Négy “világ leggazdagabb lova”

1947 volt azóta is az egyetlen év, mikor négy ló is a legtöbbet keresőnek mondhatta magát – hogy hogyan? Elmeséljük!

Az elmúlt években gyakran került új fejre a legtöbb nyereményt jegyző versenyló koronája: legutóbb Winx ért csúcsra hihetetlen sorozatával, előtte pedig rövid ideig olyanok váltották egymást a dobogó tetején többé-kevésbé túlárazott futamok elhódításával, mint Arrogate vagy California Chrome. 1947-ben a háború utáni Amerikában azonban minden nap keményen meg kellett dolgozni a hangzatos címért.

1946 végéig az 1941-es Hármas Korona-győztes, Whirlaway neve szerepelt a lista tetején, annak ellenére, hogy 1943-ban ménesbe vonult. A Calumet Farm sztárja karrierje során hatvan futásból 32 győzelmet számlált, amellyel 561 161 dollárt keresett, ami ugyan nem hangzik olyan soknak, az inflációt is beszámítva ma azonban közel 7 és fél milliót jelentene.

Ennek megdöntésére az 1947-es szezonnyitón hárman pályáztak: Stymie (516 285 dollár), az 1946-os Hármas Korona-nyerő Assault (411 445 dollár), valamint a Calumet Farm következő sztárjává váló Armed (385,175 dollár). 

Június 21-én Assault lett az első, aki letaszította a trónról Whirlawayt, mikor a Brooklyn Handicapen (a nyitóképen) maga mögé utasította Stymie-t, mire válaszként a legyőzött legközelebb hazaért a Sussex Handicapen, ezzel átvéve az első helyet. Július 12-én Assault beérte Stymie-t egy következő sikerrel, ezzel már mindketten 600 ezer fölött jártak, majd mindössze egy héttel később Stymie diadalmaskodott a 73 ezres fődíjú International Gold Cupon – többek között Assaulttal a vert mezőnyben -, ezzel újra élre állt.

Eközben Armed, aki heréltként nem indulhatott az International Gold Cupon, ugyanazon a délután Chicagóban elhozta az Arlington Handicap trófeáját, mire Robert Kleberg az Assaultot futtató King Ranchtől úgy érezte, itt az idő egy match race-re. Az összecsapás sokáig tolódott, végül szeptember 27-én került rá sor Belmontban. A rajongók mosolya azonban nem lehetett őszinte, ugyanis nap elején Assault korábbi csánkpók okozta időszakos sántasága miatt nem fogadhattak a két titán mérkőzésére.

És hogy ki zsebelte be a százezres díjat? Armed, méghozzá rendkívül magabiztosan, nyolc hossz előnnyel. A verseny után Kleberg be is látta, hiba volt pályára küldeni ménjüket, mert bár már régóta cselen volt a csánkpók és eddig nem okozott problémát, Assault nyomásra elrántotta az érintett lábát, ezzel egyértelművé vált a fájdalom.

A napot a közönség kedvenc Stymie sem tudta feldobni, aki miután kihagyták az összecsapásból, a Manhattan Handicapen lépett pályára aznap, viszont ezúttal be kellett érnie a második hellyel Rico Monte mögött. A Calumet Warren Wrightja a Vörös Keresztnek adományozta Armed nyereményét, a listán azonban ettől még ugyanúgy számított, így Armed élre állt.

Assault a szezon hátralevő részére pihenőre kényszerült, Stymie pedig következő futásán csak csalódást keltő negyedikként végzett, így Armed október 9-én egy újabb sikerrel megőrizte a dobogó legfelső fokát, az év végére azonban Stymie mégis felülkerekedett rajta. Eredmény a szezonzárón: Stymie 816,08 ezer dollár, Armed 761,5 ezer dollár, Assault 632,37 ezer dollár.

(Csak viszonyításképpen, ugyanebben az évben Jimmy Demaret PGA turné-keresete mindössze 28 ezer dollár, míg a legjobban kereső NFL-játékos, Pitcher Hal Newhouser éves fizetése hetvenezer dollár volt.)

Az állás azonban nem tartott sokáig: 1947 novemberében a Calumet kétévese, Citation toronymagas favoritként elhódította a Pimlico Futurity trófeáját, majd huszonnégy győzelemmel és egy Hármas Koronával később ő lett az első telivér, aki átlépte az egymilliós álomhatárt. De ez már egy másik történet…

A cikkben leírtak forrása a Thoroughbred Racing Commentary.

A bejegyzés trackback címe:

https://derby.blog.hu/api/trackback/id/tr5418503734

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása