Zsoké Világbajnokság

holnap Happy Valley-ben!

2840-1200-2024_ijc-kv-e.jpg

Az amerikaiak - nem kicsi túlozva - Telivér Világbajnokságnak nevezik a Breeders’ Cup sorozatot. Az ázsiaiak közismerten szerények és talán túlontúl udvariasak, így csak International Jockeys’ Championship-nek nevezik azt a zsokébajnokságot, ami pedig a nevekre pillantva simán elmegy VB-nek is.

Folytatódik tehát a 2008 óta íródó hagyomány és a hongkongi versenyüzem, a vasárnapi nagy durranás, a Turf Világbajnokság előtt megrendezi a szokásos nemzetközi zsokébajnokságát.

"A lóverseny nagyon összetett dolog. Egyszerre sport, üzlet és látványosság. A lóversenypálya a fényes kezdetek, a győzelem és néha a reménytelen fájdalom helyszíne, de a középpontban mindig a lovak állnak." – a sajnálatos módon megszűnt LUCK nevű Tv-sorozatban hangzott el ez a mondat, amit mi máig egyik kedvenc idézetünknek, egyfajta Ars Poetica-nknak tartunk.

A lóversenysportban középpontban tehát mindig a lovak állnak, de van pár nap az évben amikor nem.

Nézzük az idei - valóban világbajnoki - mezőnyt.

A lebonyolítás most is a megszokott. Mindenki (remélhetőleg) négy futamban lovagol és a pontok (12 -6 - 4) alapján hirdetnek győztest. A négy futamban 7,5 millió HK dollár a pénzdíj, míg a három dobogós egymillión osztozhat majd.

Vincent Ho a címvédő.

Az első futam startja: 13:10

Képek: HKJC

A bejegyzés trackback címe:

https://derby.blog.hu/api/trackback/id/tr3718743240

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása