30 éve történt – 1991 a galoppsportban

1991 az az év, amikor elhunyt Freddy Mercury, Yves Montand és Miles Davis.

bc1991_turf_006.jpg

Amikor olyan korszakalkotó lemezek jelentek meg, mint pl. a Metallica black albuma (hivatalos nevén Metallica), a U2 Achtung Babyje, a Nirvana Nevermindja, vagy „a Guns” Use Your Illusionja, amikor Ayrton Senna nyerte a F1-es VB-t, míg a Budapesti Honvéd (12. alkalommal) a foci NB1-et és a Reimsi katedrális a világörökség része lett.

Idehaza a szupersztár Jeremy nyerte a felfokozott hangulatú 69. Magyar Derbyt, ugyanis Lease Back-kel nem egyszerűen a kékszalagot szerette volna megszerezni tulajdonosa, Pató János, hanem komoly ausztrál terveket szövögetett Secretariat fiával. Végül magabiztos Kentaurs Farm siker született, míg az Aperianov idomítás második.

Európában Paul Cole idomítottja, Generous nyerte a két nyári 2400 mérteres „klasszikust”, azaz a Derbyt és “a King George-ot”, de ez mégsem volt elég az Év Lova címhez, erről azonban később.

Némi meglepetésre, Terimon győzött az International Stakesben. Clive Brittain idomítottja mindössze négy versenyben diadalmaskodott pályafutása során, de ötévesen ebben a futamban ért a csúcsra.

Az Irish ChampionPrix du Jockey ClubArc hármasa egyaránt a kiváló Suave Dancer-é lett, de még ez a tripla is kevés volt Henri Chalhoub lovának az év európai lova címhez. 

Azt ugyanis Arazi nyerte el. A Blushing Groom ivadék, abban az esztendőben két országban hat nagydíjat nyert! Mindezt kétévesen. François Boutin mester újabb gyöngyszemre akadt, bár sajnálatos, hogy a Breeders’ Cupban aratott elképesztő győzelme után atroszkópos műtétet kellett végrehajtani rajta. A Kentucky Derbyről szőtt álmok elúszni látszottak. Sikerült ugyan starthoz állítani, de a 18 fős mezőny 8. helyén végzett és már csak pár futás volt neki megírva, mert a folyamatos és kiemelt médiafigyelem alatt tartott lovat vissza kellett vonultatni.

He [Arazi] is such an extraordinary animal that he makes other great horses look like hacks.” – írta róla a nagyhírű Joe Hirsch a Daily Racing Formban, de az egész világ egyetértett abban, hogy a térdműtéte sajnos jelentősen befolyásolta későbbi versenyeit. Holnaptól egy nagy írásban elmeséljük a teljes storyt.

Amerikában most fordított volt a sorrend a Triple Crown futamokban, mint legtöbbször. Előző két visszapillantónkban egyaránt ugyanazon telivér nyerte az első két ágat, és a harmadikon bukott el. Most Hansel a Preaknesst és a Belmontot nyerte meg, de a Derbyben csak 10. Ott Strike the Gold megcsinálta azt, ami apjának, Alydar-nak nem sikerült 1978-ban. Persze Alydar is egy külön történetet érdemelne, hiszen ő mindhárom TC futamban második volt abban az esztendőben Affirmed mögött.

A Santa Anita hendikepben Farma Way megkezdte nagy menetelést, amely az év végén öt darab Stakes trófeával ért véget. Lovasa, Gary Stevens húzta be „a Whitney-t” is, In Excess nyergében.

A Breeders’ Cup futamok szerencsére tartogattak európai győzelmet, mert Pascal Bary idomítottja, a nyitóképen látható Miss Alleged kancaként is megnyerte a Turf-öt. A névből persze Önök rögtön kitalálhatták, hogy a kétszeres Arc-bajnok papa vére itt sem vált vízzé. A Mile és a Classic viszont otthon maradt. Előbbit Opening Verse, utóbbi az ezzel az Év Lova címet is bezsebelő szürke, Black Tie Affair nyerte.

Ausztráliában viszont volt duplázás. Let’s Elope a Caulfiled Cup után győzött a Melbourne kupában is, míg Surfers Paradise a Cox Plate bajnoka lett. Ez volt Bart Cummings 9. trófeája a világ legfontosabb 3200 méteres hendikepjében.

A Japan Cup ismét az amerikaiaké. Golden Pheasant amerikai tenyésztés, amerikai a trénere és tulajdonosai, így a hoki sztár, Wayne Gretzky (igaz ő kanadai) is büszkén tapsolhatott lova sikere után. Mivel a telivér az Arlington Milliont is megnyerte így a Japan Racing Association Arlington Parknak egy japán cseresznyefát ajándékozott, amelyet a paddock területén ültettek el. Kár, hogy Arlington Parkot idén lebontják, de erről már írtunk korábban.

Ez dióhéjban 1991 krónikája. Holnap és szombaton Arazi lélegzetelállító storyjával jelentkezünk.

Kép: Breeders’ Cup Twitter

A bejegyzés trackback címe:

https://derby.blog.hu/api/trackback/id/tr918503528

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása