Belmont Stakes: jön a nagy visszavágó

A Hármas Korona első két versenyének győztesei és ezüstérmesei mind ott lesznek a harmadik fordulóban.

seize-the-grey-06-02-2024-sa6_3635-print-sarah-andrew.jpg

Több szempontból is rendhagyó az idei Belmont Stakes: először is, a Belmont Park felújítása miatt Saratogában rendezik a versenynapot, így az összesen hat (!) Gr1, azaz felsőkategóriás futam átkerül New York másik neves pályájára.

A hat versenyben minden távon és borításon összecsapnak a keleti part legjobbjai, de a terjedelemre való tekintettel nem fogjuk egyesével bemutatni a mezőnyöket. Azért egy táblázatot készítettünk a legfontosabb tudnivalókról:

belmontnap.jpg

A főfutam, a Belmont Stakes zárja a napot, amely – mint azt a bevezetőben is elmondtuk – ezúttal rendkívül izgalmasnak ígérkezik. Azt már unásig ismételgettük, hogy a Belmont távja 2400 méter, ami Európában teljesen szokványos, az Egyesült Államokban viszont a legtöbb ló soha életében nem fog 2000 méternél hosszabb távra futni – ez csak a kultúrák közötti különbség.

Épp emiatt viszont annyira nem is vonzó állomás, és általában teljes érdektelenségbe fullad, ha nincs Hármas Korona-esély. És mivel a Kentucky Derby győztese, Mystik Dan csak második lett Seize The Grey mögött a Preakness-en, idén nem lesz triplázás.

Csakhogy váratlan fordulat következett a történetben, az áthelyezés miatt ezúttal 2000 méterre csökkentették a távot. Ráadásul Kenneth McPeek, Mystik Dan trénere olyat lépett, amit meglehetősen ritkán láthatunk: mégis nevezte idomítottját. És mivel Seize The Grey (a nyitóképen) is starthoz áll ma este, itt az alkalom, hogy újrajátszák a három héttel ezelőtti csatát.

mystik_dan_spa_work_eclipse.jpg

Mystik Dan munkában

Ráadásul egészen fair módon. A futamok közötti pihenők rövidsége miatt a Hármas Koronát borzasztó megterhelő végigcsinálni, különösen a Belmont szokatlanul hosszú távjával. Ez alapján a Kentucky Derby-t kihagyó Seize The Grey egyértelmű helyzeti előnyben lenne, csakhogy ő is futott a Derby napján, igaz, a „rózsák futama” helyett „csak” Gr2-ben.

Érkezik azonban visszatérő, akinek volt ideje rápihenni a feladatra: Sierra Leone csak orrhosszal maradt le a rózsakoszorúról Kentuckyban, most pedig frissen áll ki a valószínűleg fáradt Mystik Dan ellen. Így igazi szívósságra lesz szükség, ha akár Mystik Dan, akár Seize The Grey maga mögé akarja utasítani.

1.png

És persze a többiekről se feledkezzünk meg. Egyesével nem soroljuk fel az indulókat, de annyit elárulunk, hogy összesen tízen lesznek, ami odaát egészen tisztes szám. Lesz miért fennmaradni ma éjjel.

Képek: Thoroughbred Daily News, Eclipse Sportswire

A bejegyzés trackback címe:

https://derby.blog.hu/api/trackback/id/tr9518501854

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása