Barbaro – második rész

Folytatódik Barbaro kálváriája.

23racing_600x379.jpg

2006. augusztus nyolcadikára Barbaro törött jobb lába oly mértékben összeforrt, hogy lecserélhették volna a gipszet merevítőre, amennyiben bal lába jól van. Bal patája azon része melyből a patairha növekedett egészségesnek tűnt és bizakodásra adott okot. Augusztus 15-én azt jelentették, hogy Barbaro-t a baleset óta először egyedül hagyták kinn legelni. Két nappal később újabb jó hír. A törött jobb lábában szinte tökéletesen összeforrt a csont. Szeptember és október során gyógyulgatott patasérüléséből. Október 10-én a gipszet és védő cipőket lecserélték, bal hátsó patája folyamatosan gyógyult ki a laminitisből.

2006. november 6-án újabb mérföldkő következett a gyógyulásban. Eltávolítják a gipszet és ezt kötés váltja fel. December 12-én azonban ezt is leveszik a jobb hátsó lábáról. Barbaro ekkor már olyannyira a figyelem középpontjában áll Amerikában, hogy ezt sajtótájékoztatón jelentik be. (Nyolc hónapon át egy nemzet figyelte aggodalommal az orvosi team erőfeszítéseit). Az állatkórházat elárasztották a virágcsokrok, jobbulás kívánó üdvözlőkártyák és a friss sárgarépakötegek.

Michael Matz később elmondta, naponta levelek ezreit kapta, amiben mindenki Barbaróért imádkozott.  Arról is mesélt, hogy érkezett egy levél (benne egy rajzzal Barbaroról) egy 10 éves namíbiai AIDS-es kisfiútól, aki nagyon szerette a lovakat.  Matz felesége válaszolt erre a levélre, amivel Mateo számára élete legboldogabb perceit szerezte. Az árvaház iskolájában, Mateo mindenkinek a levelet mutatta és azzal is aludt. Erről később az iskola igazgatónője számolt be.

2007 januárjában a patairha gyulladással diagnosztizált bal pata további komplikációk forrásává vált. Az elkövetkezendő napokban visszakerült a gipsz jobb hátsó lábára, ismét fájdalomcsillapítókat kapott és csörlővel felemelték. Barbaro viszont még ekkor is jobb állapotban volt, mint előző év júliusában.
 
Közben a jobb hátsó lábán újra mély tályog keletkezett és január 27-én ismét műtétre került sor melynek során az összeforrt jobb lábba két acél tűt illesztettek, hogy azt megerősítsék, és így több súlyt tudjon megtartani. Ez kockázatos beavatkozás volt, mert így a jobb csont újra eltörhetett. Még azon a hétvégén, az első lábakon, melyek eddig egészségesek maradtak, most azonnal a laminitis egyértelmű jelei mutatkoztak.

Így már egyik lábát sem tudta terhelni.

Mellső lábait azért támadhatta meg újra a patairha gyulladás, mert így a hátsó lábait nem tudta terhelni és az elsőkön volt a teljes súly. Utolsó napjaiban a ló már egyetlen percre sem feküdt le, és két napig nem aludt.

A nagy amerikai TV társaságok, több száz  rajongóval szinte letáboroztak a klinika előtt. A stábok folyamatosan tájékoztatták nézőiket, a rajongók olyan kegyhelyet alakítottak ki, mint pl. Jim Morrison sírjánál látható Párizsban. Mázsaszámra özönlöttek a virágok, egyéb ajándékok és a szívből jövő rajzok ezrei. Síró emberek tucatjai virrasztottak a kórház előtt.

„A versenyló tökéletes arra, amire kitenyésztették, de sportorvosi szempontból egy rémálom” – mondta a Pennsylvaniai Egyetem állatorvosi klinikájának fősebésze, miután 2007. január 29-én végleg el kellett altassa leghíresebb páciensét. A tulajdonosok Roy és Gretchen Jackson úgy nyilatkoztak később: nem dönthettek másként, mert véleményük szerint Barbaro fájdalmai már-már elviselhetetlenek lehettek.

Az állat elaltatásáról a hírügynökségek gyorshírben számoltak be, a nagy amerikai lapok kivétel nélkül első oldalon kezdődő, nagy terjedelmű nekrológokat közöltek.

Amerikában egy másodpercre megállt az élet.

Pillanatok alatt gyászhangulat lett úrrá. Mivel Barbaro oly sokat szerepelt a médiában, így nem csak a lóversenybarátok ismerték kálváriáját, hanem egész Amerika.  Zokogó emberek ezreit, tízezreit mutattak a híradások.
 

A földkerekség valaha élt egyik legnagyobb versenylova a negyedik születésnapját sem érhette meg.

A világ galopp közvéleménye (szintén) döbbenetben.  Természetesen mind az öt kontinensen gyász és megrendülés.  A szaklapok hosszú-hosszú írásokban elmélkednek a történtekről, és siratják Barbarot.

Barbarot pár nappal később elhamvasztották.

Amerikában több alapítvány, és 2 futam viseli a nevét. Churchill Downs főbejárata előtt szobra van.  Több könyv jelent meg róla. Halála után viták sora alakult ki a telivértenyésztésről, és a pályák felületéről. 

Barbaro akkora hatással volt az amerikai galoppsportra, hogy amikor tavaly januárban teljes testvére, Nicanor első versenyét futotta olyan média publicitást kapott, mintha megnyerte volna a Kentucky Derbyt.  (Papája Dynaformer 2010-ben 150 ezer dollárért fedez)

Kérem, ezt a videót csak az erős idegzetűek nézzék meg. Különösen Michael Matz arcát ajánlom figyelmükbe.

 

Ez tehát röviden Barbaro története. Elhihetik, nem volt könnyű leírni ezeket a sorokat. Újra és újra meg kellett néznem a fotókat, videókat, röntgenfelvételeket, amíg gyűjtöttem ezen írás anyagát.  Többször is a könnyeimmel küszködtem és volt, hogy napokig nem volt kedvem folytatni az írást.

Barbaro halálakor már nem csak EGY versenyló volt Amerikában, hanem talán az, mint Seabiscuit a 30-as években. A remény megtestesítője. Szívek tízezreit törte össze abban a pillanatban, amikor Baltimore-ban az ő lába tört darabokra (Talán ezért lett ez a könyv címe az ami).

Michael Matz szavai: „Semmit sem tehetünk, hogy Barbarot visszakapjuk.  Meg kell őrizni az emlékezetünkben őt. Kétlem, hogy dolgozhatok még valaha egy ilyen képességű lóval, de nem adhatjuk fel a reményt.  Ezért kezdjük meg a munkát minden hajnalban, újra és újra.

Sosem feledünk Barbaro!

 

Patairha gyulladás: laminitis

A laminitis egy nem gennyes (aszeptikus) gyulladás, amelyet a pata vérkeringésének a zavara okoz. Ennek hatására a pata lamelláris szerkezete felbomlik és megszűnik a kapcsolat a patacsont és a szaru között. Megjegyzés: a tudomány mai álláspontja szerint a betegséget a pata ereiben a vérkeringés zavara miatt felhalmozódott méreganyagok okozzák. A laminitis akár néhány óra alatt is kialakulhat és a patacsont rotációjához, vagy akár a süllyedéséhez is vezethet. Ez a folyamat kifejezett fájdalommal jár. Előfordulnak olyan esetek, ahol nincs más megoldás, mint az eutanázia. Súlyos laminitis során a pata szarutokja akár le is válhat.

Köszönöm a fordítási segítséget, „Örök segítőmnek” Pászti Aminának.

Ezen a YouTube csatornán egy négyrészes film látható Barbaro életéről.

Képek: Sports Illustrated, Twitter

Sereg András – 2010. Január-február – www.racingportal.hu. A festmény Robert Clark munkája.

A bejegyzés trackback címe:

https://derby.blog.hu/api/trackback/id/tr2918504678

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása