Következzen a szombati nap, valamint az egész rendezvény összefoglalója!

Különlegesre sikeredett az idei Tenyésztők Kupája. Osztozkodásnak nem volt helye, a zsokék között kettő, a trénereknél egy triplázó, valamint kettő-kettő duplázó, három kontinensre is kerültek trófeák, bár a győztesek nem mondhatók változatosnak.

A hétvége legnagyobb győztese minden kétséget kizárólag a Godolphin csapata: Charlie Appleby és William Buick párosa a két nap során három telivért juttatott a győztesek körébe, nem mellesleg mind Dubawi-csikó, ezzel a királykékek sztárménje az egyetlen, akinek több utódja is diadalmaskodni tudott a tizennégy Kupa-futamban.

Modern Games pénteken drámába illő körülmények között már elhódította a Juvenile Turf fődíját, majd a szombati nap első felét nyomás nélkül nézhette végig a Godolphin-küldöttség. Egészen a hatodik (összességében tizenegyedik) futamig kellett várni, hogy újra megpillantsuk a királykék színeket Buickon, aki tette is a dolgát.

Space Blues szoros csatában maga mögé utasította Smooth Like Straitet a Mile-ban, így a második sikert szállítva az óceán innenső oldalára – egyben a Godolphinnak, akik, mint később kiderült, az öreg kontinens kizárólagos “beszállítójává” léptek elő a hétvégén.

A pontot az i-re aztán a Turf tette fel, ami hagyományosan az európaiak saját “főfutamja” a Breeders’ Cupon – nem csoda, hiszen klasszikus távon és borításon, azaz 2400 méter gyepen rendezik, ráadásul többször szolgált már az Arc de Triomphe visszavágójaként.

Viszont nem idén: az ottani győztes Torquator Tasso végül nem utazott Del Marba, az ezüstérmes és itt címvédő Tarnawa pedig momentum nélkül, csalódást keltő tizenegyedik. Nem úgy a hároméves Yibir, aki hatalmasat hajrázott és a célban már fél hosszal elől volt, ezzel beteljesítve a mesterhármast.

“Csodálatos ennyi sikert elérni világszinten és tényleg kifogytam a szavakból. Nagyon előnyös helyzetben vagyok, hogy a Godolphinnak dolgozhatok és ezeket a nagyszerű lovakat ülhetem” – nyilatkozta Buick a Racing Postnak.

Nem Európa volt az egyetlen, ahol nem osztották fel a győzelmeket: Yoshito Yahagi trénerként duplázott, ezzel nagyban öregbítette Japán nemzetközi hírnevét a lóverseny színpadán.

Először a korántsem ismeretlen Loves Only You (Deep Impact) diadalmaskodott a Filly & Mare Turf-ön, majd Marche Lorraine (Orfevre) hatalmas meglepetésre elorozta a Distaff trófeáját a helyi kancák elől.

Ami a Coolmore-t illeti, egy győzelem azért ütötte a markukat Golden Pal (Uncle Mo) révén a Turf Sprint-en, de amerikai számlára – egészen pontosan Wesley Ward és Irad Ortizéra, akik ezzel már másodjára örülhettek közösen. Utóbbi aztán gyorsan tovább is lépett, és negyven perccel később már a harmadikat ünnepelte Life Is Good-dal (Into Mischief) a Dirt Mile-on.

És ha már az európai vezető hírrel kezdtük, zárjuk az amerikaival: Breeders’ Cup Classic. Az év legfontosabb összecsapása a tengerentúlon (szakmai szempontból legalábbis egyértelműen). Itt összeméri tudását mén, kanca és herélt, kelet és nyugat, hároméves és idősebb ló. 

Idén azonban úgy tűnt, mégsem a csoportok találkozására számíthatunk, ugyanis három olyan klasszikus évjáratban lévő nagyágyút találtunk a fogadási listák élén, hogy mi se nagyon mertünk volna ellenük tenni.

Az egyetlen jó esélyű idősebb ló, Knicks Go (Angie Moore) azonban nem közösködött a fiatalsággal; 2 3/4 hosszal maga mögé utasította Medina Spirit, Essential Quality és Hot Rod Charlie hármasát, ezzel jó eséllyel ellopva előlük nem csak a fődíjat, de az Év Lova címet is.

Az idomár Brad Cox, a lovas Joel Rosario, aki ezáltal csatlakozott a duplázók csapatához Jose Ortiz mellé. 

Hogy még egy utolsó pillantást vessünk a számokra: 14 futamból kilencet az Egyesült Államok, hármat az Egyesült Királyság, kettőt pedig Japán hozott el, ha azonban a tenyésztőket nézzük, ezek az adatok USA 8, Írország 4, Japán 2.

Ez volt tehát a nagy amerikai évzáró – legalábbis szimbolikusan, hiszen a szezon az év hátralévő két hónapjában sem áll meg.