1932-őt mutat a naptár.
A „legelegánsabb" Derbynyerö, nevelte a Dióspusztai ménes az Angliából importált Tamar és Remény után. Éves korában csak félsebes munkát végzett, de mozgása és külleme már ekkor jó lovat ígért. Kétéves korában szeptemberben jött pályára és gyenge ellenfelek ellen nagy stílusban győzött. Az évjárat legjobbjaival szemben alulmaradt. A Kettős Ivadékversenyben és a Szent László díjban harmadik volt. Hároméves korára nagy javulást hozott és mint idomárja, Hitch mondja, ekkor már „mindent" tudott.
Hitch azt is mondta, hogy a legnehezebben trenírozható ló, amely valaha a kezem alatt volt...
Megnyerte a Váczi díjat és a Nemzeti Hazafi Díjat, majd a sokáig emlékezetes Gitano által megnyert Millenniumi Díban állt starthoz. A gyilkos verseny úgy megviselte Tempót, hogy napokig alig tudott a lábára állni, egy hét múlva pedig már az Alagi díjban kellett startolnia. Ilyen előzmények után nem csodálható, hogy ebben a versenyben kikapott a nálánál jóval gyengébb Diadaltól. Egy hónappal később a Magyar Derbyben már „fitten” állt starthoz és fölényesen győzött a német Gryllos ellen.
A 173 cm magas, ideálisan szép felső testű, kissé hosszúlábú mén ekkor volt formája tetőpontján.
Hivatalos eredmény: 12. Magyar Derby, 1932. június 19. Vasárnap. Rendes talaj, napos idő, 168. futam. Start: 16 óra 40 perc.
Díjazás: 72 000 Pengő (60 000, 8 000, 4 000)
1. | TEMPÓ | sm | Tamar - Remény | Hitch György | D. Blackburn |
2. | GRYLLOS | pm | Pergolese - Grolle nicht | Cooter J. | O. Schmidt |
3. | KARTÁRS | pm | Lavendel II. - Kamilla | Przybyla Péter | Csaplár L. |
4. | Palcsi | pm | Kozuch Ferenc | Gutai J. | |
5. | Őszirózsa | sk | Issekutz Gyula | Balogh J. | |
6. | Sirene | stpk | Szigeti Nándor | Esch Gy. | |
7. | Casanova | sm | Hitch György | Csuta F. | |
8. | Pascal | pm | Slepecky J. | Szabó L. II. | |
9. | Flying Fifty F. | sm | Anthoine | Gulyás B. | |
10. | Diadal | stpm | Németh Géza | Schejbal J. |
Tenyésztő: Dióspusztai ménes, futtató: Hajdú Dezső
Bírói ítélet: 1 1/2h., 1 1/2h. Idő: 2.34.6
Totalisateur: 10:40. Helyre: 10:17, 19, 20. Esetleges osztalékok: 10:29 Diadal és Palcsi, 36 Gryllos, 61 Kartárs, 133 Casanova, 246 Sirene, 262 Pascal, 421 Őszirózsa, 875 Flying Fifty Five.
Versenyleírás: Diadal, Grillos és Őszirózsa késlelteti a startot. Majd Diadal megfordul és állva marad. A start után Pascal , Kartárs, Tempo, Casanova és Flying Fifty Five a sorrend. A többi kissé leszakad. A rövid oldalon Kartárs áll az élre. A célegyenesben Tempó felzárkózik Kartárs mellé. Pascal leszakad, helyére a korlátnál Gryllos és Palcsi nyomul. A távoszlopnál Gryllos kívül kerüli Tempót, de az a támadást küzdelem után kivédi.
Az idomár - Hitch György - véleménye: A legnehezebben trenírozható ló, amely valaha a kezem alatt volt. Sokat laborál a lábaival. A Derbyre sikerült csúcsformába hozni. További versenysikereket várok tőle.
Az itt győztes Blackburn-ről nincs képünk. Hitch mesterrel az a Hulme, aki nem igazán váltotta meg nálunk a világot. Mindössze egy kiemeltet, az 1929. évi kancadíjat nyerte Baldoyle-lal, igaz abban az esztendőben második a Derbyben Blanc nyergében.
Dióspuszta első derbynyerője, sétálva nyerte az Erzsébet Királyné Díjat és az Esterházy Díjat, a Magyar St. Leger startjához azonban már nem ért oda.
Sokat laborált a lábaival - mondta Hitch - és ha ekkor tovább erőltették volna, komoly baja lett volna, így csak a következő évben jött pályára. Első startjára még kikapott Rapallo-tól a Batthyány-Hunyady Díjban, de utána könnyen nyerte a Millenniumi Díjat (1934). Istállója ekkor felvitte Bécsbe, ahol könnyen nyert egy közepes díjazású versenyt, ötéves korában még jó versenyeket nyert és helyezéseket szerzett.
Nagyszerű versenykarrierje után visszakerült Dióspusztára, ahol meglehetősen nagyszámú és jó kvalitású kancákat kapott Az első három évjáratából egyedül egy Pax nevű ivadéka nyert egy nagyobb versenyt, így adós maradt a ménes bizalmával.
Az írásban Hesp József, Horváth József és Váczi Ernő dokumentumaira, adataira támaszkodtunk.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.