Az álom beteljesül?

Ez állt a meghívó tetején, ami ma délelőttre, a Kincsem Parkba invitálta a Racing Portal szerkesztőségét is. A sajtótájékoztató pontban 10 órakor el is kezdődött meg. Elsőként dr. Seregi János a tulajdonosi jogokat gyakorló Magyar Fejlesztési Bank (MFB) ügyvezetője kapott szót. Elmondta, hogy egy álom teljesül be a mai napon. A kormány 2011. május 16-án elfogadta a 2015-ig tartó stratégiai tervet és ennek egyik fontos állomása lehet a mai nap, amikor is aláírhatják a szerződést az új fogadási rendszer kiépítéséről a Carrus csoporba tartozó PMC-vel.

Ezt követően Haál Gábor úr a Magyar Lóversenyzés „első embere” tartotta meg ünnepi beszédét. Az ügyvezető igencsak sok mindenről szót ejtett. Elmondta, hogy két éve egy anyagilag romokban lévő vállalatot kellett átvenniük, ami mára talán stabillá vált. Ezt követően beszélt az 1990-óta működő (hol nem működő) fogadási rendszerről és arról, hogy mennyire alakultak át a fogadási szokások az elmúlt 20 évben. Az új rendszerben a fogadási kínálat sokkal szélesebb lesz, azaz nem csak az idehaza megszokott tét, hely és kétfajta befutó megjátszására lesz majd lehetőség, hanem ezek mellett más fogadási opciókat is láthatunk majd a palettán.

Végül, de nem utolsósorban Jérome Carrus a PMC elnöke köszöntötte magyarul a megjelenteket. Ezután viszont azonnal franciára váltott, mert elmondása szerint ez minden, amit magyarul tud.  Beszédét azzal kezdte, hogy sok-sok közös pont van a magyar és a francia lóverseny történelemben. Dédapja alapította a Carrus csoportot, ami akkoriban 500(!) francia lóversenypálya fogadásait szervezte.  1930-ban nagyapja hozta létre a PMU-t és az ő fejéből pattant ki a hármas befutó fogadás is. Jérome Carrus, elmondta, hogy cége 15 országba szállított már fogadáshoz technikai felszereléseket, illetve szolgáltatásokat, és 20 nemzetközi fogadó céggel állnak kapcsolatban. Az elnök azzal zárta szavait: mindent elkövetnek, hogy a Magyar Lóversenyzés több évszázadon át régi fényében ragyogjon.

pmc-2020-mobile.jpg

Ezt követően írták alá a szerződést.

Érdekes módon magáról a gyakorlati tudnivalókról szinte szó sem esett.  Később egy kérdés kapcsán hangzott el a válasz, hogy múlt év végén meghirdetett nyílt közbeszerzés tender-dokumentációját 7 cég vásárolta meg, de csak kettő adott ajánlatot, majd az egyik visszalépett. Így nyert a francia társaság. A rendszer 650 millió forintos költségét, amely magába foglal egy új szervert is a MLFSZ fizeti. A vállalatnak erre abból az egymilliárd forintos tőkeemelésből van pénze, amelyet tavaly decemberben a (MFB) hajtott végre a társaságnál. Haál Gábor megjegyezte, a tőkeemelést már kifejezetten ebből a célból tette meg az MFB, ezt ebből a forrásból kellett kigazdálkodni. A tervek szerint országosan, első körben 440 terminált helyeznének el az országban, amelyből 40 a pályán, azaz a Kincsem Parkban lenne, de természetesen lehetne fogadni Szolnokon, Szegeden, Debrecenben, Egerben vagy éppen Sopronban is. Egyelőre azonban oda kell fáradniuk a fogadóknak a terminálhoz, mert az otthonról történő fogadás még csak álom.  Mivel az ilyesfajta gyakorlati kérdésekről nem nagyon esett szó, én a sajtótájékoztató után Hegedűs Zsoltot a PMC területi vezetőjét faggattam. Zsolt elmondta, hogy 2012-ben egészen biztosan nem fogadhatunk még az új módon, de már hétfőn elkezdi a cég az előkészítő munkálatokat.  Várhatóan a jövő év januárjában azonban már a bővített fogadási kínálattal várnak minden kedves játékost. A nyugat-Európában megszokott módon nem csak a budapesti futamokra helyezhetjük majd el forintjainkat, hanem sok-sok más külföldi nagyversenyre is. Az internetes fogadás még a jövő, és az is hogy a PMU közös rendszerébe kerüljenek a feltett forintjaink. Természetesen Zsoltot megkérdeztem ki nyeri a Prix de Diane futamát vasárnap. A válaszát megtudhatják holnap reggeli cikkünkből.

Hogy a Magyar Lóverseny a hőn áhított fogadási rendszerrel, (ami az internetes fogadás nélkül egyelőre még csak félmegoldást jelent) elindul-e végre az emelkedőn? Ennek a konzekvenciáit legkorábban 2014-ben vonhatjuk le.

A bejegyzés trackback címe:

https://derby.blog.hu/api/trackback/id/tr5118504568

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása