Csodakancák - 2. rész

Van még miről beszélni ebben a témában.

newzenyattarachel.jpg

A most következő két „hölgy” is kivívta magának a galoppot szeretők rajongását, nem véletlenül. Kedves Olvasók: Zenyatta és Rachel Alexandra.

A Street Cry apaságú Zenyatta 2004 áprilisának első napján jött a világra Kentuckyban. Bolondok Napja ide vagy oda, ez a ló nem tréfált, csak simán bolondot csinált az ellenfeleiből. Olyan karriert futott be, ami aztán nem mindennapi: 20 versenyéből egy híján 20-at nyert. Ezek közül 17 Gr besorolású volt, amiből pedig 13 a legmagasabb szinten jegyzett (Gr 1). Bajnok lovak és többszörös Gr 1 győztesek sora a vert mezőnyökben, olyan futamokban, mint például a Vanity Handicap, a Clement Hirsch Handicap, vagy a Lady’s Secret Stakes (mindhármat megnyerte 2008-2009-2010-ben). A Breeders’ Cup Ladies’ Classic (2008) és a Breeders’ Cup Classic (2009) ki nem maradhat a sorból. Az egyetlen verseny, amit nem nyert meg, a 2010-es Breeders’ Cup Classic futama volt, itt „csak” második Blame mögött. Életnyereménye rekordösszeg: 7,304,580 dollár. Ebből 4,680,000 dollárt a Breeders’ Cup futamain galoppozott össze, ami szintén rekordnak számít.

Zenyatta érdemeit még hosszasan lehetne taglalni, ám most csak röviden felsoroljuk elnyert címeit: American Champion Older Female Horse (2008, 2009, 2010); American Horse of the Year (2010); Secretariat Vox Populi Award (2010); William H. May Award (2011). Természetesen verseny is van róla elnevezve, valamint egy életnagyságú szobrot állítottak neki 2012-ben a Santa Anita Parkban.

A 2010-es szezon végén Zenyatta ménesbe vonult. 2011-ben Bernardini lett a partnere, ebből a nászból tavaly márciusban egy kis sötétpej méncsikó született. Májusban pedig sikeresen vemhesült, az idén tavasszal születendő csikó apja Tapit. Kíváncsian várjuk a kis jövevényt és természetesen beszámolunk majd róla.

És akkor Rachel Alexandra. Ez a pej kanca 2006-ban látta meg az eget szintén Kentuckyban, Medaglia d’Oro lányaként. Amit ez a ló letett az asztalra, azzal történelmet írt. Rachel Alexandra volt az első kanca az utóbbi 85 évben, amely megnyerte a Preakness Stakest (Gr 1; a Triple Crown második ága), és az első, aki valaha nyerni tudott a Woodward Stakes (Gr 1) futamában. Trénere Steve Asmussen, állandó zsokéja Calvin Borel. Csodálatos karrierje során 19 versenyben állt rajthoz, 13-szor nyert, 5-ször lett második. Életnyereménye 3,506,730 dollár. Hat amerikai állam nyolc pályáján versenyzett. Több pályarekordot is megdöntött. 2009-ben elnyerte a Legjobb Hároméves Kanca és az Év Lova címet Amerikában. 2010-ben Gr 3 szintű futamot neveztek el róla.

Rachel Alexandra 2010 szeptemberében vonult vissza a versenyzéstől. 2011-ben Curlin lett a párja, és 2012 januárjában pej méncsikónak adott életet. Ezután márciusban Bernardinivel párosították. Nemrég meg is született a kis kancacsikó, egészen pontosan február 12-én. Sajnálatos módon az anyakancánál komplikációk léptek fel nem sokkal az ellés után a csikó nagy súlya miatti vastagbélsérülés következtében, és kérdéses volt, egyáltalán megmarad-e? A lexingtoni Rood and Riddle Lóklinikán megműtötték Rachelt, de az állapota válságos volt egészen február 15-ig, amikor is arról kaptunk hírt, hogy jól reagált a szervezete a beavatkozásra, és az állapota lassan javul, az étvágya is kezd visszatérni. Mindeközben újszülött csikójának dajkát kerestek, és sikerült is találni egy alkalmas kancát, úgyhogy a kis kancacsikó nem sínyli meg talán a történteket, 14-én már önfeledten szaladgált a karámban dajkája kíséretében.

Reméljük, hogy Rachel Alexandra mielőbb felépül és még sok csikóval örvendezteti meg tulajdonosait és a nagyvilágot egyaránt!

Kiss Barbara, kép: America's Best Racing

A bejegyzés trackback címe:

https://derby.blog.hu/api/trackback/id/tr7318504540

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása