Harmadjára, immár véglegesen visszavonult Gary Stevens.
Azok után, hogy kétszer is visszatért a már biztosnak hitt visszavonulásból a pályára, ezúttal meglehetősen maradandónak tűnik a tény, miszerint a legendás amerikai lovas, Gary Stevens búcsúzik a versenypályától, miután novemberben gerincsérülést szenvedett egy verseny előkészületei közepette. Tekintsünk hát vissza felejthetetlen pályafutására!
Mióta 1979-ben profi zsoké lett, Stevens páratlan sikereket ünnepelhetett, több mint 5100 győzelme között olyan trófeákat tudhat magáénak, mint a Kentucky Derby – háromszor; ugyanis Winning Colors, Thunder Gulch és Silver Charm nyergében is elhozta a rózsák futamát. Utóbbival nem mellesleg a Dubai World Cup-on is diadalmaskodtak, így 1998-ban megkapta az Eclipse Awards legjobb lovasnak járó díját, majd egy évvel később az amerikai lóverseny Hall Of Fame-jébe is beválasztották.
Emellett az öreg kontinensen is nagy nevet szerzett, International Stakes-t, Nassau Stakes-t, Great Voltigeur-t és Prix Maurice de Gheest-et is nyert.
Először 1999-ben jelentette be visszavonulását, majd másodjára 2005-ben. Utóbbi szünet egészen nyolc éven keresztül húzódott, majd 2013-ban tért vissza, azóta is felülmúlhatatlan módon, ugyanis már rögtön abban a szezonban Preakness Stakes-t nyert Oxbow-val, majd ősz végén Breeders’ Cup Classic-et Mucho Macho Man nyergében.
A Tenyésztők Kupáján összesen 11 alkalommal diadalmaskodott, utoljára Beholder-rel 2016-ban az év egyik legnagyobb match race-évé előlépő Distaff-on, ahol hajszálnyi előnnyel fosztották meg Songbird-öt veretlenségétől.
Utolsó Graded-sikere során Sharp Samurai-t lovagolta győzelemre a City Of Hope Mile Stakes-ben a Santa Anita Parkban, majd november 18-án vasárnap visszalépett lovaglásaitól, és másnap az MRI-vizsgálaton kiderült, komolyabb a baj, mint azt elsőre gondolták.
“Az orvos nem finomkodott” – árulta el a Daily Racing Form-nak. “Annyit mondott: ‘végeztél.’ Ezúttal nem lesz visszatérés. Egyébként is közeledett az idő, hogy nyugdíjba vonuljak. Majd az idő eldönti, mi következik ezután.”
Akárhol is folytatja a legenda, sikerei örökre kitörölhetetlenül íródtak a lóversenyzés évszázados történelmébe. Köszönünk mindent, Gary!
Az itt leírtak forrása a Racing Post cikke.
Kép: Racing Post
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.