Fogadják szeretettel a Racing Portal karácsonyi vendégét, a Németh Ferenc Emlékkupa-sorozat bajnokát!

Lóverseny-, de talán még lovaskörökben is ismert Anna „tragédiája”. Mindössze 15 éves volt, amikor elvesztette imádott nővérét és talán nem túlzás: példaképét. A zsoképályafutását már megkezdő Eszter egy törökországi futam során szenvedett balesetet, ami 13 nappal később a visszafordíthatatlanhoz vezetett. Mivel Annával mi akkoriban már dolgoztunk együtt, én felajánlottam neki, ha bármikor készen áll egy beszélgetésre, én partner leszek ebben és örömmel közöljük gondolatait, szavait vagy éppenséggel a könnyeit.

Ő akkor udvariasan visszautasított, de hogy a „Kisló” (ahogyan ő nevezi kedvencét) bajnokká tette őt a Németh Ferenc Emlékkupában, így most már újabb apropója lett a beszélgetésnek. Fogadják tehát szeretettel a Racing Portal karácsonyi vendégét, Jeles Annát.

Racing Portal: Köszönjük, hogy végre igent mondtál. Jól fogalmaztam? Valóban Eszter a példaképed?
Jeles Anna: Tökéletesen. Igen.

RP: Volt neki bármi része abban, hogy hozzá hasonlóan Te is már kiskorodban „megőrültél” a lovakért, ha szabad így fogalmaznom?
JA: Abszolút, egészen kiskoromtól fogva vannak emlékeim róla, magáról a lovardáról és ezekről az alkalmakról is. Esztit vittük lovagolni, majd mikor mentünk érte én is felülhettem párszor. Akkoriban két – két és fél éves lehettem.

RP: Nyilván a beszélgetés ezen szakasza meglehetősen nehéz mindkettőnk számára, de szerintem az olvasókat is érdekli legalább két dolog a tragédiával kapcsolatban. Az első, hogy alig 15 évesen, te, hogy éltél, léteztél ebben a 13 napban, aztán pedig, hogyan sikerült feldolgozni a megváltoztathatatlant? Ha egyáltalán sikerült…
JA: (Elérzékenyül…pár másodpercig keresi a szavakat.) Az a közel két hét a reménykedésé volt. Nem is gondoltunk a legrosszabbra.

Éppen abban az évben kezdtem gimnáziumi tanulmányaimat éppen ott, ahol korábban Eszti is tanult. Új volt számomra a hely, az iskolatársaim, a tanárok. Szinte senkit sem ismertem. Pár napot tölthettem az iskolában, mielőtt Isztambulba utazott. Iskola utáni délutánokon, azon az egy-két napon is átbeszéltük mi hogyan zajlott, vannak-e tanáraim, akik őt is tanították, ha igen, akkor milyen a kapcsolatuk és hasonlók.

Ezután a legnehezebb, a legbizonytalanabb közel két hét következett. A remény, az aggodalom, a telefonom folyamatos nézegetése, érkezik-e újabb hír az állapotáról.

RP: Pedig Édesanyád jó hírekkel jelentkezett Törökországból, nevezetesen, hogy az ödéma kezd visszahúzódni az agyban.
JA: Igen, valóban. Aztán elkezdték az altatóadagot csökkenteni és ébresztgetni, ekkor Eszter reagált a beszédre és az érintésekre, de később a keringése összeomlott és bekövetkezett a visszafordíthatatlan. Azt, hogy mára ezt sikerült-e feldolgozni, ebben nem vagyok biztos. Azt, hogy Eszti nincs többé, ugyanis aligha lehet.

A testvérpár 2019-ben Juhász Zsóka fotóján

RP: Abban a felfoghatatlanul fájdalmas időszakban - hiszen olyankor nem igazán tud az ember a szó szoros értelmében normálisan gondolkodni - szülői részről fel sem merült, hogy megtiltsák neked a lovaglást, ami, azért valljuk meg, talán érthető lett volna a gyász napjaiban?
JA: Bennem merült fel ez, de aztán nagyon gyorsan el is illant. Ha bennük le is játszódtak ilyesféle gondolatok, ennek nem adtak hangot. Gyakorlatilag ezt nem is tudták volna megtiltani, ezt talán minden lovas és minden lovas szülő tudja. Emellett pedig ott volt nekem a kis pónikám, kijártam hozzá, foglalkozni kellett vele. Egyértelműen nehezebb lett volna az az időszak, ha nincs a közelemben ló.

RP: Mára azt láthatjuk, hogy szüleid is jelen vannak a Winners Circle-ben, a győzelmi tablón. Ez azt jelenti, hogy megbékéltek vele, hogy a Te utad is ez (lesz)?
JA: Azt nem tudom, hogy megbékéltek-e vele, mert talán sosem voltak békében vele, de azt pontosan tudják, hogy nem csak a lovaglás közben érhet engem vagy bárki mást baleset. Ezt nagyon jól látják. Nem tudnak buborékfóliába csomagolni és szerencsére nem is akarnak.

Többen egy képen Anna életének legfontosabb szereplői közül, "A Kisló" körül. Édesanyja, öccse és bátyja, legjobb barátnője és Májer Cintia

RP: A versenyek előtt, akár a zsokéöltözőben vagy már nyeregben minden alkalommal eszedbe jut a nővéred? Érzed, hogy „ott van veled”?
JA: A legtöbbször igen. „A Kislóval” közös versenyeinknél állandóan. Ott olyan szintű megnyugvás van rajtam, hogy ezt én neki tudom be.

RP: Biztosan egészen különleges a családotok számára, hogy mindig a derbynapon rendezik a Jeles Eszter Emlékversenyt. Nem túlzás, hogy a riválisok barátain és szülein kívül az egész pálya neked szurkol aznap. Mesélj kérlek erről, hogy milyen érzés ebben a futamban lovagolni? Még több terhet tesz rád?
JA: Nem. Nem teher. Annyira jól esik és tényleg annyira érzem azt a fajta támogatást ilyenkor, amiről beszélsz, hogy ez elmondhatatlan. Mint minden versenytársam, én is győzni szeretnék minden futamban természetesen, és persze ezt is meg szeretném nyerni majd egyszer, de nem görcsölök rá, mert nem azt érzem, hogy az emberek elvárják, hogy nekem kell nyerni az emlékversenyt, hanem egyszerűen csak támogatnak. Szavakkal leírhatatlan érzés.

RP: 2023-ban kezdted a versenylovaglást amatőrként. Egész furcsa, hogy máig nincsen egyetlen győzelmed sem az amatőrök között. Idén a „profik” és kezdő lovasok között azonban három győzelmet is arattál, amivel megnyerted a Németh Ferenc Emlékkupa 2024-es versenysorozatát. Gratulálunk! Mit tudsz a legendás névadóról?
JA: Amit mindenki. Hogy egy legenda, Imperiál lovasa, aki zsokéként és trénerként is derbynyerő lett. Hatalmas megtiszteltetés a róla elnevezett kupát a kezemben tartani.

A kupával - kép: Kincsem Park

RP: Mit jelent számodra ez a cím, ami az első kézzel fogható sikered ebben a sportágban?
JA: A rengeteg munka és küzdelem eredménye ez a kupa. Örülök, hogy az utánpótlásnak, nekünk, biztosítva van ez a lehetőség, és bár szeretek a Németh Ferenc emlékversenyekben lovagolni, reményeim szerint ezt a címet jövőre már nem tudom megvédeni, hiszen négy győzelmem van és a kupasorozatban az öt győzelmet nem szerzett lovasok indulhatnak. Bízom benne, hogy minél előbb meglesz az ötödik. Itt szeretném megköszönni minden trénernek, aki bízott bennem és lovaglást biztosított.

RP: A három idei győzelem közül a Bényi Zoltán „Pinokkio” Emlékversenyben aratott siker értékesebb számodra amiatt, hogy ott olyan lovasokat előztél meg, mint pl. Gönczi Rebeka, ifj. Fejes Lajos vagy ifj. Kozma István?
JA: A karrierem szempontjából egyértelműen igen, de emocionálisan az idei első, májusi sikerünk a legkedvesebb.

RP: Bevallom picit meglepődtem, amikor rám írtál és megtiszteltél vele, hogy elmesélted, milyen nagy utat jártatok be „a Kislóval”, azaz Flower of Paradise-zal, amíg elsőként haladtatok át a célon. Fontos elmondani, hogy ő már 2022-ben is nyert két versenyt (nem veled), majd…. és innen folytasd kérlek Te…
JA: 2023 év elején váltottam licenszet és akkor kezdtem a versenyben való lovaglást. Kétszer lovagoltam „a Kislovat” - akit még yearlingként Eszti vett kinn Franciaországban -, majd észrevettük, hogy az egyik hátsó lábára sánta. „Letettük” pihenni, mert patanyomásra vagy kisebb problémára gyanakodtunk, de nem jött rendbe, sőt rosszabbodott az állapota.

Felvittük a Kincsem Parkba megröntgeneztetni, és ott patahenger-szindrómával diagnosztizálták.

Először gyógyszeres kezelést kapott, majd az állatorvos tanácsára kerestünk egy olyan kovácsot, aki úgy tudja megpatkolni, ahogyan ő kéri és ahogyan jó lesz a lónak. (Elérzékenyül…)

Rátaláltunk Sarka Gáborra, aki mai napig jár hozzánk. Ő már rengeteg „patahengeres” lóval dolgozott, de kétségtelen, hogy nem minden ló tud kigyógyulni ebből a betegségből. Sőt, talán nem is lehet felgyógyulni ebből, sokszor a tünetmentes állapot sem érhető el. Őszintén megmondta, hogy nagyon sokat ne várjunk tőle, nem valószínű, hogy bírni fogja a komoly munkákat, az pedig, hogy tovább versenyezzen, közel lehetetlennek tűnt.

Óvatosan elkezdtünk vele dolgozni. Gyógypatkó, szilikon, bőralátét, mindent használtunk, amit csak lehetett, majd ezeket folyamatosan hagytuk el. Augusztusban tudtuk visszaállítani munkába, a fokozatosság elvét maximálisan szem előtt tartva. Nagyon-nagyon figyeltünk és vigyáztunk rá.

Majd jött az első versenye (2023. augusztus 19-én futott újra, amikor is ötödosztályban, 1400 méterre hetedik helyen ért célba – a szerk.).

Hihetetlen érzés volt, hogy szinte mindenki azt mondta, adjuk el, mert soha többé nem futhat, de ő megmutatta. Ennek ellenére éreztem, hogy nem a régi. Hiányoltam ugyanis azt a lovat, aki azelőtt volt, aki tiszta szívből fut, aki imád vágtázni. Akkor semmit nem láttam a régi énjéből, annak a lónak, aki mindig 110%-ban tette oda magát, és éppen ezért azt mondtam év végén a szüleimnek, ha ez így folytatódik, nem szeretném tovább futtatni. Hiányzott az a régi megmagyarázhatatlan, kellemes érzés, küzdeni akarás, amit korábban éreztem rajta és amiről Cinti (Májer Cintia - a szerk.) is megannyiszor mesélt nekem, mielőtt még megtapasztalhattam volna. Éppen ezért nem is tudtam és nem is akartam elfogadni, hogy nekünk csak ennyi jutott a közös versenyzésből. Annak örültem persze, hogy idáig eljutottunk, hiszen sokan már abban is kételkedtek, hogy újra munkába tudjuk állítani. Az, hogy versenyben futhat valaha, tényleg elképzelhetetlennek tűnt.

2024-ben azonban, amikor elkezdtük az alapozó munkákat, elképesztően jól ment otthon. Szinte repült. Igaz, ez láttuk már nála 2023-ban is, de versenyben mégsem hozta a jó eredményeket. Csengével kezdte az idei évet, majd velem lett ötödik egy amatőrversenyben. A korábban már említett május ötödikei futama előtt csütörtökön kapott új, immár nem gyógypatkókat, de bevallom, csak remélni mertem a változást. Már az is nagy lépés volt, hogy a gyógypatkóban tudtunk dolgozni vele, így sokat agyaltam azon, hogy az alupatkóban vajon majd „nem sántul vissza”, azaz fenn tudjuk-e tartani vele azt az állapotot és a tünetmentességet? Szerencsére azóta sincsen vele probléma.

Ez a verseny azért is a kedvencem, mert a kanyarból kijőve még „tele volt a kezem” (Lóverseny szakkifejezés. Azt jelenti, hogy a ló ereje teljében fut, azaz a tartalékolni tud még a finisre. - a szerk.). De ilyet is láthattuk már tőle a 2023-as őszi versenyeiben, csak akkor, ha elkezdtem lovagolni, többet „kértem tőle” megállt, most pedig nem. Azt vettem észre, hogy sorra hagyjuk le a riválisokat, a ló menni, küzdeni akar, így egy, számomra is váratlan győzelmet arattuk. Talán mind közül ez a nyerése a legkedvesebb számomra.

RP: Aztán még kétszer győztetek együtt, itt ráadásul szépszámú publikum előtt, hiszen ez a futam éppen a Nemzeti Díjat előzte meg. Egyébként, ez tisztára olyan történet, mint a Dreamerben. Sokan sajnos nem értik, hogy a ló a mi álmainkért küzd és esetedben ez készpénznek is vehető, mert - a sok-sok gondoskodást meghálálva - ő tett téged bajnokká. Jövőre már hatéves lesz a kanca, mik a terveitek vele?
JA: Szeretnénk, ha folytatná a karrierjét.

RP: És mik a Te terveid a lovaglást illetően?
JA: Nehéz kérdés. Ameddig lehet, szeretnék tanulni, fejlődni, minél több lehetőséget kapni és ezekkel élni, ami minden lovas álma. Profi lovas karrierre nem gondolok. Egyelőre a tanulás az első.

RP: Fiatal vagy és gyönyörű, de talán nem sértelek meg, ha azt mondom - alkatodat tekintve -  nem a legoptimálisabb típusba tartozol ebben a sportágban. Te már most is odafigyelsz az étrendedre?
JA: (nevet….) abszolút nem.

RP: Tehát simán bemész a Mekibe?
JA: (nevet….) Persze. Sajnos igen. Tudom, hogy ezen változtatni kellene, de sokszor elcsábulok.

RP: Idén azonban kétszer is lovagoltál 56,5 kilóval. Akkor sem kell diétáznod?
JA: Ez a legkisebb súly, amit én vállalni tudok. Akkor kétségtelenül már nagyon kell figyelnem, főként úgy, hogy én nem bírom a szaunát.

RP: Hogyan zajlik nálad a fizikai felkészülés?
JA: Ezeket a lovas tréningek szolgáltatják számomra.

RP: Miért látni téged oly sokat az ügetőn? Talán ott is tervezel hajtani?
JA: Lényegében csak belecsöppentem, évek óta jó barátnőm, Cseperke révén. Már akkor is sokat jártunk össze mikor még csak a galoppon volt licensze, aztán „átnyergelt” az ügetőre és a bulikat, versenynapi „bandázásokat” szépen lassan átvették a kora reggeli tréningek, késő délutáni etetések és minden egyéb istálló körüli munka. Párjával, Márton Lajossal és tulajdonosaikkal egy olyan családias légkört teremtenek, amiben nem tudja az ember nem otthon érezni magát. Emellett szurkolnak, támogatnak, „Csepivel” például kölcsönösen vagyunk egymás kabalái a versenyeinken. Úgyhogy miattuk járok az ügetőre, és bár

majd egyszer meg szeretnék tanulni hajtani, nem célom a versenyzés.

Addig is, amiben tudok segítek, vannak az istállóban olyan lovak, amiket nyereg alatt is tudunk dolgozni. Innen jött az ötlet, hogy a Kincsem Parkban is lehetne ügetőlovaglást szervezni, és ez meg is valósul, mert pár galoppos kollégával 21-én bemutatásra kerül egy. Örülök, hogy a részese lehetek és remélem, hogy jövőre hivatalos versenyeket is láthatunk majd! (A bemutató-futamot éppen Anna és legjobb barátnője, Cseperke nyerték meg holtversenyben. - a szerk.) 

RP: Mi a helyzet a civil Jeles Annával? Idén vagy 18 éves, ez azt jelenti, hogy májusban fogsz érettségizni?
JA: Nyíregyházán, a Zrínyi Ilona Gimnáziumba járok, de mivel öt évfolyamos képzésre, így csak 2026 májusában.

RP: Mi a következő terv? Egyetem?
JA: Igen, de hogy milyen irányban, arról most még nem szeretnék beszélni.

RP: Tudjuk, hogy a lovasoknak nem sok szabadideje van, de a fiúk közül többen is órákat töltenek a vízparton a pecabot mögött. Neked mi a hobbid a lovak mellett?
JA: Sok dolog van, amit szívesen csinálnék, de nincs időm rá. Általában fél nyolctól háromig vagyok a gimnáziumban, majd utána megyek a lovakhoz. Télen több szabadidőm van, ilyenkor ezt barátokkal, tanulással és nagyikámmal töltöm.

RP: Köszönjük, hogy megosztottad olvasóinkkal a gondolataidat. Mivel ez a beszélgetés december 23-án jelenik meg, kívánhatunk közösen mindenkinek csodás ünnepeket?
JA: Természetesen. Köszönöm a megtisztelő lehetőséget és a lóversenyzés minden barátjának szeretetteljes ünnepeket kívánok.

Jeles Anna - Sereg András - 2023. december 11. A képekért hálás köszönet Benedek Attilának és Juhász Zsókának (Treattelling)