Ma délelőtt, életének 84. évében elhunyt a Magyar Galoppsport emblematikus alakja, Imperiál lovasa, Németh Ferenc.
Mit is írhatnék búcsúzóul kedves BARÁTOMRÓL? A legendás Imperiál nem kevésbé legendás zsokéjáról? Szakmailag aligha érdemes méltatnom őt. Mindenki pontosan tudja, mit ért el és mit tett le az asztalra.
“A sok véletlen összehozott minket Imperiállal. Amikor először találkoztam vele, akkor már belovagolták és tréningjei elején tartott. A munkái során hamar kiderült, hogy nem mindennapi ménen ülök, meg is becsültük a fiúkkal a sárgát, ugyanis ilyen lovat csak nagyon jó kedvében ad a jó isten. Nagy termete miatt megnagyobbítottuk számára a boxot, hogy kényelmesen elférjen. Ő pedig ezért, a szívét lelkét adva, legyőzhetetlenné tette lovasát. Amikor felültem rá, úgy éreztem, hogy senki és semmi nem állíthat meg bennünket.” – mondta pár évvel ezelőtt legendás társáról.
Feri bácsi haláláig a pálya kedvence volt. Aligha láttunk olyan versenynapot, amikor valaki ne akart volna vele egy közös képet. Betegeskedett. Tudtuk. Agyvérzése is volt. Leginkább azonban lelkileg volt a padlón. Imádott felesége (Verácska) halála óta, nem találta helyét a világban. Egyedül maradt. Ezért is éreztem kötelességemnek, hogy minél többször látogassam.
” Minden jól sikerült az életemben” – mondta pár évvel ezelőtt egy interjúban. Szakmailag talán igen, de a magánéletben az út végére egyedül maradt. Nagyon egyedül.
Soha nem terveztem interjút, sem a Pubi bácsival, sem a Feri bácsival. Ők ketten ugyanis olyan sokat szerepeltek már a televíziókban és a média egészében, hogy azt gondoltam én sem tudnék újat kérdezni. Sokat beszélgettünk. A régi időkről, a fájó külföldi mellőzésről, a mai lovasokról és versenyekről. Faltam a szavait. Olyan magabiztosság és szakmai alázat áradt a mondandójából, hogy szinte a székhez szegezett. Tavaly együtt mentünk ki az ügetőszilveszterre. Azt mondta: „Andriskám, nem az én világom, de a fiatalok között én is megfiatalodom.”
Együtt mentünk el, a Kincsem-Imperiál kiállítás megnyitójára is, ahol a műsor végén, a múzeum egyik dolgozója kérdezgette Feri bácsit arról, hogy hívják-e élménybeszámolókra vagy máshová. Feri bácsi keserű mosollyal csak annyit mondott: “Édeském sokan a pályán sem ismernek fel, mások meg csak legyintenek rám.” Nagyon fájt neki a mellőzés. Amíg egyenes bíróként dolgozhatott, kicsit fontosabbnak érezhette megát, de utána már csak beszélgetni járt vasárnaponta a versenyekre.
Idén, augusztusban, a Feri bácsi lakásán borozgattunk. Magam, egy hirtelen ötlettől vezérelve, kitettem az asztalra az MP4 játszómat és az ő tudta nélkül felvettem a beszélgetésünkből, 60-70 percet. Akkor elhatároztam, ezt a beszélgetést csak a halála napján fogom meghallgatni. Így hát be is fejezem ezt a kis emlékezést. Van egy kis dolgom ugyanis.
Nyugodjék békében, Drága Feri Bácsi! Már most rettentően hiányzik.
Németh Ferenc 1927 – 2010
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://derby.blog.hu/api/trackback/id/tr5318504640
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.