És James Doyle diadalmenete.
A lóversenyben a hároméves évjárat legnagyobb összecsapásait nevezzük klasszikusnak. Az Epsom vagy Kentucky Derby-ről valószínűleg mindenki hallott már, ezek az összecsapások ugyanakkor nem a semmiből kerülnek megrendezésre. A brit szezon első klasszikusai egyben az év első kiemelt összecsapásai is: a 2000 és 1000 Guineas-nek hétvégén Newmarket adott otthon, ezzel megnyitva az idény igazán patinás részét - innentől ugyanis egymást érik a csúcsfutamok.
És az úttörő szerepe sem kisebb, mint az azt követő versenyeké: a 2000, illetve 1000 Guineas-ben mérföldön vetélkednek a legjobb talpon lévő háromévesek. Előbbiben mindkét nem képviselői, utóbbiban kizárólag kancák mérik össze az erejüket, és mindkettő a hármas szupersorozatok első "ékköve" - a 2000 Guineas a Hármas Korona, a 1000 Guineas annak női megfelelőjének, a Hármas Tiara első mérkőzése.
Szombaton a mének voltak terítéken, hiszen a kancákkal szinte mindig az exkluzívabb női verziót preferálják a trénerek. A 2000 Guineas kívülről inkább egy csikófutamra emlékeztetett: dulakodás a finisben, a rutintalan reménységeknek még meggyűlt a baja az egyenes vonalon haladással.
Lehetne vitatkozni róla, hogy egy ilyen küzdelem mennyire fair vagy egyáltalán biztonságos, a versenyigazgatóság ugyanakkor nem érezte szükségét utólagos változtatásnak, a tényleges sorrend vált hivatalossá. Charlie Appleby (lent) és a Godolphin legnagyobb örömére.
A 2021-es Év Kétéves Ménje, Native Trail ezúttal fejet kényszerült hajtani és tisztes ezüstéremmel búcsúzott veretlenségétől, az örömökből ez azonban semmit nem von le, ugyanis istállótársa, Coroebus kényszerítette térdre.
Dubawi fiának lehet, nem ártott volna egy felhozó verseny a téli szünet után, hiszen előzés közben majdnem "arrébb lökte" a végül harmadik helyre leszoruló Luxembourgot, a sebességgel azonban nem volt gond: 3/4 hossz előnnyel első kiemelt győzelmét szerezte, miközben a nyeregben James Doyle első klasszikus-aranyát ünnepelte.
A sztori külön érdekessége, hogy Appleby az istálló két állandó lovasára, Doyle-ra és William Buickre bízta, hogy döntsék el maguk között, ki melyik lovat üli a futamban. Az elsődleges helyen álló Buick ugyan sajnálta, hogy le kell mondania Coroebus lovaglásáról, de egyszerűen nem tudott nemet mondani Native Trail-re - Doyle pedig jött és élt a másodesély lehetőségével.
"James nagyszerű csapattag, hiszen ott kell ülnie és végignéznie, ahogy William kapja a top lovaglásokat. Sosem rezzen meg, nem lesz szégyenlős, egy igazi sportember. Ezt tényleg megérdemli." - nyilatkozta Appleby.
Sem ő, sem a Godolphin nem szomorkodhat: nem elég, hogy a tavasz egyik legfontosabb versenyében arattak házibefutót, ráadásképp a királykékek az évezredben először vihették haza a 2000 Guineas trófeáját - utoljára Saeed bin Suroor Island Sands-je diadalmaskodott 1999-ben.
Ami a győztes mént illeti, a következő feladat várhatóan a St James's Palace Stakes lesz a Royal Ascoton. (A Hármas Korona hagyományaival szembemenve manapság kevés ló indul el a Guineas-en és a Derby-ben is, az 1600 méterről rögtön 2400-ra ugrani ugyanis stratégiai orosz rulettnek számít egy fiatal ló karrierjének építésében.)
Másnap pedig jött a ráadás - legalábbis ami James Doyle-t illeti. A 1000 Guineas kisebb létszámmal és tizedannyi dulakodással zajlott. Cachet többszáz méterrel a vége előtt ellépett a mezőnytől, aztán mindenki nagy meglepetésére egészen a célig nem is érték utol, hatalmas küzdelemben, fergeteges izgalmak között az utolsó pillanatig kitartott.
A szélső esélynek számító Prosperous Voyage hatalmasat hajrázott, de nyakhosszal lassabbnak bizonyult. Harmadik helyre kvázi vígaszdíjként a Coolmore Tuesday-je szaladt fel, míg favoritjuk, Tenebrism csak csalódást keltő nyolcadik.
Aclaim lányának sikerét nem kevesek ünnepelték. Először természetesen James Doyle - bizonyára felesleges hangoztatnunk, mekkora szó mindkét Guineas-ben hazaérni, ráadásul mindezt első alkalomként.
Másodszor pedig Cachet csaptának. Harry Herbert menedzser az eufóriában csak kereste a szavakat, mikor a verseny után nyilatkozott, de George Boughey tréner öröme sem volt kisebb. A következő megmérettetés a Coronation Stakes lehet, ahol várhatóan a tavalyi Év Kétéves Kancájával, Inspirallel is újra megmérkőzik.
Ez volt tehát az év nagykaliberű brit "kapunyitása", a Guineas Weekend. Holnap egy másik lovas sportág, a díjugratás lesz terítéken, ami pedig a lóversenyt illeti, hétvégén érkezik a Kentucky Derby.
Képek: Racing Post
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.