A TRC szólaltatta meg a belga sztárzsokét.

Christophe Soumillon az évtized kezdete óta egyik tagja a lovas világelitnek. A 38 éves belga zsoké, akinek stabil szerződése van Aga Khannál, tartja az európai egy naptári éven belüli győzelmek rekordját (2017-ben összesen 306-szor ért haza), közel száz Gr1-es versenyt nyert szerte a világon, legnagyobb trófeái között pedig olyan topfutamokat találunk, mint két Arc, egy-egy Breeders’ Cup Turf, Japan Cup, Hong Kong Derby, King George VI and Queen Elizabeth Stakes és Irish Champion Stakes, valamint zsinórban kétszer ő zsebelte be a Dubai World Cup első helyét Thunder Snow hátán (a nyitóképen).

A sztárzsokét a Thoroughbred Racing Commentary riportere, Sally Ann Grassick szólaltatta meg az oldal “Így látják ők” sorozatának keretei közt.

TRC: Ön szerint ki a legfontosabb személy a lóversenyzés történetében a világon?
C.S.: Bonyolult megnevezni egyetlen embert. Ha azt kérdeznénk tőlem, ki jelenleg a legbefolyásosabb személy az iparban, a legkomolyabb eredményekkel, Aidan O’Brient kéne mondanom. Az elmúlt években Francois Mathet tréner úrnak nagy hatása volt a francia versenyzésre.

Ha futtatókról-tenyésztőkről beszélünk, akkor őfelsége Aga Khant kell említeni, aki nagy behatást gyakorolt a teljes európai tenyésztésre és versenyzésre, akár Írországról, Angliáról vagy Franciaországról beszélünk. Sheik Mohammed és a Coolmore további kettő, akik globális szinten forradalmasították a versenyzést.

Nem tudok csak egy nevet kiemelni; olyan lenne, mint kiválasztani a legjobb futballcsapatot a Barcelona, a Real Madrid és a Manchester United közül. Ők három futtató-tenyésztő, akik megváltoztatták a versenyzést szerte a világban, és akik víziójuknak köszönhetően nemzetközi topfutamokat nyertek. Életem során rengeteg dolgot láttam megváltozni a lóversenyben nekik köszönhetően.

Zsokék esetében Lester Piggott és Frankie Dettori, akik számomra kiemelkednek. Nemzetközi sikereiknek köszönhetően a lóversenyzés központjává tették Angliát. A versenyvilág nagyon gyorsan mozog, néhány éve még André Fabre változtatta meg a versenyzés arculatát Franciaországban, most pedig John Gosden sikereiről beszélünk az Egyesült Királyságban.

Elég szerencsések vagyunk, hogy tehetséges emberek vesznek minket körül a versenyzésben, és úgy tűnik, meg voltunk áldva bajnokokkal az elmúlt években, legyen szó Tréve-ről, Enable-ről vagy Frankelről. Tűkön ülve várom, mit hoz a következő tíz év az iparba. 

TRC: Melyik a kedvenc helyszíne és futama (szerte a világon)?
C.S.:A kedvenc futamom mindig is a Prix de l’Arc de Triomphe lesz. Magától értetődő, hogy a kedvenc versenypályám ParisLongchamp. Szerte a világon nyertem nagy versenyeket, de amit imádok ParisLongchampban, az az atmoszféra. Az elhelyezkedését is szeretem – mindössze öt kilométeres séta az Eiffel-toronytól. Egy varázslatos hely épp Bois de Boulogne szívében. Az összes angol jönni akar, mert olyan jól érzik magukat itt. Minden európai, legyenek olaszok, spanyolok, belgák vagy németek, szintén itt akarnak lenni.

Jelenleg a japánok kedvenc célállomása, annak ellenére, hogy eddig nem sikerült megnyerniük az Arc-t. Mindenki jönni akar és megnyerni a Prix de l’Arc de Triomphe-ot. A teljes lóversenyvilág egy elit futamként tekint az Arc-ra: ez a saját verziónk a Világkupából. Valami hasonlót próbáltak létrehozni a Champion Day-jel az Egyesült Királyságban, de szerintem az Arc továbbra is egy egyedi esemény.

TRC: Mi a legkedvesebb emléke a versenyzésről?
C.S.:Nekem személy szerint Zarkava. A teljes karrierem fénypontja volt. Egy ilyen tehetséges kancát találni és fenntartani egy veretlen partnerséget páratlan elégedettséget hozott nekem. Akkor is méltányoltam, amit közösen elértünk, most azonban még jobban értékelem.

Nosztalgikussá tesz, mikor olyan bajnokokat látok két Arc-ot nyeri, mint Tréve és Enable. Mikor Zarkava ménesbe vonult, még nagyon keveseknek sikerült véghezvinni az Arc-duplát és egy majdhogynem lehetetlen feladatnak tűnt. Manapság láthatjuk, mit érnek el a versenyzés szupersztárjai, és ő egyértelműen tagja annak az elit csoportnak. Tudtuk, hogy nekünk volt a legjobb lovunk. Ki tudja, mi lett volna a helyzet a következő évben? Egy biztos; letette a bélyegét a lóverseny történelemkönyveiben.

TRC: Mit lát a legnagyobb kihívásnak, amivel jelenleg szembe kell néznie a versenyzésnek?
C.S.: Szerintem túl sok verseny van, ami azt jelenti, hogy a fogadóknak nincs elég idejük megfelelően tanulmányozni a formákat és valójában érdeklődni, hogy mi történik. Kevésbé átlátható és nyilvános a lovak reggeli edzése, ha összehasonlítjuk olyan országokkal, mint Japán, Hongkong, Ausztrália vagy az Államok, ahol látjuk a lovakat részt venni a felkészítő (nem hivatalos) versenyekben és ismerjük az idejüket és a vitt súlyukat. Mindig van valami ismeretlen a lovakkal kapcsolatban, még akkor is, ha minden elérhető információnak birtokában vagyunk, mint ahogy néha nem tudhatjuk, miért fut rosszul egy ló, de legalább jobb az átláthatóság és a biztosíték a fogadók számára.

Talán több ember fogadna a versenyekre, ha azt gondolnánk, lehetséges megtalálni a nyertest, ha megfelelően tanulmányozzák az információkat.. Jelenleg nem ez a helyzet Franciaországban, mivel túl sok a variálható dolog; egyik nap balkezes pálya, legközelebb jobbkezes. Egyik nap puha talaj, a következőn gyors. Egyik nap gyepen fut a ló, a következőn négy-évszakos talajon. A fogadók elveszettnek érezhetik magukat, mintha minden két percben különböző futamra fogadnának; jobban hasonlít a lottóra, mint a formák tanulmányozására.

Napról napra kevesebb ember veszi meg a Paris-Turföt, hogy átnézzék a lovakat a verseny előtt, de legalább a közösségi médiára felkerültek videók a korábbi szereplésekről, amik könnyebben elérhetőek a fogadóknak. Szintén nehéz, mikor a trénerek és a zsokék nem tudnak minden információt nyilvánosságra hozni a lovaikról, mert zavarhatja a tulajt vagy a tenyésztőt, így a fogadók úgy érzik, sötétben tapogatóznak.

Néhány ember szívesebben nem mond semmit, minthogy hazudjon egy interjúban. Meg kell tennünk minden tőlünk telhetőt, hogy a felnyissuk a sportunkat a fogadók előtt, hogy bátorítsuk őket a több fogadásra.

TRC: Ha meg tudna változtatni egy dolgot a versenyzésben, mi lenne az?
C.S.: Számomra a tömeg tesz különlegessé egy nagyfutamos versenynapot. Minél több ember van kint a pályán, annál jobb az atmoszféra. Olyan, mint egy futballmeccs: ha félig üres a stadion, a meccsnek nem lesz ugyanolyan atmoszférája még akkor sem, ha a legjobb játékosok vannak a pályán. Mikor a stadion tele van, tapintható a feszültség a levegőben és üvölt a tömeg, akkor érezhetjük igazán a szenvedélyt és a szenzáció tovább emelkedik.

A legfontosabb rávenni az embereket, hogy jöjjenek ki a versenyekre. A népszerűség népszerűséget szül; ha elég ember jön ki a futamokra, a tömeg követni fogja őket. Minden az atmoszférán múlik. Jó példa erre a csütörtök esti Jeuxdi koncepciója. Az emberek egy laza és népszerű eseményre akarnak menni, és ha jól szórakoznak és jó a hangulat, legközelebb is eljönnek és hozzák a barátaikat is. Nem érdekli őket, mennyire jó a versenyzés, csak jól akarnak szórakozni némi étel, ital és a barátaik társaságában.

Egy zsokénak nagyszerű érzés egy olyan tömeg előtt lovagolni, mint azokon az estéken vagy az Arc napján. Még ha csalódott is vagy, hogy kikaptunk, nehéz rosszul érezni magad, mikor látod a tömeg reakcióját és szenvedélyét. Nagyon kevés sport tud ennyi fajta érzelmet teremteni két percre. Szomorú vagyok, ha üres standokat látok a pályákon. Nem jó jel a sportunk számára.

Az interjú forrása a Thoroughbred Racing Commentary cikke.