Susán Kitti helyszíni tudósítása Milánóból.

Derby della Madonnina  - Így nevezik Milánó két ikonikus futballcsapatának összecsapását. A Madonnina utal a dóm tetején lévő arany szoborra, így az elnevezés máris passzol a város hangulatához. Kifinomult, hű a hagyományokhoz, eredeti. Noha, vannak hullámvölgyek a csapatok teljesítményében, jelenleg mindketten a tabella élvonalába tartoznak. Szombaton a pontversenyt vezető Napoli döntetlent játszott a Veneziával, így az AC Milan előtt megnyílt a lehetőség, hogy átvegye a vezetést vasárnap este a Serie A-ban - ám ehhez le kell győznie örök riválisát, az FC Intert.

A tv-ben csak erről beszélnek. Megtelik a város szurkolókkal - a jegyértékesítés nyitónapján este már nem elérhető szabad hely. Nincs foglalható hotelszoba, vagy repülőjárat. Mivel egyetlen "hazai pályát" oszt meg a két csapat, a San Siro stadion (amelyet az Inter szurkolók lelkesebben hívnak Stadio Giuseppe Meazza néven, révén Meazza mindkét csapatban játszott, ám az Internél érte el karrierje csúcsát) vörös feketébe öltözik. Hiszen a stadion mindig a hazai csapatot támogatja! Ha az Inter játszik, mindent lecserélnek, minden kék-feketében úszik. Azonban ez az "ördögök" napja volt.

A meccs előtti órákban özönlött a közönség a helyszínre, a megengedett maximális kapacitás mellett 57 ezer körüli nézőszámot ért el e meccs, ami a vírushelyzet óta kiemelkedő. A két B-közép egymással szemben a kapuk mögötti szektorokban helyezkedik el (kék szektorok - AC Milan; zöld szektorok - Inter), ezeken kívül azonban "szabad a vásár", nem kell félni sem nőként, sem kisgyerekként, nincs verekedés, nincs agresszió: ellenfelek, de nem ellenségek.

A csapatok bemelegítése után jöttek a molinók, hiszen mindig készülnek a szurkolók valami meglepetéssel kedvenc együttesük számára. Az AC Milan a vírus elleni küzdelem hőseinek tisztelgett elképesztő és óriási látvánnyal, míg az Inter kissé provokatív módon készített az estére szektorok felett átívelő plakátot.

Majd jött a kezdőrúgás. Az AC Milan a meccs elején egyértelműen dominált. Noha az Inter a 11. percben már büntetővel könnyű gólhoz jutott (Calhanoglu), az annál inkább feltüzelte a hazai csapatot. Hamar jött is a válasz (21. perc) egy szabadrúgás beadást követően öngól született (bár a helyszínen úgy tűnt, Tomori szerezte) de Vrij jóvoltából.

Ezután az Inter kapott egy újabb jogos tizenegyest a 27. percben, amit azonban Martinez kihagyott. Ilyen tájban aztán az Inter is elkezdett végre futballozni. Az első félidőben mintha nem találta volna magát úgy igazán a csapat, viszont később olyan heves támadásokat folytattak le, mint a rivális. A meccs legmókásabb ténye egyébként az volt, hogy 22 emberből csak 19 játszott. Zlatan Ibrahimovicot két védő fogta, de Vrij és Bastoni. Zlatan alig tudott labdához érni, ha nem lépett vissza, nem került hozzá egyáltalán a játékszer - hozzáteszem, hogy ez kellett is ahhoz, hogy a derby végül döntetlennel záruljon. Kapufák, blokkolások a gólvonalon, megpattant lövések, veszélyes "Ibrás" szabadrúgás, kapusbravúrok, minden, ami egy igazán jó meccshez kell. A pályán is megmutatták a játékosok, hogy nem ellenségek, hiszen mindössze egy sárga lap született az egész játékidő alatt.

Felemelő besétálni a San Siro Múzeumba a meccs előtti napon, megnézni Drogba, Messi, Figo, Buffon, Kaká, Ronaldo és még megannyi legendás játékos mezét, a stadion közel 100 éves történelmét. Felemelő bemenni az öltözőikbe, az AC Milan bőrfoteles vörös-fekete és az Inter körpados kék-fekete helységeibe.

Felemelő kilépni a hibrid füves pálya szélére, amelyet minden évben lecserélnek a tökéletes minőség biztosítása érdekében. Felemelő bemenni az olasz válogatott múzeumába, ahol a 2020-as EB győztes érem vár a kiállítás végén, amikor már megnézted Maldini és Materazzi mezeit. És végül, de nem utolsósorban felemelő részévé válni mindannak, ami az olasz futball: