Jeszenszky Elemér

(A Pegazus magazin decemberi számában akadtam ezekre az elgondolkodtató sorokra. A trénerekről szóló cikket Száraz György, a Magyar Lovaregylet Elnöke jegyzi, aki természetesen hozzájárult ahhoz, hogy a Racing Portalon is megjelenjék ez a nagyszerű írás, amit Somogyvári Anett bocsátott a rendelkezésünkre. Mindkettőjüknek köszönjük. A cikket, minden változtatás nélkül most közreadjuk – Sereg András)

    Így foglalta össze a trénerségről vallott nézeteit Jeszenszky Elemér, a két háború közötti időszak egyik legkiválóbb szaktekintélye, aki trénerként is működött több más funkciója mellett a magyar lóversenyzésben.

    A tréner vagy idomár a lóversenysportban, amely igen sok összetett csapatmunka, amelyben talán a legfontosabb szereplő a tréner. A legtöbb időt ő tölti a lóval, ő tudja mit és mennyit kell etetnie, dolgozni lovával, mikor és melyik versenyben kell futtatni, hosszúra vagy rövidre, ő ad taktikai utasítást zsokéjának  közvetlenül a futam előtt, ő válaszol a versenyintézőség kérdéseire, lovaival kapcsolatban felmerülő kérdésekre. Talán ezek miatt mondjuk, hogy a trénerség „csak” mesterség, de ha szeme is van a trénernek, meg tudja szólítani a lovat, akkor munkája művészetté is válhat.

    A már 200 éve elkezdődött magyar lóversenyzés egyik kulcsfigurája mindenkor a tréner volt. Már az alapító Gróf Széchenyi István is Angliából hozott lovas szakembereket, mint pl. John Nevin-t, az akkor már kiváló trénert, aki az első Pesti lóversenypálya oldalában a Gubacsi dűlőben alakította ki idomító telepét, de volt már más angoloknak is tréningtelepük pl. James Blinkhorn-nak. Miután egyre több versenyt rendeztek hazánkban egyre többen jöttek szerencsét találni, no meg pénzt keresni Angliából. Voltak közöttük jók, meg jobbak, rövid életű szerencselovagok, meg magyarrá lett kiválóságok. Ilyen volt például a zsokénak szerződött Benson Thomas, aki 1844-ben kezdte meg sikeres pályafutását, majd később tréner lett, de talán az nagyobb siker volt számára, hogy elnyerte a magyarok rokonszenvét mert nemcsak sportbéli teljesítménye, hanem tiszteletre méltó emberi tulajdonságai révén egy igen megbecsült tagja lett a magyar lovas életnek. Több generáción keresztül  különböző funkciókban szolgálták a magyar lóversenyzést.

    Az 1800-as évek az angliai Slingsby-ből  jött egy akkor már befutott trénertől Maltontól  érkezett  Robert Hesp, a Batthányi Grófokhoz falka mesternek.  Nagy családot alapított, utódai közül a mai napig erős oszlopai lóversenyzésünknek és maga Robert Hesp, a verhetetlen Kincsem trénereként örök időkre bevéste nevét az egyetemes lóversenyzés történetébe. Talán csak tréner utódai neheztelhetnek rá, mikor tehetségüket kérdőre vonják, hogy a nagy elődjük a KINCSEM-et trenírozó apjuk teljesítményét megközelíteni sem tudják.

    A harmadik magyarrá lett angol trénerdinasztia, akik mély nyomokat hagytak tevékenységükkel a magyar lóversenyzésben, a Reeves-ek.  A Kiegyezés utáni években szerződött a Monarchiába, először a Neuhof melletti Eisgrup-ba, majd később 1896-ban, Millenium évében trénerként Alagra költözött.  John Reeves lóhoz értő és versenylovakkal foglalkozó családból származott, hihetetlen érzéke volt az idomításhoz. 40 esztendőt töltött el lovak mellett trénerként úgy, hogy istállójában jelenléte nélkül nem történt zabolás, szeme volt a ló teljesítményének megítélésében és a lábak gyógykezelésében. Az igen gyenge lábú  PARDON-t(MORGAN-PETROLEUSE) úgy készítette fel az 1899-es Király Díj-ra, hogy  versenyben nem próbálta, de a Király Díj napján tulajdonosának kijelentette, hogy lova verhetetlen és az 1800 méteres versenyben PARDON könnyen nyert, sőt két hétre rá a Derby-ben még biztosabban elnyerte a kék szalagot. A Monarchia Derby-jét hatszor nyerte meg. Megjegyzendő, hogy az itt legyőzött GALIFORD ezután könnyű nyerője volt a Hamburgi Derby-nek. Ezzel az eredménnyel Reeves mester a magyar tenyésztés MORGAN – PARDON – PÁZMÁN vérvonal eredményességéhez nagyban hozzájárult.  Nagy családban alagiként élt haláláig 1930-ig. Fiai Alex és Herbert kiváló trénerek lettek. Az igen népszerű Berti az alagi lovasvilág közkedvelt bohém figurája volt, mikor 1904-ben CON AMORE-ral megnyerte a Derby-t, lányának a CONNE nevét adta  a Derby nyerő CON AMORE-ról, míg Mary több alagi fiatalnak volt az első angol tanára egészen a 70’-es évekig. A Reeves család több tagja mint az itt élő angol kolónia sok kíválósága az alagi lovaregyleti temetőben talált végső nyugalomra. Sírköveik egy régi eltűnt világ mementói.

    E mindhárom magyarrá lett angol család meghatározó nyomokat hagyott és hagy a magyar lóversenyzés történetében. Olyan környezetből jöttek hozzánk, ahol a versenyló a telivér szenvedélyes szeretete lengte körül életüket, de akkor még nem foglalkoztak tréneri munkával,  viszont az idomításhoz való érzék már bennük volt. Talán eredményességüknek legfőbb forrása az, hogy a lovat individumként kezelték, nem használtak sablonokat és életüket a lovak mellett élték le.

    Azok, akik hozzánk szerződtek, majd korán továbbáltak, ezek az u.n. vándormadarak, akik között volt igen kiváló tehetség is. Miután otthon tréneri állást vállaltak, hihetetlen sikeres trénerek lettek. Következtethetjük ezt abból is, hogy a századforduló első évtizedei után négy olyan tréner tért haza, akik nemsokára Epsom Derby-t tudtak nyerni. Ilyen volt Waugh Dawson 1912-ban TAGALIE-vel, Darling Fred 1922-ben CAPTAIN CUTTLE-vel, de később Fred és Frank Butters is Derby lovak trénere volt Angliában. Volt a külföldről jött trénereknek egy olyan csoportja, amelyek nem feleltek meg a tulajdonosi elvárásoknak, ezért hagytak fel a magyarországi trenírozással, de voltak olyanok is, akiknek menni kellett, mert erkölcsileg nem feleltek meg. Ilyen volt az amerikai Foster, akinek pillanatnyi sikereiről hamarosan kiderült, hogy sikereinek alapja a dopping. De a Jockey Club elnökének Baltazi Arisztidnek figyelmét nem kerülte el a „furcsa” formájú lovak sikerei. Véleményt kért az amerikai Belmont  Park-ból, amelyben többek között ez állt: „Fosters-nak legegyenesebb a púpja”… , aki különben púpos volt. Azonnal kitiltották a Monarchia versenytereiről.

    Fényes Mihály és Seres András neveik már az első gyepkönyvekben fellelhetők, de mint magyar trénerek nem volt sok esélyük a jó angolok mellett, mivel azok féltették mesterségüket nem hagyták ellesni a trénerség tudományát. Aztán a század vége felé feltűnt a sváb Fries János, aki rátermettségével felnőtt az angolokhoz. Kezdetben az ugrásokon volt a híres Williamsnek is ellenfele majd sikeres zsoké pályafutása után, mellyel vagyonokat keresett, istállót tartott fenn és megkezdte igen eredményes tréneri pályafutását.  Fries Jánosnak abban volt nagy érdeme, hogy igen szép számmal nevelt ki utódokat a sport számára. Ő volt Gróf Pejáchevich Albert elődje, aki elévülhetetlen érdemeket szerzett az alagi zsokéiskolájából kikerülő kíváló szakemberek nevelésével. Több generációra kiterjedő munkája máig ható erejű a magyar lóversenyzésben.

    Az I. Világháború utáni években egyre több magyar foglalkozott trenírozással és versenylovaglással. Talán amiatt is, hogy a háború után az angoloknak nem volt biztos helyük nálunk. Egymás után jelentkeztek a kitűnőbbnél kitűnőbb képességű trénerek mint Kaposi, Szigeti vagy Mravik.

A legendás tréner, a képen látható (ifjabb) Mravik Pál (mellette Mary Reeves) így összegezte a versenyek lehetséges buktatóit 1935 szeptemberében.

    Mikor a tulajdonosok megunták trénerük, az angol Webb sikertelenségét, merész lépésre szánták el magukat, egy fiatalemberre a huszonéves ifj. Mravik Pál-ra bizták lovaik trenírozását. (Mint ahogy Vivian helyett lett tréner idősebb Mravik.) Hihetetlen eredményes lett a trénerváltás a fiatal idomár sikert sikerre halmozott az előző évben még nem nagy formát mutató lovakkal, bebizonyította, hogy a KINCSEM leszármazott MICZI valóban kitűnő versenyló, a következő évek sorozatos nagydíj nyerője lett.

A két háború közötti időszaknak a versenyzésben márcsak elvétve akadt idegen, angol szereplője e sportnak,  kellő szakértelemmel bíró hazai szakemberek vették át a lósport irányítását.

Száraz György

Folytatjuk