Nem igazi Hármas Korona…

…ám 2020 talán új reményt adhat a lóverseny jövőjének – írja három lovasember a TRC-n megjelent közös vitaindító cikkében.

Alfred G. Vanderbilt, Carey Winfrey és Terence Smith mintha szívünkből szólt volna, mikor idén nyáron a Thoroughbred Racing Commentary sorain közösen megfogalmazták véleményüket a rendhagyó helyzettel kapcsolatban, mi pedig most Önöknek is figyelmükbe ajánljuk az irományt.

Nehéz megérteni, hogy hívhatja ezt bárki Hármas Koronának.” Mint ismeretes, idén a rövidített távú Belmont Stakes került először lefutásra, amit már “The Belmont Lite”-ként is emlegettek.”

A hagyományos Hármas Korona megnyeréséhez egy lónak győznie kell a Kentucky Derby-n, Preakness Stakes-en és Belmont Stakes-en ugyanabban az évben, kizárólag három évesen lehetséges. Minden induló azonos súlyt cipel (126 font, azaz kicsivel több, mint 57 kg), kivéve a kancák, akik kis könnyítést (121 font) kapnak.

Először Sir Barton teljesítette 1919-ben négy hét leforgása alatt, akkoriban még nem bírt saját elnevezéssel ez az eredmény, azt csak Gallant Fox 1930-as triplázása után kapta meg.

Nem sorolnánk fel az összes nevet, hiszen külön sorozatban mutattuk be a Hármas Korona-bajnokokat, de közöttük 2015-ben American Pharoah történelmet írt az amerikai lóverseny első Grand Slam-ével (Triple Crown + BC Classic), majd 2018-ban Justify újra megnyerte a sorozatot.

Az évek alatt a versenykiírások változtak valamelyest, a lényeg azonban változatlan maradt: a Kentucky Derby nyitja a sort május első szombatján, ahol sokszor húsz fős mezőny csap össze a 2000 méteres távon. Ezt mindössze két héttel követi Preakness, ahol a győztesnek rövidebb távon és általában gyorsabb talajon kell teljesítenie.

A Belmont Stakes az utolsó három héttel később. Ha egy háromévesnek még mindig sansza van a triplázásra, a New York-i ovális pályán a leghangosabb lóversenyrajongók előtt a három ág legkeményebbikkével néz szembe.

2020-ban a sorozat teljesen fel lett forgatva. A Belmont az első mindössze pár hét csúszással, utána a Kentucky Derby szeptemberben, végül a Preakness októberben. A három futam öt hónapot ölel fel, a szokásos öt hét helyett, ezzel pont az hiányzik, ami igazán ikonikussá teszi a Hármas Koronát: kiválóság, hagyomány és nehézség.

Azonban ahelyett, hogy ezen a kérdésen lovagolnánk, itt az alkalom a figyelmet a lóverseny más problémáira fordítani, melyek megoldásra várnak, ennél jobb alkalmat pedig keresve sem találnánk.

A lóversenyzés aranykorában a fogadás csak mellékes volt a futamok mellett, ahogy azonban a többi sportág elkezdte kiszorítani a lóversenyt, a szerencsejáték pedig a sport fő bevételi forrása lett. Ennek következtében egyre több versenyt írnak ki egyre nagyobb mezőnyökkel, a trénereken pedig olyan nagy a nyomás, hogy sokszor olyan lovakat is starthoz állítanak, akik még nem állnak készen vagy nem volt elég idejük kipihenni magukat a legutóbbi alkalom óta.

Az elmúlt években rekordszámú ló pusztult el – 2018-ban hetente átlagosan tíz – a New York Times riportja szerint veszélyeztető tényezők egy egész sora miatt: könyörtelen verseny-menetrend, teljesítménynövelő szerek növekvő használata, keményebb versenyfelületek és több verseny nagyobb mezőnyökkel a fogadási forgalom növelésének érdekében.

Ugyan a halálozások száma szerencsére csökkent, idén márciusban azonban az állami szervek 27 vádiratot tettek le az állatorvosok, trénerek és lovászok asztalára “illegális teljesítménynövelők szisztematikus és elfedett használatáért az Egyesült Államokban és külföldön”.

Remélhetőleg a lóversenyzés – a legrégebbi és legelőkelőbb amerikai sport – előnyére tudja fordítani ezt a különös évet és önmaga egy jobb változatává válhat, ahol a lovak, lovasaik és a publikum biztonságban van és tiszteletnek örvend. Utána a Hármas Korona újra régi fényében ragyoghat.

A cikk forrása a Thoroughbred Racing Commentary.

A bejegyzés trackback címe:

https://derby.blog.hu/api/trackback/id/tr9818503634

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása