Ribárszki Sándor 1994-ben adott interjúja.

(1994) szeptember 1-töl Papp Sándor nyugállományba vonult és lovait Ribárszki Sándor vette át. A nap mint nap versenyre járók még visszaemlékeznek egy mokány kis szőke legényre, aki a 80-as évek elején gáton szinte mindent megnyert amit lehetett, azután hosszabb időre eltűnt és csak most nyár közepén hallottunk róla, hogy hazajön és átveszi egy bábolnai lovakat idomító idomár lovait. Azután csend lett, majd egy alkalommal benyitottam a hendikepper szobájába, ahol egy bizottság előtt Ribárszki éppen vizsgát tett a versenyszabályokból. Néhány szót váltottunk, s elmondta, ha minden összejön rövidesen hazatér és a bábolnai vezetőkkel történt megegyezés után itthon kezd dolgozni. Utolsó találkozásunk óta két-három hónap eltelt, most az alagi telepvezető irodájában beszélgetünk Kováts László nyugdíjas idomárral, az istálló szak tanácsadójával és Ribárszki Sándorral.

Sablonos a kérdés, honnan a ló szeretete és hogyan került a versenyzéssel kapcsolatba?
RS: Nekem már kisgyerek koromban is volt lovam, tehát a szeretet már korán belém ivódott. Az általános iskola elvégzése után természetes út vezetett Tatára a szakmunkás iskolába. A nyári szakmai gyakorlatra Mezőhegyesre mentem és ott elsősorban díjugrató lovakkal foglalkoztunk, innen ered az ugrósport szeretete.

Az iskola elvégzése után mi történt?
A kancám vemhes lett és úgy kellett elhelyezkednem, hogy lakhelyemhez közel legyek, így jelentkeztem az alagi pályán munkára, Kováts László idomárnál 1979 augusztus 13-án. A testsúlyom 64 kiló volt, eleve adva volt, hogy síkon nem tudom kamatoztatni a tanultakat, azután pedig megszerettem az ugrásokat, így a mester 1980- ban ugrólicencet kért részemre, amit augusztusban meg is kaptam. Úgy tűnik a sorsom alakításában az augusztusi hónap meghatározó jelentőségű.

Hogyan kezdődött a zsoké karrier?
Igazán nem lehet panaszra okom, hiszen a mester szívesen engedte a lovait ugratni és támogatta a kérésemet. Első lovaglásomra Lepellel második lettem, majd két hétre rá nyertem, s az Őszi Nagy gátban Mahorkával negyedik helyezést értem el.

Ezzel a sorsa el is dőlt, itt maradt a pályán?
Ilyen sikeres kezdés után ez természetes volt, s a folytatás még jobb volt, hiszen abban az évben úgy emlékszem nem kaptam ki egyszer sem és sampion lettem. Az igazi nagy megmérettetés ősszel következett Pardubicében, ahol a Vág díjban, egy 3600 méteres akadályversenyben harmadik lettem Dramaturgiával, igen erős nemzetközi mezőnyben.

A következő évben átment egy másik idomárhoz?
Igen, mert mesterem nyugdíjba ment, s egy olyan idomárt kerestem, aki szereti az ugróversenyeket, s maga is művelte ezt a versenyágat, így esett a választásom Tamás Lászlóra. Vittem magammal kedves lovamat, Dramaturgiát, amellyel szép győzelmeket arattunk. 1983-ban második lettem a lovaslistán. Pardubicében felfigyeltek rám a csehek, s 1984-ben meghívást kaptam Dőlni Nemeibe egy Morvaországi idomítótelepre, ahonnan bejártuk egész Csehszlovákiát, Prágában, Pozsonyban és sok-sok provinc-pályán lovagoltam, ha hiszik, ha nem először síkon, később ugróversenyekben. Nagy kínok között lekoplaltam 56 kilóra és egy Haros nevű lóval 6 síkversenyt, majd később gát- és akadályversenyt is nyertem. 1984-85-ben a nagy konkurenciában 14 versenyben lettem első, pedig az istállóm még elég kezdő volt a versenyzésben.

Mégis mi hozta haza 1986-ban?
Egy súlyosnak látszó bukás úgy tűnt megpecsételte a sorsomat, de szerencsére megúsztam, pedig egy gerinc csigolya repedés nem semmi. Egy hónapig voltam kórházban begipszelve, majd lekerült rólam a kötés és én már nem bírtam magammal és saját felelősségemre visszamentem, s Pozsonyban a nemzetközi napon Harossal síkon második, majd gáton harmadik lettem. A jó szereplés ellenére akkor már eldöntöttem, hogy tovább nem maradok kint, itthon nézek munka után.

Mégsem a versenypályát választotta, miért?
Amikor hazajöttem tájékozódtam a pályán, s rájöttem, hogy az ugróversenyzés itthon teljesen elsorvad, inkább valami mást kell csinálni, így jutottam odáig, hogy Sződligeten egy lovaspanziót nyitottam, de ez igazából nem nagyon jött be. Visszamentem a galoppra Vinnaihoz és egy síkversenyből kitiltott lóval negyedik és harmadik lettem. Én ennél többre vágytam, de sajnos többre abban a helyzetben nem tellett.

A többől mégis kevesebb lett?
Attól függ, hogy hogyan nézzük, lovaglás szempontjából valóban elmaradtak a nyilvánosság előtti sikerek, de tanulás szempontjából sokat jelentettek. 1987-ben kimentem Münchenbe, s ott lóápolói munkát vállaltam. Nagyon kemény egy év volt, ott megismerkedtem egy svájci kislánnyal, és az ö unszolására átmentem Zürichbe, ahol a legnagyobb istállónál először lovászként, majd az utóbbi években abrakmesterként dolgoztam. Svájcban jó lovaink voltak, Franciaországban és Németországban nyertünk versenyeket. Az istállózást és a trenírozást magas színvonalon csinálták. Svájcban 14 pálya van, s néhány napos mítingeket rendeznek, sokat utaztunk, megfigyelhettem sok külföldi idomár munkamódszerét és megtanultam a német és az angol nyelvet.

Ha jól érezte magát, miért jött mégis haza?
Tanítómesterem, Kováts László ez év elején írt nekem egy levelet, hogy jöjjek haza, mert Bábolna keres megfelelő személyt a lovaihoz, s én jutottam az eszébe. Második unszolásra jelentkeztem itthon, hogy vizsgát szeretnék tenni, természetesen előzőleg a bábolnai vezetőkkel megegyeztem, hogy kisebb cserék után a nyugállományba vonuló Papp mester lovait átveszem.

Hogyan alakul az istálló személyzete?
A magántulajdonú lovak elmennek az istállóból más trénerhez, a bérlemények pedig visszamennek Bábolna tulajdonába, 2-3 ló pedig visszamegy a ménesbe, így marad 21 ló, amivel kezdek. Az istálló alkalmazottai Keresztes Csabát kivéve elmentek más istállóhoz dolgozni. Most próbálom kialakítani a személyzetet. Az élettársam, Paula Biddle Angliából származik, Ö lesz az abrakmester, s fel is ül a munkákban. Már Írországban lovagolt versenyben, s ha licencet kap, akkor itthon versenyben is lovagol, mint a barátnője, Marianne K. Elmiger.

A svájci kisasszony igen szép stílusban nyert Romy-val, lesz ennek folytatása?
Minden bizonnyal, hiszen megtetszett neki az itteni versenyzés és itt marad a szezon végéig, s én sokszor fogom felültetni.

Végleg lemondott a lovaglásról?
Nem, egyáltalán nem, minden nap lovagolok, s Letéttel készültem az alagi gátversenyre. Az ismert nehézségek miatt elmaradnak a versenyek, de október elejére Pestre kiírnak egy gátfutamot, abban én is szeretnék lovagolni.

Sok sikert és kitartást kívánunk a fiatal idomárnak, s reméljük idomárként is olyan sikeres lesz, mint ugrólovasként.

(Az lett. Sőt. Ribárszki Sándor 2023 februárjában 69 nagydíjgyőzelemnél (közte 6-6 derby és kancadíj) jár. Nyolcszoros idomárchampion.- a szerk.)

Szerző: Varga László 1994. Változtatás nélkül közöltük sorait. Mi Horváth Józseftől kaptuk az írást.

A fantasztikus képeket  pedig Vonczem Gabriellától. Köszönet értük.