Appleby háromszor!

Három a magyar igazság - vagy ha a 2000 Guineas-ről van szól, Charlie Appleby esetében a brit is.

109998-large.jpeg

A brit és francia Guineas Weekendről a korábbi hetekben már beszámoltunk - igaz, Franciaországban nem ezt a nevet viseli. A hétvégén pedig Írországban is lezajlottak a háromévesek idei első kiemelt összecsapásai.

Szombaton minden tekintet a ménekre szegeződött az Irish 2000 Guineas-ben, amely aztán a tavasz eddigi talán legnagyobb szenzációját szállította. Na nem a fogadóknál, sem pedig a versenybíróságnál, hiszen a fődíjat a favorit hódította el se nem szorosnak, se nem kiemelkedőnek számító 1 3/4 hossz előnnyel.

A szenzáció itt a győztes személye, egyben a győztes csapat: az a Native Trail bizonyult a leggyorsabbnak, akit tavaly az Év Kétéves Ménjévé koronáztak, és aki istállótársa mögött végzett másodikként ugyanezen futam brit megfelelőjében. Ez a siker viszont nem csak azt jelenti, hogy Oasis Dream fia harmadik Gr1-trófeáját ünnepli.

109013-large.jpeg

Native Trail diadala révén Európa három legnagyobb lóversenyhatalmában, azaz az Egyesült Királyságban, Franciaországban és Írországban egyaránt Charlie Appleby és a Godolphin vezethette vissza a 2000 Guineas győztesét (utóbbi kettőt William Buick lovaglásában), ráadásul három külön telivér személyében:

British 2000 Guineas - Coroebus
Poule d'Essai des Poulains - Modern Games
Irish 2000 Guineas - Native Trail

Appleby megkönnyebbülten magyarázta, mekkora szerencse, hogy csak a futam végezte után eredt el az eső, hiszen a mély talaj kevésbé feküdt volna a nagytestű ménnek, ugyanakkor egy kis szerencsénél jóval több kell egy ilyen duplához. Ezek után bizonyára átértékelik a jövőbeli terveket, hiszen azért mégsem akarják a St James's Palace Stakes-en egymás ellen indítani a három klasszikus-nyerőt.

Mielőtt még másnap a kancákra került volna a sor, először az idősebb lovak vetélkedtek a Tattersalls Gold Cup-on. És micsoda csata volt! A finisben Aidan O'Brien High Definitionje állt az élre, akit kívül fia, Joseph idomítottja, a favorit State Of Rest rohamozott meg. Az aranyérem azonban végül egyikük nyakában sem landolt, ugyanis középen érkezett Alenquer és mindkettejük orra alá borsot tört.

William Haggas idomítottja, Adlerflug fia első csúcskategóriás győzelmét ünnepelhette, míg a dobogó alsó fokain a két Coolmore ló, sorrendben High Definition és State Of Rest, egymástól egyaránt nyakhossz különbséggel. A Dubai Világkupa hőse, Lord North nem teljesített rosszul, ezúttal azonban be kellett érnie egy negyedik hellyel.

A végére pedig még egy szenzáció maradt, ez viszont nem történet, hanem stílus tekintetében. Az Irish 1000 Guineas-re izgalmas végjátékot jósoltunk, hiszen rengeteg ló érkezett jó győzelmek vagy helyezések után, ebből azonban semmi nem valósult meg.

110045-large.jpeg

Számításainkat Homeless Songs húzta keresztül, mikor játszi könnyedséggel szabályosan állva hagyta a színvonalas mezőny és bő öt hosszal száguldott keresztül a képzeletbeli célszalagon. A kétévesen még csak halványan pislákoló Frankel kanca hároméves szezonja így eddig kettőből kettő, egy korrekt Gr3-felvezető után pedig immáron a Hármas Tiara első ágának nyerteseként büszkélkedhet.

Dermot Welt tehát jól érezte, hogy lovának itt kell futnia és nem potyára hagyták ki mind a brit, mind a francia "rokont". Ötödik nyerőjét vezethette vissza a versenyben, akinek következő feladata várhatóan a Coronation Stakes lesz.

A dobogó alsó fokain itt is két O'Brien idomítás: a favorit Tuesday második, Concert Hall harmadik helyre ért oda. Hazai pályán ez kisebb csalódásnak tekinthető a trénerzseninek, de rövidesen kompenzálhat az Epsom Derby hétvégéjén és a Royal Ascoton.

Képek: Racing Post

A bejegyzés trackback címe:

https://derby.blog.hu/api/trackback/id/tr5718503092

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása