A Pletcher/Ortiz páros kisajátította magának a Pegasus Világkupát.
Szombat éjszaka futották a 2018-ban életre hívott, bár azóta a fényéből meglehetősen sokat vesztő Pegasus World Cup három futamát a floridai Gulfstream Parkban.
A pandémia fertőzöttségi szintjének megfelelően világszerte eltérő szabályozások vannak a sportágban a pályák látogatást illetően, de örömteli, hogy Floridában szépszámú nézősereg szurkolt a lovaknak és a lovasoknak.
Az idén első alkalommal megrendezett Filly & Mare Turf Invitational (Gr3, 1700 méter) lovait szólították nyitányként a rivaldafénybe. A 10 gyönyörűen előkészített kanca, mind világklasszis apja hírnevét (is) igyekezett öregbíteni. Ez a közelmúlt egyik szuperklasszisa, Aninal Kingdom hatéves lányának, Regal Glorynak sikerült legjobban, aki két és fél hosszal nyerte a találkozót Jose Ortizzal. Az anno 925 ezer dollárért vásárolt kanca pályafutása tizedik sikerét jegyzi.
A Pegasus World Cup Turf Invitational Stakesben (Gr1, 1800 m) elkezdődött a Pletcher/Irad Ortiz páros nagy sorozata. Colonel Liam (Liam’s Map) nyolchónapos kihagyást követően tért vissza a gyepre, de ez abszolút nem látszott a mozgásán. Június elején versenyzett utoljára és egészen decemberig Todd Pletcher csak pihentette.
Megérte!
„Egészséges. Nagyon erősnek érezte magát. Úgy futott, mintha el sem ment volna.” – mondta a boldog zsoké, Irad Ortiz, Jr.
Ezzel Colonel Liam lett az első címvédő a Pegasus történelemben.
A zsoké és tréner párosa szűk egy órával később újra mennybe ment és talán egy egyszerű győzelemnél is többet nyertek.
Into Mischief négyéves fia, Life is Good egyszerűen felőrölte ellenfeleit a Világkupában (Gr1, 1800 m.) Hosszak özönével lépett el a mezőny többi tagjától. Senki nem tudta a lépést tartani vele. Az utolsó kanyarba érvén is legalább három-négy hossz volt az előnye, és hiába reménykedtek a riválisok, hogy el fog fáradni, ez nem következett be. Több mint három hosszal verte a világ legmagasabbra értékelt versenylovát, Kincks Go-t és a teljes mezőnyt.
Ez még csak hagyján, de ahogy, amilyen stílusban tette mindezt, az igencsak elgondolkodtatja majd a formaszámolókat. No meg persze a szavazókat, hiszen február 10-én hirdetik ki az esztendő legjobbjait, márpedig annak ellenére, hogy pár hete még mi is a szürke győzelmét favorizáltuk, ma már elég nehéz a szombat éjszaka után elképzelni, hogy a world No 1. vereségével az év lova legyen hazájában is.
Life is Good olyan elképesztő produkcióval rukkolt elő, hogy az egyik amerikai szaklap azt kérdezi: igaz, hogy még csak január van, de vajon láthatunk idén még egy ilyen lélegzetelállító előadást?
“Nem tudok nála jobban edző lovat elképzelni.” – mondta Todd Pletcher, a duplázó tréner. “Különleges, igazán különleges. Megvan benne az az egyedülálló képesség, hogy gyorsan menjen, és erre még rá tudjon tenni.“
"He's unreal. He's the best horse I've sat on."
— At The Races (@AtTheRaces) January 29, 2022
Life Is Good is very good, says @iradortiz! #PegasusWorldCup pic.twitter.com/PwDabWdcHj
Life Is Good most kis pihenőt kap és utána megkezdi felkészülését a másik világkupára, a dubajira. A világelső Knicks Go így vereséggel fejezi be káprázatos pályafutását. Több mint 9 millió dollárt keresve ezután a kancákat fogja boldogítani Taylor Made ménesében.
Kép:@PegasusWorldCup Twitter
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.