Folytatjuk tegnap megkezdett beszélgetésünket, immár a galoppsportról. 

Racing Portal: Jön a második szekció, a galopp. 2019-ben idomári licenszet kértél és kaptál a Kincsem Parkban. Valóban a magyar lóversenyzés nagyasszonya, Németh Ildikó motivált és inspirált, hogy kipróbáld magad a galoppsportban is?
Molnár Gyöngyi: Abszolút. Nem azt mondom, hogy nem szerettem volna ezt az egészet kipróbálni, mert nagyon szerettem volna, de nem volt kellő önbizalmam abban, hogy jól látom-e a dolgokat és jól tudnék egy versenyistállót igazgatni. Az első két évben pontosan ezért voltak csak olyan lovaim, akik iránt úgy éreztem, hogy „nem tudok nekik rosszat csinálni”, azaz ártani. Azt a két évet arra szántam, hogy önmagamat is tanítsam. Máig napi szinten kapcsolatban vagyunk és tényleg rengeteg tanácsot, instrukciót kaptam tőle, amit ezúton is köszönök neki, hiszen rengeteg időt spórolt nekem azzal, hogy hatalmas tapasztalatát megosztja, megosztotta velem.

RP: A két tanulóév (2020 és 2021) után 2022-ben máris hangzatos sikereket ünnepelhettél, hiszen idomítottad Carlos Ray Szent László Díjat nyert, igaz az élettársad és sógorod nevét viselő Sztankov Racing addigra már a sikeres istállók közé lépett olyan lovakkal, mint pl. Mágnás Miska, Spartan Devil. Többször elmondtad, hogy szavakkal leírhatatlan Budapest legszebb terén, tízezrek előtt lovagolni, de amikor negyedik tréneri évedben máris Szent László Díjat nyertél, az legalább picit közelített ehhez?
MGY: Teljes mértékben. Minden egyes győzelem közelít hozzá. Nyilván a nagyversenyekben győzni az mindig ad egy pluszt. Amikor tavaly Spartan Devil futott a derbyben, én teljesen meg voltam hatódva. Már az indulása is felért egy vágta győzelemmel. Amikor kiugrott a gépből és még ráadásul jól is futott, az leírhatatlan érzés volt, hiába nem mi nyertük a derbyt. Minden versenygyőzelemnek ugyanúgy tudok örülni. Egy hendikepversenynek is, mégpedig azért, mert nem az tesz boldoggá, hogy 100 ezer ember előtt emeled fel a Vágta kardot, hanem maga a győzelem élménye, amely 200 néző előtt ugyanakkora is számomra.

RP: Viszont egy banális malőr miatt Carlos Ray veretlensége véget ért a Kritériumban. Felhívtalak, korrekten értékelted a történteket, de hogy élted meg, dolgoztad fel ezt három-négy-nappal a befutás után, azaz amikor már leülepedtek benned a történtek?
MGY: Ugyanúgy, mint pár perccel a futam után. Amikor láttam, hogy a lónak nincsen semmi baja, én megnyugodtam. Szerintem akkor mindenki arra gondol, hála istennek, hogy jól van, nem pedig arra, hogy oda a veretlenség. Örültem, hogy ennyivel megúsztuk, hiszen ez egy kivédhetetlen dolog, ez bármikor, bárkivel megtörténhet. Bízom benne, hogy több ilyen nem lesz. (Carlos Ray a gépben megijedt, felágaskodott és beütötte a fejét. Kisebb agyrázkódással futotta le a mérföldes távot – a szerk.)

RP: Legjobb lovaitokat ugyan árveréseken vásároltátok, de hogy állsz ma a tenyésztéssel?
MGY: Igazából minden évben van otthon, Érsekhalmán egy-egy tenyészkancánk, akiket árverésekről hozunk, de nem igazán szeretnék a tenyésztéssel foglalkozni. Ennek ellenére mindig oda jutunk, hogy egyet-egyet azért mindig csak sikerül hazahozni. (nevet) Szeretném elmondani, hogy van egy egyenes ági leszármazott Kincsem kancánk, aki most egy éves...Párom ragaszkodott hozzá, hogy álljon egy ilyen ló az istállónkban, hiszen Kincsemet senkinek nem kell bemutatni és szeretnénk ha ez a vérvonal fennmaradna az országunkban, nekünk magyaroknak.

RP: Azért is kérdeztem a tenyésztést, mert időrendben átugrottuk, hogy 2021-ben „dr. Nagy István agrárminiszter Miniszteri Elismerő Oklevelet adományozott Molnár Gyöngyi telivér tenyésztő, futtató, galopp tréner és Nemzeti Vágta győztes lovas számára.” Mit jelentett számodra ez a kitüntetés akkor és mit jelent ma?
MGY: Elképesztően büszke vagyok rá a mai napig. Nincs változás az érzésben. Ha ma ránézek ugyanolyan büszkeséggel tölt el, mint akkor, mint amikor átvettem. Fantasztikus érzés volt és nagyon örülök, hogy a családommal meg tudom osztani ezt a büszkeséget, ami ilyenkor eltölt.

RP: Ugye mondtam az interjú előtt, hogy nem foglak kímélni és talán gonosznak tartod ezt a kérdést, de nem annak szánom: miért áll lovatok Kovács Sándornál is, ha neked is van idomári licenszed?
MGY: Nekünk nincsenek lovaink Sanyinál (nevet), csak sógoromnak, Ákosnak. A párom ráadásul lassan szeretne felhagyni a tulajdonosi szereplével. A családban ugyanis meglehetősen nehéz egy egészséges tréner-tulajdonos viszonyt egyensúlyban tartani, emiatt sokat vitatkozunk amikor nem egyformán látunk valamit. Mivel Norbi is céget vezet, nem tudja „elengedni”, hogy ne ő döntsön bizonyos kérdésekben, emiatt úgy érzi, hogy jobb lenne a békesség kedvéért, ha megszüntetné a velem fennálló tulajdonosi viszonyát, azaz nem állna nálam lova. (A férj szó Gyöngyitől tiszteletbeli jelző, hiszen Sztankov Norberttel élettársi kapcsolatban élnek – a szerk.)

RP: Elviccelted ezt a kérdést, de az a cél, hogy idővel Alagról minden ló hozzád kerüljön Érsekhalmára?
MGY: Nem. Szó sincs erről. Ákos nevében nem beszélhetek, de én nem is szeretném az istállót növelni, mert úgy érzem, ez a 12-13 fős lólétszám az, amit három vagy maximum négy emberrel becsülettel el lehet látni napi szinten, úgy, hogy a lovak így megkaphassák a valóban személyre szabott munkát. Ezt én nem szeretném feladni a létszám kedvéért.

RP: Sportágunk egyetlen milliárdosa, Balogh Levente is neked szavazott bizalmat, hogy Érsekhalmán Te készítsd a 45 ezer euróért vásárolt, Mastercraftsman apaságú szürke ménjét. Tudom, hogy a vágtáról ismeritek egymást, de tudatosan dolgoztál azon, hogy őt a galopp futtatók közé csábítsd?
MGY: Tudatosan nem dolgoztam rajta. Munkatársammal és jóbarátommal, Kovács Botonddal beszéltük, hogy jó lenne egy olyan személyt, egy olyan hírességet találnunk, akitől a gyerekek szívesen, rá felnézve vennének át díjat. Nekem az ő neve ugrott be elsőként, mint olyan ember, akire lovasként, sportolóként, vállalkozóként is fel lehet nézni. Talán nem túlzás, hogy mi kicsit magunkénak is érezzük azokat a sikereket, amelyeket ő elért. Emiatt vetődött fel a neve és szerencsére ő nyitott volt erre, hogy díjat adjon át a gyerekeknek. Így jött ki a 100. Magyar Derbyre és a nap végére én már azon gondolkodtam: ha most nem szeret bele ebbe a derbyhangulatba, akkor soha nem lesz tulajdonos.

RP: Nemrégiben igazgatóváltáson esett át a versenyszervező. Van valami olyan terület a galoppsortban, ami sürgős beavatkozást igényelne szerinted, és most elsősorban mint futtatót kérdezlek?
MGY: Azt gondolom, talán elsősorban a versenydíjakat kellene normalizálni, felemelni, azaz a gazdasági stabilitás. Ha nem is idén, de jövőre mindenképpen. Szerencsére Szotyori Nagy Ádám igazgató úr már jelezte is, hogy a következő üzleti évben mindenképpen szeretnének emelni. Ezt mihamarabb ki is kellene hirdetni, hogy ezzel minden futtató tisztában legyen. Egy hendikeplónak önmagát még 2-3 versenynyeréssel is szinte lehetetlen eltartania, és akárhogy is nézzük, nem a nagydíjakban szereplő lovak tartják fenn a versenypályát és az istállókat. Bár nyilvánvalóan az lenne a legjobb, a legoptimálisabb, ha ez így lenne.

RP: Gondolom, kedves feladataid közé tartozik a Magyar Póni Championátus, amelynek szintén az egyik motorja vagy. Itt mi a titulusod és a feladatod pontosan?
MGY: Versenyszervező és versenyfelügyelő a titulusaim. Igazán kedves feladat számomra, mert szeretek tanítani, azt a tapasztalatot átadni, amelyet eddig megszereztem, és valóban nagyon-nagyon szívesen segítek a gyerekeknek bármiben. Emellett fontos feladatnak látom azt, hogy a zsoké-, a lovasutánpótlást mindenképpen támogassuk.

RP: Mi inspirál egy ennyire sikeres lovasembert a szürke hétköznapokban?
MGY: Minden hétköznap a sikerért dolgozunk. Valószínűleg a személyiségemből adódik, hogy olyan magasra tettem magamnak a lécet, amelyet sosem fogok tudni megugrani. Akkorák az elvárások saját magammal szemben, amit szinte lehetetlen abszolválni.

RP: Ennyi elfoglaltság mellett, lehet a szó rossz, lerágott értelmében vett „normális családi életet élni”? Van egy 17 éves nagyfiad és egy kislányod, mennyire vagy Te a szó jó értelmében igazi családanya?
MGY: A kérdés első részére a válasz, hogy sehogy. (nevet). Reggel korán etetem a lovakat, majd a kislányommal elmegyünk reggeliért és utána viszem őt az iskolába. A kérdés második részére a válaszom, hogy remélem itt jól meg tudom ugrani a már többször említett lécet, de azt tudni kell, hogy mi egyfajta kettős életet élünk. Baján van egy családi házunk, de én ott csak érintőlegesen tartózkodom. Inkább itt, Érsekhalmán egy kisebb lakásban, a lovak mellett vagyok igazán otthon. Nem tudok elszakadni a lovak mellől.

RP: A lovasemberek ugyan mind fertőzöttek a ló szeretetével, de azért mindenkinek van hobbija, sokaknak például a horgászat. A Tiéd mi? Mi kapcsol ki leginkább?
MGY: A pihenés. Nekem a lovak mellett nincs más hobbim. Nagyon szeretem a lelküket, szeretek velük lenni, ők igazán meg tudnak nyugtatni és ki tudnak kapcsolni. Úgy vélem, hogy értem és érzem is őket és az nyugtat meg igazán, ha látom, hogy ők rendben vannak. Ezen kívül semmi másra nem vágyom, csak a nyugodt pihenésre.

RP: Köszönjük szépen, hogy rendelkezésre álltál és további sok sikert kívánunk!
MGY: Én is köszönöm a lehetőséget.

Képek: Juhász Zsóka/Treattelling, Molnár Gyöngyi facebook