Az ötvenkettedik

Mai főszereplőnk ismét a meglepetés győztesek kategóriájába tartozik.

ijasz.jpg

Imperiál fiát, a késői Íjászt Aperianov nem igazán nógatta kétévesen. Háromévesen viszont már tavasszal a mélyvízbe dobta, mert benevezte a Millenniumi Díjba. A futamot a szuperkanca, a szintén Imperiál apaságú Mákvirág nyerte, míg ő negyedik. Mestere látta a benne rejlő potenciált hiszen egészen Freudenau-ig utaztatta, hogy fusson az Osztrák Derbyben. Sem ő, sem a nála sokkal esélyesebbnek tartott Pioneer nem ért küzdelembe Bécsben a nyugatnémet és orosz lovak ellenében.

Naná, hogy saját csapatán kívül szinte senki nem bízott a győzelmében. Az Alagi Díj-nyerő Pioneer és a Kanacadíj hőse, Tiba voltak a fogadók kedvencei.

Versenyleírás: Napfény, Pioneer, Irhás, Tiba és Néma levente sorrendben haldta a mezőny. A sort a rosszul indult North zárta. A víztorony után Pioneer elhúzott a vezető Napfény mellett, de Tiba a nyomában volt. A 3200-as gépnél Tiba megelőzte Pioneert. A távoszlop előtt, kívül Íjász rohamra indult, sorban hagyta el ellenfeleit és biztosan nyert az ismét belelendülő Pioneer ellen. Tibának küzdeni kellett a harmadik helyezett Imre királlyal.

Pioneer-re is lesújtott tehát az Alagi átka”, de így is kettős Aperianov győzelem született.

Hivatalos eredmény: 52. Magyar Derby 1974. június 23. vasárnap, rendes talaj, napos, párás idő, 30 fok, 197. futam. Start: 16 óra 23 perc

Díjazás: 240 000 forint. (160 000, 40 000, 24 000, 16 000)

1. ÍJÁSZ pm Imperiál - Ámbátor Aperianov Z. Alafi László
2. PIONEER stpm Pieces of Eight - Irish Rule Aperianov Z. Hertelendy G.
3. TIBA szk Imperiál - Théba Csaplár Lajos Holdas János
4. Imre Király pm   Imperiál - King’s Baby Kiss József Vas József
5. Néma levente szm Kováts László Uri Mihály
6. Nobleman pm Keszthelyi István Kozma József
7. Irhás st Kiss József Bárdosi György
8. Rokolya sk Farkas Tibor Varga Ferenc
9. Napfény stpm Aperianov Z. Ertel Géza
10. North pm Dara József Fejes Lajos

Tenyésztő és futtató: Kisbéri ménes   

Bírói ítélet: 1 3/4 - 2  - nyak -  0,5  - 5 

Idő: 2.31.4. (Részidők: 25.5 - 24   - 23.9 - 26.1 - 25.1- 26.8).

Totalisateur: 10: 31 Íjász, Napfény, Pioner. helyre 10:29, 15, 12. Befutóra: 10: 511, 379.

Esetleges osztalékok: 10: 15 Tiba, 68 North, 118 Néma Levente, 143 Irhás, 213 Imre király, 215 Rokolya, 347 Dobleman

A szakíró - Török Imre - véleménye: Íjász Derby-győzelme újabb babérlevél egy hat évtizede meghonosodott kancacsalád dicsőségéből szőtt koszorúban.

Versenyteljesítménye: 2 - 4 évesen 22 startból 5 győzelmet és 6 helyezést szerzett. Győzelmei: Magyar Derby, Magyar St. Leger, Kincsem Díj.  Helyezve volt a Millenniumi Díjban és a Béke Díjban. Osztályzata (hp): 79,5

Tenyészeredménye: Magyarországon 1976-1986. között, és 1989-ben fedezett a Szenttamási, székkutasi, somogysárdi, gyulai, hódmezővásárhelyi és orosházi ménesekben. Magyarországon 92 fedezett kancából 61 élő csikója született. Jelentősebb ivadékai: Flört (Tiszai díj), Margitszigeti díj), Házias. Diktátor, Verdict, Guzla, Valér, Dulcinea, Gőgös.

1986. május — 1988. november között a Szovjetunióban fedezett. 1989. októberében kimúlt.

Az írásokban Hesp József, Horváth József és Váczi Ernő pótolhatatlan leírásaira, adataira, dokumentumaira és fotóira támaszkodtunk.

A bejegyzés trackback címe:

https://derby.blog.hu/api/trackback/id/tr7818501964

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása