A második világháború után az ország romokban, kifosztva állt. A lóversenyzés alapjaiban semmisült meg. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy phönix madárként a semmiből született újjá. A ménesek tenyészanyaga elhurcolva, az épületek kifosztva, lerombolva. A pesti lóversenypályák és az alagi idomító telep kifosztva, lebombázva. Csak a szakembereknek és a lóversenyrajongók hitének köszönhető, hogy újra megindulhattak a versenyek. Szovjet csapatok “szabadították” fel az országot, és ez eldöntötte a sorsunkat, szép lassan kelet felé sodródott hazánk, bár sokan voltak akik még reménykedtek. Az osztrák-magyar lóversenykapcsolatok újra éledtek, az egymáson való segítés fontos szempont volt ekkoriban a két versenyüzemben. Rendszeresen szerepeltek magyar lovak Bécsben, illetve osztrák lovak Budapesten. 1947-ben Intermezzo II. Osztrák Derbyt nyert. Ekkor még mindenki azt hitte, minden úgy lesz, ahogy régen volt. Újra működtek a bukmékerek, ahogy emelkedett a versenyanyag létszáma, úgy jelentek meg a régi, illetve új versenyszínek. 1949-ben Prágában lefutásra került az első Közép-Európai Kupa, amelyet a magyar Lubica nyert. Ekkor az osztrák versenyüzem még részt vett, a szovjet versenyzés nem volt jelen, földrajzi helyzete ezt nem indokolta. A Rákosi Mátyás vezette kommunista párt lassan, nem demokratikus eszközökkel, a nagy szovjet testvér támogatásával fokozatosan magához ragadta a hatalmat. 1950-ben puccsszerűen államosították a lóversenypályát! Versenynap végén rendőrök körbefogták a pályát, és a lovakon kívül államosították az istállók eszközeit, a szerszámzatot, még a zsokék nyergét is!

De voltak vadhajtások is. A szocialista rendszerből adódott a központosítás. Ahogy a központi bizottság pesti székházában döntötték el, hogy hány malacot ellik egy koca, úgy a lóversenyzés esetében is fent döntötték el, hogyan folyjon a munka az istállókban. Persze ennek voltak előnyei is és a kezdeti időben a pénzszűke is ezt diktálta. A lóversenyzés technikája évszázadok alatt alakult ki, ezért működött jól, minden logikus volt. A szocializmus újítása torzulásokhoz vezettek mindenütt, így a lóversenyzésben is. Ilyen új szerzemény volt az istállóvezető, aki a központ szeme volt az istállókban, kimutatásokat gépelt, jelentéseket írogatott. Mivel több tréner tartozott alá, csoport szempontok határozták meg, hogyan futnak a lovak. Nem egyszer fordult elő, hogy külföldi nagy versenyhez a konkurens adta a vezető lovat, jól lehet idomárja más szerepet szánt neki. Az istállóvezető jó esetben hagyta dolgozni a szakembert, rosszabb esetben mindenbe beleszólt. Az istállóvezetőhöz hasonló személy volt a háború előtt is, menedzsernek hívták, általában azok a tulajdonosok alkalmazták őket, akik többet tartózkodtak külföldön, vagy vidéken, vagy nagy volt a lotjuk. Ezek tapasztalt, nagy tudású szakemberek voltak, akik nemzetközi kitekintéssel rendelkeztek, az esélyek kiszámításához is értettek, szakemberek voltak, az idomárral és a tulajdonossal egyeztetve nevezték a lovakat, intézték a versenyistálló adminisztrációját. Természetesen a menedzser nem kérdőjelezte meg az idomár véleményét. Az új rendszerben az idomár meghatározó szerepe megszűnt, az istállóvezető jóváhagyása nélkül a tréner nem indíthatta idomítottját. Az idomár legtöbb esetben nem válogathatta meg a munkatársait sem, fent döntöttek, hogy ki kivel dolgozik. A szocialista meetingekre, a nyugat-európai versenyekre egy idomár ment ki a lovakkal, így rendszeresen előfordult, hogy riválisa lovát gondozta, instruálta külföldön. Lehet, hogy ez takarékosabb megoldás volt több ló esetében, de mégis abszurdum a lóversenyzés világában. Ez a külföldre utazó tréner nem ismerhette úgy a lovat, mint annak saját idomárja. De mindez nem számított… Természetesen ezekből az esetekből nagy sértődések, ellenszenvek alakultak ki és … nagy letörések. Klasszis lovak sérülten kerültek, haza, vagy úgy meghajtották őket, hogy a későbbi itthoni versenyekben már nem jelentettek veszélyt! Hosszan lehetne sorolni ezeket az eseteket. Nem a megszokott lovasa lovagolta a lovat külföldön, hanem a külföldre utazó versenylovas. Ebben az esetben ugyanaz volt a helyzet, mint az idomárnál.

Hogy miért alakult ez így? Személyes kapcsolatok alakították ki ezt a szisztémát és nem a lóversenyzés törvényszerűségei. De előnyeit is voltak – a kor szempontjai szerint. A kiküldött szakemberek egyre több tapasztalatot szereztek, az akkori logika szerit nem volt értelme mindig kezdőkkel menni a külföldi pályákra. Persze, aki párttag volt, eleve előnnyel indult. Természetesen ki kell jelentenünk, hogy ezek is kiváló szakemberek voltak, kitűnő idomárok, kitűnő lovasok. De mégis… rossz volt a szisztéma, és ebből lettek a hibák, akaratlanul is.

Ennek a rendszernek volt “áldozata” Németh Ferenc is. Ő csak itthon lovagolhatta Imperiált, pedig ő volt a munkalovasa, nap mint nap találkozott vele, ő ismerte legjobban. De ez nem számított. Amikor erről kérdeztük, árnyék borult az arcára.

– Feri bácsinak ez nyilván nagyon fájt. Imperiált első versenyében Nagy Imre lovagolta, majd Feri bácsi, amikor lehetett. Amikor nem, akkor Gelics Mihály. Biztos érdeklődött a vezetőknél, miért nem lovagolhatja külföldön.
– Gelics Mihály jó barátom volt. Kiváló lovas, abból a fajtából, akinek finom a keze, elegáns a stílusa. Úgy gondolom, hogy én ugyanolyan jó voltam, mint ő, ezért nem értem, vagyis csak sejtem, hogy mi volt az oka a diszkriminációnak. Akkoriban még sok jó lovas volt a pályán. Kettőnkön kívül még akár tíz zsoké is akadt volna, aki megfelelő lett volna Imperiál nyergébe.

– Feri bácsi párttag volt?
– Nem. Sohasem politizáltam, én a csendesebbek közé tartoztam.

– Pedig eléggé köztudott Feri bácsiról, hogy magas pártvezetőhöz fűzték rokoni szálak…
– Kádár János barátai közé tartozott Bruttyó János, aki közeli rokonom volt. Magas pártfunkciókat töltött be. Előbb a szakszervezetek főtitkára, később a Központi Ellenőrző Bizottság elnöke lett. Egyszer még ő maga is megkérdezte a vállalat vezetését, hogy miért nem lovagolhatom Imperiált külföldön. Azt a választ kapta, hogy nem tudok kis súlyt lovagolni. Ez persze átlátszó kifogás volt, bár őt a válasz kielégítette. Én viszont – mivel már elegem lett ebből a témából – nem világosítottam fel arról, hogy Imperiál mindenütt favorit volt, és versenyeiben mindig a legmagasabb súlyt vitte.

– Köztudott volt Feri bácsiról, hogy nagy fizikummal rendelkezik, és sok győzelmét a finisekben nyújtott fizikai erejének köszönhetett. Ez sem számított? Miért nem volt jó Feri bácsi külföldre? Politikailag megbízhatatlan volt? Főleg a bécsi fiaskó és az 56-os forradalom után, amikor sorra távoztak a kiváló lovasok? Köztudott, hogy az ötvenes évek elején csak a szocialista meetingek jelentették a külföldet. Hosszú évek után 1956-ban mentek ismét magyarok Bécsbe, Imivel és Roppanttal. Akkor három kiváló szakember távozott. Talán ezért félt a vezetőség, okkal, ok nélkül?
– Sokat gondolkoztam ezen. Nem vagyok benne biztos, de lehet, hogy rákerült a káder-lapomra, hogy 1948-ban Ausztriába akartam menni. Az osztrák vámosok megfogtak, de nem történt semmi, visszavittek a magyar oldalra, ott kaptak el a határőrök. Mivel szabadságon voltam, visszajöttem a Czánt-istállóba és dolgoztam tovább, mintha mi sem történt volna. 1956-ban is mehettem volna, de nem mentem. Később Aperianov kiharcolta a vezetőségnél, hogy a német-svéd turnéra elmehessek, de kezességet kellet vállalnia értem. Svédországban szerződést kínáltak, de nem fogadtam el.

– Mindezek fényében, hogyan látja Imperiál lovaglásait?
– Ezekkel együtt is pályafutásom legszebb korszaka volt. Imperiál a tökéletes versenyló mintaképe volt. Jó idegzetű, jó természetű. Versenyben, mintha gomb lett volna rajta. Ha megnyomtam a nyakát, akkor ment, ha nem nyomtam, akkor lassított. Apját, Imit is lovagoltam egyszer, így nyugodtan állíthatom, hogy természetre annak ellentéte volt. Imi pullozott, alig lehetett fogni versenyben, Imperiál flegma volt verseny előtt, start után annyit ment amennyit kértek tőle. Én többnyire várásra lovagoltam, mert akkor láthattam az ellenfeleimet.

– De kezdjük az elején. Mióta ismerte Aperianov Zakariást, és mikor került az istállójába?
– Pubihoz régi barátság fűz. Alagon, gyermekkorunkban ismerkedtünk meg. Együtt nőttünk fel. 1962 elején kerültem az istállójába. Ez előtt nem lovagoltam neki. Jó légkör volt az istállóban. Szigorú volt, megkövetelte a rendet, a fegyelmet. Elvárta, hogy a lovas betartsa az idomári utasítást. Három évig voltam nála, soha nem volt közöttünk probléma.

– Kik dolgoztak akkoriban ott?
– Rajcsik Pista bácsi volt az abrakmester, régi jó szakember. Maczkó János volt Imperiál lovásza. Nagy Imre volt a könnyűterhű lovas, Imperiált azért lovagolta ő az első versenyében, mert én nem tudtam 53 kg-ot lovagolni.

– Imperiál a felkészülésben hol tartott 1962 elején?
– Az előző év őszén került az istállóba, így a betörésében nem vettem rész, a téli trappokban már lovagoltam. Nagydarab csontos ló volt, súlya 5 mázsa 60 kg. Nyugodt természetű volt nem ficánkolt. Téli munkája három kör trappból állt, amikor egy körrel végeztünk, a többiek akkor csatlakoztak hozzánk. Egy kör 2800 méter, így naponta a téli munkák idején 3-szor 2800 métert ment. Ekkor már látszott, hogy kivételes képességű ló. Imperiál első futása a Balatoni Díjban volt, ami kétéves mének számára volt kiírva, könnyedén nyert. Ezután mének és kancák részére kiírt versenyt nyert. Gutai idomításában állt Imperiál féltestvére, Mimi. Küllemre Imire hasonlított, termete kicsi, de nagyon gyors. Mielőtt összekerült Imperiállal két versenyt nyert fölényesen. Mindkét Imi-ivadék veretlenként indult az 1100 méteres Tiszai Díjban. Imperiál 58 1/2 kg-ot, Mimi 57 kg súlyt vitt. Krusnyiczky Marci lovagolta Mimit. Amikor kifele mentünk a starthoz azt mondta, hogy csak annyit megy amennyit én, mert nevetni akar rajtam, hogyan kínlódok Imperiállal. A 3200-as gépnél elengedtem Imperiál fejét, úgy tűnt, mintha a többi állva maradt volna. Könnyedén nyertük a versenyt, Mimi 4 hosszal lett második.

– Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy Mimi klasszis kanca volt, több versenyt nyert volna, ha Imperiál nem évjárattársa. Ezen kívül Mimi rövidtávú ló volt. Kétévesen megnyerte a Kétévesek Nagydíját, kétszer nyert Köztársasági Díjat, egyszer Ausztria Díjat. Tőle egy újabb aprócska Imi-kanca vett át a staféta botot a rövidtávú versenyekben, a csupa szív Librettó.
– Számomra még ma is nehezen érthető, hogy sok szakember mennyire nem bízott Imperiálban. Valahogy a telivér világban nem szeretik az Imperiál típusú lovakat. Olyan tarka volt, mint egy tehén, csontos, nagydarab ló. Külleme nem a telivér fajtára emlékeztetett. Talán ezért becsülték le az első versenyeiben.

– Imperiálnak volt egy teljes testvére, Irha. Ismerte ezt a lovat?
– Igen, többször lovagoltam versenyben. Irha reális megítélése nehéz, mert szegényt mindig Imperiálhoz hasonlították. Őt persze meg sem közelítette, de klasszis volt. Ha összehasonlítjuk híres lovak gyenge teljes testvéreivel, akkor Irha messze föléjük magasodik. Ellentéte volt legendás testvérének. Pej színével, izgága, ideges természetével igazi Imi-fiú volt. Kétévesek Kritériumát, háromévesen Nemzeti Díjat, Alagi Díjat, Ménesek Nagydíját nyerte, a Derbyben negyedik lett. Emlékezetes maradt számomra a varsói meeting, amikor Irha Gabona vezető lova volt. Nekem Irhával az volt a feladatom, hogy elöl lefárasszam az orosz és lengyel lovakat. A célegyenesbe érve Gabona Tandarival a nyergében könnyedén feljött, átvette a vezetést és nyert. Irha az öldöklő küzdelem ellenére harmadik tudott lenni. Meggyőződésem, hogy Irha megnyerhette volna a Kupát, ha nem küldik el vezetni.
Imperiál versenykarrierjének harmadik évében mehettem ki először Nyugatra. Az NSZK lóversenyzése már akkoriban is jóval fejlettebb volt a miénknél. Sok jó lovuk volt és külföldről is jöttek rendszeresen a nagyobb versenyekre. Düsseldorfban csak nézőként vettem részt, Malmőben (Svédország) és a Baden-Badeni Nagydíjban már én lovagoltam Imperiált.

– Aperianov Zakariás, Imperiál trénere e lapban azt nyilatkozta, hogy az ő kérésére, hosszas huzavona után engedélyezték Feri bácsi külföldre utazását. Így volt?
– Igen.

– Miért ragaszkodott Aperianov Feri bácsihoz?
– Mert szerinte Miskával nem ment úgy a ló, mint velem. Imperiál szerette az erős kezet, szerette, ha bele tudott dőlni a “vasba”. Ha őt nem úgy fogták, akkor nem mert úgy galoppozni, ahogy elvárták tőle. Szerette, ha “fogták a fejét”.

– Hogyan emlékszik erre a három versenyre?
– Gelics Misi ideges volt, főleg a finisekben. Düsseldorfban is ezért verték meg. Mercurius ellopta tőle a győzelmet. Másnap a német sajtó szalagcímekben kommentálta Imperiál vereségét, a Mercurius Alafi páros győzelmét pedig ellopott győzelemként jellemezték. Én meg tudtam volna nyerni a versenyt. Ezért is döntött úgy a vezetés, legfőképpen Aperianov mester kérésére, hogy Malmőben én lovagoljam.

– Svédország teljesen ismeretlen terep volt a magyarok számára. Milyenek voltak a svéd lovak?
– Nem ismertük az ottani viszonyokat, a lovakról semmit nem tudtunk, a lovasokat nem ismertük. Imperiált, mint “kommunista lovat” emlegette az ottani sajtó. Jó start után sikerült jó pozíciót felvennem, 3-4. helyen haladtunk, majd Imperiál élre állt és könnyedén, 2 és fél hosszal nyert.

– Hogyan jutottak el Malmőbe?
– Düsseldorfig vonaton utaztunk, majd a verseny után lószállító kamionnal mentünk a hamburgi kikötőbe, komphajóra szálltunk. Imperiál jó utazó volt. A vagonban lefeküdt, úgy utazott. A kompon mi voltunk az utolsó kocsi, érdeklődéssel figyelte a hajó hullámverését. Semmi probléma nem volt az utazással.

– A vezetőségből kik voltak kint?
– Hajnal Károly igazgató, dr. Hesp Edvin versenytitkár és egy vezető a minisztériumból repülőn jöttek a versenyre. Örültünk a malmöi győzelemnek, kár hogy a tiszteletdíjakat nem kaptuk meg, sem én, sem az idomár. Pedig az nekünk járt volna, nem másnak… Hát ennyit erről. Visszafele következett a Baden-Badeni Nagydíj, melyben tavaly az angol Espresso mögött másodikként ért célba Imperiál. A zárómunkánál már látszott rajta, hogy nagyon fáradt. Vezetőlovát csak pár hosszal előzte meg, amikor formában volt 50 hosszakkal verte. Így nem volt meglepő, hogy a 7. helyen végzett. Espressonak sikerült megismételnie győzelmét.

– Sokaknak az volt a véleménye, hogy Imperiált túlhajtották, a sok utazás megviselte. A badeni futás már sok volt.
– Igen, és az is szomorú volt, de persze ezt a verseny után még nem tudtuk, hogy Imperiálnak ez lett az utolsó futása. Aperianov mesternek és nekem is az volt a véleményem, hogy egy ilyen nemzetközi klasszisnak még egy lehetőséget kellett volna adni, hogy egy szép győzelemmel búcsúzzon. A Kölni Európa Díj lett volna a következő versenye, de a vezetőség másképp döntött.

– Dr. Fehér Dezsőt megkérdeztük erről az esetről, aki a pálya állatorvosa volt és az ő javaslati alapján született meg ez a vitatott döntés. Elmondása szerint Imperiál lábai elhasználódtak a három év kemény versenyeiben, és a magyar lótenyésztés nem kockáztathatott meg egy esetleges  lábsérülést, amely igen káros hatással lehetett volna a tenyészkarrierjére.
– Helyes döntés volt, és nem is vitatkoznék vele, de ha az ember három évet egy ilyen ló mellett tölti, akkor a józan ész fölött sokszor az érzelmek uralkodnak.

– Milyen természetű ló volt Imperiál?
– Egy rossz szokása volt, jókedvében néha két lábon körbetáncolta a bokszot. A bokszát még kétéves korában nem egész fél méterrel megnagyobbították, mert már akkor hatalmas termetű volt. Előzőleg említettem, hogy Imperiál jó utazó volt. Nem jelentett gondot a ki- és beszállás a lószállítóba, utazás közben is jól evett. Ha arra gondok, hogy sok ló lesérül szállítás közben, vagy az idegeik nem bírják az utazást, akkor még inkább csodálatos, hogy Imperiál milyen nyugodt idegzetű, szinte flegma ló volt. Sohasem törődött a környezetével. Nem izgatta fel semmi. Imperiált sokszor fényképezték. Nála jobb modellt el sem lehet képzelni. Nem kellett állítgatni, igazgatni. Úgy beállt a fotózáshoz, mintha tudta volna, hogy mi történik vele. Egyszer galoppozás közben filmezték le, úgy hogy a kamerát egy autó mellettünk vitte. Először nem sikerült, mert az autó nem tudott úgy felgyorsítani, de a második alkalommal végig mellettünk volt a kamera, Imperiál galoppozás közben oldalra fordult, bele nézett a kamerába. Megszokta, hogy körülrajongják. Sokan sokszor elmondták már, hogy Imperiál a tökéletes versenyló mintaképe volt. Versenyben úgy lovagolt, ahogy elvárták tőle. Ha leghátul kellett futnia, akkor ott volt, ha elől, akkor elől volt, mindig azt csinálta, amit kértek tőle.

– Ritkaság ez a telivérnél.
– Csak nézzük a már előzőleg említett teljes testvérét, Irhát. A Nemzeti Díj előtt volt egy futása, ahol a start után nem tudta fogni a lovasa. A verseny után Hitch mester felkért, lovagoljam én. Meg is nyertem vele a Nemzeti Díjat és az Alagi Díjat.

– Mostanában egyre többször látni, hogy versenyben a lovas nem ura lovának, nem tudja betartani az idomári utasítást. A start után a ló előre száguld, nincs erő, ami lassabb tempóra fogná. Milyen technikával lehet “megfogni” a lovat, hogy ne száguldjon el? Úgy tűnik, aktuális a kérdés.
– Technikai csínyekkel lehet megfogni a lovat. Nagy Géza bácsi, aki 1921-ben megnyerte az első Magyar Derbyt – lépésről lépésre megmutatta nekem, hogyan kell “megfogni” a lovat. A lovas karja soha nem egyenesedhet ki, mert ha a ló kinyújtja a nyakát nincs az az erő, ami meg tudja állítani. Szó szerint ezt mondta: “Ha a ló a kezed kihúzza, nem tudsz mit csinálni.” Ugróversenyben még fontosabb a ló fejének fogása, mert ha idő előtt ugrik el, akkor beleugrik az akadályba. Leérkezésnél szintén nagyon fontos. A szárnak mindig feszülnie kell, még akkor is, ha “elengedem a fejét”. Mostanában sokszor látni, hogy finisben lebeg a szár. Teljesen hibás. Ezer aprófogásból áll a zsoké szakma.

– Hogyan történtek ezek a tapasztalat átadások?
– Versenyek után, tréning után leültünk beszélgetni, kérdezgettük a tapasztalt, öreg zsokékat, mit hogyan csináljunk, és ők minden kérdésünkre válaszoltak. Sokszor egy versenyt tárgyaltunk meg, vagy egy taktikát. Gutai János, Keszthelyi István, Hujber Dodó készségesen elmagyarázták ezeket a fogásokat, mikor kell nyelvet lekötni, mikor kell orrszót használni, stb. Hitch mester szokta mondani: “Én adok utasítást, de már neked kell megítélni, milyen a verseny, hogyan tudod betartani, illetve módosítani az utasításomat, hogy nyerj.”

– A mostani, fiatal gárda gondolom kérdések özönével árasztja el Feri bácsit, ha kimegy a tréningpályára, vagy a versenyre.
– Épp ellenkezőleg! Sem engem, sem más tapasztalt kollegát nem kérdeznek, pedig mi látjuk a hibákat. Kállai Palit is megkérdeztem, hogy vajon tőle érdeklődnek a fiatalok. Ő is azt tapasztalta, amit én. Úgy látszik, hogy az új generáció azt gondolja magáról, hogy mindent tud, nekik már nem kell tanulni. Sajnos, a versenylovaglásaikban az ellenkezője látszik.

– Feri bácsi melyik lovaglási stílust részesítette előnyben?
– Az összes lovaglási stílus közül a várásra lovaglás a legjobb, ezt verte belém Gutai és Keszthelyi. Várásra lovaglásnál nincs jobb, mert akkor látod mi van előtted. Azt látod, ha kínlódik, nyugodtan ülhetsz, úgy is levered. De ha olyat látsz, hogy meg akar szökni, akkor mehetsz utána.

Rostás Margó