A bajnok mént az a Paul Mellon tenyésztette, aki a lóversenyzés legelitebb, legirigyeltebb klubjának tagja.
Hogy miért is? Erről bővebben itt olvashatnak.
Soviet Star fia bekerült a megszokott "angol darálóba". Már kétévesen hét versenyt futott, hét különböző pályán Anglia-szerte. Tiszta őrület. Newmarketben azonban Szőke Vince megvásárolta és alig fél évvel később már derbygyőztesként vezethette vissza. Pedig Finavon sem a Nemzeti-, sem az Alagi Díjakban nem tudott győzni, de akkoriban annyi szuperklasszis futott itt - elsősorban a Kentaurs Farm jóvoltából -, hogy egy negyedik helyezést is lehetett igen komoly sikerként elkönyvelni. Győződjenek meg erről saját szemükkel:
Klasszisok vetélkedtek a Kincsem Parkban
Versenyleírás: Jól sikerült indítás után Finavon vágott az élre, mögötte Mansooree, majd pár hosszal Marica és Dahran következett. A mezőnyt a rosszul indult Prince Jet zárta. Finavon a célegyenesben is több hosszal vezetett, majd Zahmatova támadta. Közben megindult First Mission is, de már nem tudott az elől levőkre veszélyes lenni. Végül Finavon biztosan nyert Zahmatova ellen. First Mission harmadik, Cetli rossz negyedik lett Mexikó előtt. A többiek nem tudtak küzdelembe kerülni.
Hivatalos eredmény: 71. Magyar Derby, 1993. július 4. vasárnap, 220. futam, Start 15 óra 44 perc, Kemény pálya, szeles, fülledt, meleg idő, 32 C. fok
Díjazás: 1 800 000 Ft (900 000, 382 500, 247 500, 180 000, 90 000)
1. | FINAVON | stpm | Soviet Star - Dunninald | Aperianov Z. | Dragan Ilic |
2. | ZAHMATOVA | pk | Robellinó - Zeyneb | dr. Csicsai F. | Kállai Pál |
3. | FIRST MISSION | pm | Alzov - Top Heights | Papp Sándor | Noska József |
4. | CETLI | stpk | Day's at Sea - Cédula | Aperianov Z. | Benkő Lajos |
5. | MEXIKÓ | sm | Try Star - Muha | Szabó M. | Albert Ferenc |
6. | Tavasztündér | pk | Németh Ildikó | Bodnár Lajos | |
7. | Mansooree | sm | dr. Csicsai F. | A F Shoults | |
8. | Musical Prospect | pk | dr. Csicsai F. | A. Bocskalov | |
9. | Melittis | sm | Aperianov Z. | Pettermann A. | |
10. | Losonc | stpm | Aperianov Z. | Varga Zoltán | |
11. | Dhahran | pm | Böröcz Béla | Köteles B. | |
12. | Dömötör | pm | Farkas Tibor | Németh S. | |
13. | Petar | pm | Házi László | Kovács Sándor | |
14. | Neander | pm | Hegedűs S. | Rapp Csaba | |
15. | Marica | pk | Németh Ildikó | Simon Ferenc | |
16. | Prince Jet | sm | Maczkó János | Nagy Tihamér | |
17. | Maharadzsa | pm | Deássy M. | Tormási Gyula | |
18. | Merész csillag | sm | Alafi László | Bakonyi János |
Tenyésztő: Paul Mellon (UK), Futtató: Légrádi László és Szőke Vince
Tahasun állatorvosi javaslatra nem indult. Simple Rief nem indult.
Bírói ítélet: Biztosan: 5/4 - nyak - 11 - 3 - 4 1/2 - 2 - nyakh.
Versenyteljesítménye: 2 évesen külföldi tulajdonban, 3 - 5 évesen magyar tulajdonban versenyzett. 23 versenyben futott, 4 versenyt nyert, 11 versenyben volt helyezve. Főbb győzelmei: Magyar Derby, Batthyány - Hunyady Díj. Helyezve volt az Alagi Díjban. Osztályzata: 81.
Aperianov mester (újra) két év alatt, két derbygyőzelmet ünnepelt. Ez volt számára a 16. (15. hazánkban.)
Az írásokban Hesp József, Horváth József és Váczi Ernő pótolhatatlan leírásaira, adataira, dokumentumaira és fotóira támaszkodtunk. A nyitóképen Szőke Vince Favoured Nations-szel látható. A derbynyerőről sajnos nincs képünk.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.