyet választanom, az az első Derby-győzelmem lenne Kahyasi-val. Ő volt Aga Khan második számú indulója, és mikor esélytelennek vagy titulálva, még édesebb a győzelem – bár mindig igyekeztem nem esélytelennek tekinteni magam. Pozitívnak kell maradnod ebben a játékban.

Amatőr zsokéként 13 évesen Treviso-ban megnyerni életem első versenyét szintén olyan pillanat, amit nem felejtek el; ahogyan azt sem, mikor trénerként arattam az első sikeremet 1976-ban a Duke Of York Stakes-ben a vicces nevű lovammal, Three Legs-szel.

TRC: Mit gondolsz, mi a legnagyobb kihívás, amivel ma a lósportnak szembe kell néznie?

LC: A személyzet tagoltsága a legnagyobb probléma, ami ma az istállókat éri – majdnem krízishelyzetben vagyunk már – és ez közvetlenül kapcsolódik Anglia lóversenyzésének a fedezetéhez. Természetesen, egy tréner csak annyira tud az alkalmazottjaival törődni, amennyire azt a pénze engedi. Ennek a pénznek valahonnan be kell jönnie, elsősorban a nyereményekből (kellene), melyek most egyre lejjebb vannak nyomva.

Nagyon nehéz megtalálni, és megtartani a munkaerőt, tekintve mennyi feladatot adunk nekik, és cserébe mennyit fizetünk. Végeredményben azt kapod, amiért fizetsz.

TRC: Ha egy valamit megváltoztathatnál a lóversenyzésben, mi lenne az?

LC: Egy legyintéssel lecsapnám az ostor-mizériát. Túl sok ideje megy, és túlságosan vonzza a negatív megnyilvánulást. Így véget vetnék ezeknek a vitáknak, a zsokékat tenném egyedül felelőssé ezért, hiszen ők az egyedüliek, akik ebben tényleg változtathatnak.

Az egyetlen válasz az, hogy a szabályszegő zsokékat komolyan meg kell büntetni: ha első alkalommal vétenek, egy hónap eltiltást kapjanak, a másodikért kettőt, harmadikért hármat. Hamar abbahagynák, az biztos. A büntetés pillanatában semmi se változik, de mikor a lovat diszkvalifikálják, az igazságtalan a tulajdonossal, trénerrel szemben, kik maguk nem szegtek szabályt. Ártatlan embert ne büntessünk…

Az interjú forrása a Thoroughbred Racing Commentary.

Fotók: Racing Post, focusonracing.com