Royal Ascot – a királyi vetélkedés – 2. rész

A tegnap leírtakból következik, hogy a Royal Ascot, ma már túlmutat egyszerű, nemzetközileg is elismert sporteseményen, ahol világklasszis telivérek és nagyhírű zsokék versenyeznek dicsőségért.

A királynői fogat

Olyan társadalmi esemény ez, ahol a tradíció keveredik a fényűzéssel és a stílussal. Az „ascoti napokon” a brit előkelők és hírességek mellett egyre szélesebb körben képviselteti magát a nemzetközi sztárvilág, és az európai királyi házak tagjai is rendszeresen feltűnnek a lelátókon.  A versenyeket hagyományosan júniusban rendezik, a jegyeket azonban többnyire már áprilisra elkapkodják. Az esemény nem hazudtolja meg nevét, hiszen itt még a jegyárak is királyiak, attól függően, hogy saját ülőhelyet szeretnénk-e az adott versenynapra. A Grandstandra (nagytribün) az idei (keddi) belépő: 67 £.

A versenysorozat tekintélyét a megjelenő világklasszis lovak, zsokék és trénerek mellett az is emeli, hogy II. Erzsébet királynő minden évben családjával együtt vesz részt az összes versenyen, s több díjat is személyesen ő ad át. Az öt nap alatt 18 kiemelt (Group besorolású) versenyt futnak majd, és több mint 300,000 nézőt várnak a pályára. Két évvel ezelőtt az a furcsa eset fordult elő, hogy saját versenyistállót üzemeltető Királynő egyik lova nyerte meg a Gold Cup-ot, így önmagának kellett volna átadni a kupát, de ezt természetesen átengedte másnak. Ő maradt, mint átvevő.

Keddtől szombatig jön tehát a világ első számú lóversenyeseménye. Kihagyhatatlan.

A bejegyzés trackback címe:

https://derby.blog.hu/api/trackback/id/tr2518504462

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása