28 évvel Sunday Silence és Easy Goer versengése után a mai napig él minden lóversenyrajongóban a kommentátor hangja, és lehetetlen úgy beszélni az egyikről, hogy ne említenénk meg a másikat.
A repülőgépek széles körű elterjedése elképesztő fejlődést adott a mindennapi életnek a világ minden táján. Egy ekkora innovációjú újdonság a különböző sportágak mellett a lóverseny világát sem hagyhatta érinthetetlenül, és közelebb hozta egymáshoz a keleti és nyugati partszakaszt is olyan mértékben, melyek pár évtizeddel korábban még elképzelhetetlennek tűntek volna. Így bár 1955-ben Kelet Nashua-ja és Nyugat Swaps-a arany perceket okoztak a rajongóknak, a Kentucky Derby-n kívül sokáig nem nyújtott más verseny lehetőséget a két part összecsapására. Még Affirmed-Alydar kettőse sem volt igazán kelet-nyugat csatározásnak tekintve, hiszen túl sok időt töltött az amúgy kaliforniai Affirmed a Mississippi-től keletre, amint megkezdte versenykarrierjét.
1989-ben jelent meg először a féktelen rivalizálása a két partszakasznak a kaliforniai Sunday Silence és a New York-i Easy Goer képében. Négyszer találkoztak egymással a pályán, de azok mind Amerika legnagyobb versenyeiben történtek: a hármas korona futamaiban és a 3 millió dolláros Breeders’ Cup Classic-ban. A két telivér teljesítménye között olyan kis különbség volt, hogy sosem került egy harmadik fél kettejük közé, vagy elé. Szűk 30 évvel később is libabőrt kap az ember, ha visszanézi egy-egy találkozásukat.
Korabeli karikatúra. Fotó: Peb-Pierre Bellocq
„Jelen voltam a legutóbbi Prekaness-en, és legalább fél-tucat ember mondta nekem, hogy a Sunday Silence-Easy Goer féle Preakness volt a legjobb, amit valaha láttak.” – emlékezett vissza Arthur B. Hancock III., Sunday Silence többségi tulajdonosa. „Ezek a versenyek, amik ilyen két ló között zajlanak, teszik hatalmassá a lóversenyt.”„Nagyon élvezetes volt, mert ez egyben egy Keleti part vs. Nyugati part, fiatal tréner vs. öreg tréner, nyugati zsoké vs. keleti zsoké vetélkedés is volt.” – mondta Shug McGaughey, Easy Goer trénere. „Az emberek azt mondogatták nekem, írnom kell majd egy könyvet, hogyan nyerte meg Easy Goer a Hármas Koronát. Könyvet?! Én csak próbáltam túlélni mindegyik futamát.”
A két versenyló rajongótábora még a pártatlanokat is elképesztette. „Ez előhozta a rajongók legjobbját és legrosszabbját is.” – mondta Richard Migliore, ki akkoriban New York top zsokéi között volt jegyezve.
És hogy miben is különböztek annyira a zsokék, trénerek és lovak?
Bár a telivérek találkozása két alkalommal is drámai befejezést kapott – egyszer nyakhosszal, egyszer orrhosszal eldöntve a sorrendet – a végkimenetel Sunday Silence nevét aranyozta be. 75%-át nyerte ugyanis mérkőzéseiknek, mellyel Affirmed 70%-os eredményét is felülmúlta Alydar-ral szemben, ki történetesen Easy Goer apja. Ennek ellenére is a mai napig sokan úgy tartják, hogy a „legyőzött fél” volt a jobb versenyló. Így vélekedik az is, aki talán a legjobban ismerte: lovasa, Pat Day.
„Óriási rivalizálás volt, és megtisztelő, hogy a részese lehettem, de még a 3-1-es eredmény ellenére is úgy érzem, hogy Easy Goer volt a jobb ló – nem megtagadva akármit is Sunday Silence-től.”
– nyilatkozta Day, ki 1991 óta a Hall Of Fame tagja. „De ez csak egy vélemény, ami mindenkinek van, és a síromig viszem.”
Pat Day ellenfele a “fekete” ló hátán Pat Valenzuela volt, kivel bár keresztnevükben osztoztak, minden másban szöges ellentétei voltak egymásnak: Valenzuela agresszívabb temperamentumú volt a nyeregben, és amennyi tehetséggel volt megáldva, annyi bajt csinált magának. 1989-ben el is vesztette lovaglását Sunday Silence hátán a Breeders’ Cup Classic-ban, mert épp elvonón volt. Day vele szemben 1980-as évektől kezdve mélyen vallásossá vált.
A trénerek legfőképp korban különböztek: a „Kopasz Sas” Whittingham már Sunday Silence Kentucky Derby győzelmekor 76 éves volt. Nem létezik olyan nagyverseny a nyugati parton, amit nem nyert volna meg legalább egyszer, és 18 évvel a halála után is Kalifornia egyik legünnepeltebb idomárja. McGaughey akkoriban a harmincas éveiben járó épp feltörekvő törzsgyökeres kentuckyi volt.
A lovak is abban különböztek, amiben csak tudtak: Easy Goer született kékvérű volt az egyik legkedveltebb apamén, Alydar és 1981 Champion idősebb kancája, Relaxing fiaként. Kétévesen privát eladásban cserélt gazdát. A feltűnően gyönyörű sárga mén az első pillanattól kezdve, hogy a pályára lépett, végtelen lehetőségekkel kecsegtetett. Sunday Silence vele szemben egy „rosszul összerakott” lóra hajazott korai évében, és 32 ezer dollárért visszavásárolta Hancock, mikor első, aukciós futásán nem kapta meg a maga elé célként kitűzött 50 ezer dollárt Halo fekete fiáért. Yearlingként pedig mindössze 17 ezerért került Hancock-hoz.
Sunday Silence pedig mindenével megküzdött azért, hogy később a csúcsra jusson: még jóval azelőtt, hogy berobbant volna a galoppvilág krémjébe, kétszer került életveszélybe. Csikóként majdnem elvitte egy vírus; majd a kaliforniai sikertelen eladó-futása után a Hancock által Kentuckyba küldött lószállító fordult az oldalára, mikor a sofőr szívrohamot kapott vezetés közben és meghalt. Sunday Silence azonban valahogyan képes volt minimális sérülésekkel kiszabadulni, majd hazakerült Kaliforniába.
Egészen addig, míg 11 hosszal nem hagyta maga mögött a Santa Anita Derby mezőnyét, nem vették komolyan az államon kívül. Easy Goer hírneve pedig tovább és tovább terjedt Wood Memorial diadala után, és egyértelmű favoritja volt a májusi Derby-nek. Sunday Silence végül megkapta a másodfavorit jelzőt, de csak mert túl jó volt legfrissebb eredménye ahhoz, hogy figyelmen kívül hagyják. Az időjárás pedig a nagy napon a fekete „báránynak” kedvezett, hisz a sarat mindig jobban viselte, mint riválisa. Sunday Silence bő két hosszal nyerte meg az USA egyik legnagyobb versenyét és kapta nyakába a rózsatakarót.
A két héttel későbbi Preakness-en még mindig Easy Goer volt favorizálva, ki bár kényelmetlen helyzetben volt a Derby-ben, klasszissága a második helyre juttatta. Pimlico homokján Pat Day időben megindította a sárgát, riválisa előtt fordult a célegyenesbe a második klasszikusban, de Sunday Silence “benne volt” a csatában. Kettejük közül pedig a fekete volt az, aki egyszerűen jobb küzdőnek bizonyult: Easy Goer ötször került két hosszon belüli megmérettetésbe, és mindet elvesztette.
„Sunday Silence egy kemény kurafi volt.” – jellemezte Hancock. „Van az a kép, ami a Preakness utolsó méterein készült, mikor a fülei a fejére simulnak, Easy Goer pedig úgy néz rá, mint aki azt kérdezi „Miért csinálod ezt velem?” Ez volt az a fajta keménység Sunday Silence-ben, ami megkülönböztette őket.”
És ez volt az a Preakness, ami megtestesít mindent, amit imádunk a lóversenyben. Két elképesztő telivér fej-fej mellett, egymásra tapadva küzdenek a győzelemért. A célfotó végül Sunday Silence orrát mutatta előrébb, mely természetesen favorittá emelte a feketét a Belmont Stakes-re.
Csakhogy ez Easy Goer hazai terepe volt: erre született. Így még egyszer, a közönség tévedett. Easy Goer esélytelennek ítélve a győzelemre, 8 hosszal hagyta maga mögött Sunday Silence-t az utolsó klasszikusban, megfosztva riválisát a Koronától. A hazai pálya előnye, Easy Goer magabiztossága a tágas pályán pedig a Belmont Stakes után még négy Gr1-es győzelmet jelentett neki: tarolt a Whitney-ben, Travers-ben, Woodward-ban és Jockey Club Gold Cup-ban. Ezalatt riválisa hazautazva második a Gr2-es Swaps-ban, majd begyűjti a Super Derby (Gr1) trófeáját.
Nem volt kétség, hogy akármelyikük is nyeri a Breeders’ Cup Classic-ot, Év Lova címet is kapni fog azzal együtt. A kérdés már csak az volt még egyszer és utoljára, hogy ki ér előrébb a célba: és a kimenetel meg is felelt az elvárásoknak. Sunday Silence átvette a vezetést a célegyenesben, de a versenynek még korántsem volt vége: Easy Goer még egy utolsó nagy hajrával üldözőbe vette riválisát, mígnem csak egy nyakhossz választotta el kettőjüket – és célba értek.
A Breeders’ Cup Classic.
Valenzuela távollétében Chris McCarron kapta kezébe Sunday Silence kantárszárát, és Hancock utasításait tökéletesen végrehajtva adta meg Easy Goer harmadik vereségét. „Üvöltöttem, hogy „Gyere már cél, gyere már!” az utolsó kétszáz méteren” – emlékezett vissza McCarron. Pat Day-t megviselte lova veresége: „Egy egy és egynegyed mérföldes versenyben jó, ha hatszáz métert futott igazán, majd kikap egy nyakhosszal. Olyan erősen jött fel a végén, ha lett volna még három vágtaugrásunk, megnyerte volna.”
A Breeders’ Cup Classic utolsó alkalomnak bizonyult, hogy a legendás duót egyszerre láthassuk a pályán. Mindketten kétszer álltak még starthoz a Classic után, Gr1-es győzelemmel és helyezéssel megtoldva káprázatos versenykarrierjüket. Hogy ki melyiket gondolja jobbnak, azt döntse el maga, de egy biztos: kitörölhetetlen nyomot hagytak maguk után a lóverseny egyetemes sporttörténelmében, és a rivalizálás etalonjaivá váltak.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://derby.blog.hu/api/trackback/id/tr1718504324
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.