Talán külön nem hangsúlyoztuk ki, de a Racing Portal immár 10 éves történetében mindig is volt egy „Önök kérték” rovat. 

Az első írásunk Cigar-ról szólt, de mindig örömmel adtunk helyt az olvasók kéréseinek és most is egy ilyennek teszünk eleget.

Számunkra is fontos ez az írás, hiszen nem árt eloszlatni a tévképzetet, és hangsúlyozni, hogy nem Foolish Pleasure okozta (tíz)milliók kedvencének, Ruffiannak balesetét, amely későbbi halálához vezetett, de haladjunk sorjában.

Az egészen elképesztő származású Foolish Pleasure 1972. március 23-án született, de nem ott, ahol mindenki gondolná, azaz nem Kentucky államban, hanem a Waldemar Farms-on, Floridában. És hogy miért volt parádés a származása? Apai nagyapja Secretariat apja, Bold Ruler, míg az anyai nagyapja az 50-es évek első felének kimagasló csillaga, az 1953-as Év Lova, Tom Fool, azaz a What a Pleasure – Fool-Me-Not származású kis csődörcsikóval nagy terveket szőhetett tulajdonosa, John L. Greer.

Aki igazolta is a várakozásokat.

Debütálására rögtön 10 hosszal győzött Delaware Park-ban. Kétévesen veretlen maradt (7/7) és hiába csak harmadik a Florida Derby-ben, de mivel megnyerte a Wood Memorial-t is elsöprő esélyesként, a kétéves Eclipse Award-dal a neve mellett favoritként érkezett Churchill Downs-ba. Ott sem vallott szégyent és elhódította a legfontosabb hároméves trófeát. 1975-ben ő a Kentucky Derby bajnoka, egy olyan versenyben, amelynek végjátéka nagyon hasonlított az ideire.

Talán először fordult elő a nagy víz túloldalán, hogy mégsem a derbynyerő az államok ünnepelt csillaga. Ugyanis évjárattársa, a csodakanca Ruffian pár nappal később, az Acorn Stakes fölényes megnyerése után még mindig veretlen volt, sőt Triple Tiara-bajnok és az ország szinte egy emberként állt mögé.

Derby győzelem ide vagy oda, minden rivaldafény a New York-ban parádézó Ruffian-re irányult.

Főleg úgy, hogy a „Bolondos öröm” egyaránt második helyen ért célba a Preakness-ben és a Belmont-ban. Nimbusza halványulni kezdett.

De! Amerikában már 1975-ben is tudták, hogy „mitől döglik a légy” és a két kiválóság találkozása elkerülhetetlenné vált. A New York Racing Association 350.000 dollárt ajánlott fel, ha a két bajnok megmérkőzik egy és negyed mérföldön, azaz 2000 méteren. Nem feledhetjük, hogy a NEMEK CSATÁJÁT két évvel korábban a teniszben is megrendezték, amikor is az 55 éves Bobby Riggs (korábbi világelső, hatszoros Grand Slam-bajnok) a 29 éves és szintén korábbi világelső Billie Jean King-gel találkozott a Houston Astrodome-ban 30,472 helyszíni, és több mint 90 millió televíziónéző szeme láttára. A mérkőzést három szettben a hölgy nyerte, és be kell vallani a lóversenyrajongók többsége is Ruffian-t favorizálta. Nem csak érzelmi okokból. Nem azért, mert a kanca volt a népszerűbb, hanem azért, mert mindkettejüknek a panamai Jacinto Vasquez volt az állandó lovasa, márpedig ő Ruffian mellett döntött a nagy napon.

A többi már történelem: 1975. július 6-án Belmont Park-i lelátókon 50,674-en és 20 millió rajongó a televíziók előtt volt, az 1938 óta nem látott The Great Match kapcsán. A tragédia bekövetkezett. Ruffian első lábaiban mindkét csüdcsont eltört.

„Legyőzte volna a csődört? Már sosem tudjuk meg. A verseny, aminek meg kellett volna válaszolni minden kérdést, nem adott választ semmire.”  – elmélkedik a Sam Shepard alakította Frank Y. Whiteley, Jr. tréner Ruffian sírja felett a csodakancáról készült egészestés mozifilmben. Foolish Pleasure mestere, LeRoy Jolley szerint biztosan győztek volna, de ez már csak fikció.

Senki nem ilyen versenyről álmodott. De nagyon fontos hangsúlyozni:

Foolish Pleasure ártatlan a balesetben, egyszerű versenyszituáció okozta törés állt be, amit semmiféle szabálytalanság nem előzött meg,

de kétségtelen hogy a bélyeg örökre rajta maradt. Bármikor megemlítik a nevét, szinte lehetetlen elkerülni, hogy ne emlékezzünk Ruffian-re, aki ellene futva szerezte halálos sérülését.

Nyilvánvaló, hogy néhányan ma is emlékeznek a kiváló Foolish Pleasure-re, de azon a napon mégis tisztességtelenül elhomályosult a karrierje, amelyet más körülmények között kitörő érzelmekkel ünnepeltek volna. A sportág egyik legjobban várt napja, örökre a szomorúság és az összetört szívek napja lett.

Pedig „Foolish” többet érdemelt ennél. Sokkal többet. Igazán kiváló telivér volt. Négyévesen is folytatta karrierjét. Megnyerte pl. az azóta eltörölt Donn Handicap-et (Gr2), a Suburban Handicap-et (Gr1) és zárásként az Arlington Golden Invitational Handicap-et.

Pályafutásának mérlege 26 futás – 16 győzelem – 4 második és 3 harmadik helyezés, $1,216,705 pénzdíj.

Ha 10 évvel korábban vagy később születik, akkor a Foolish Pleasure teljesítményét sokkal nagyobbra tudnánk értékelni. Ehelyett az 1974-76-os években, a sport egyik legnagyobb évtizedében versenyzett, szembetalálván magát Secretariat-tal, Seattle Slew-val, Forego-val és Ruffian-nel. No meg még négy másikkal (Canonero II, Riva Ridge, Little Current, Bold Forbes), akik hozzá hasonlóan „Derbyt/Preakness-t/Belmont-ot” nyertek ugyan, de örök halhatatlanságot, Triple Crown-t nem.

Sok-sok remek ivadéka született, de világklasszis egy sem. 1994-ben megtámadta a rettegett laminitis, de egészen kivételes módon, mind a négy lábán, így nem tehettek mást a Coloradói Egyetem Veterinary Teaching Hospital állatorvosai, mint hogy elaltatták. Egy évvel később a Hírességek Csarnokába iktatták nevét, 1999-ben pedig a szakírók a XX. század 100 legjobb telivérének listáján a 97. helyre rangsorolták. Ugyanezen rangsorban Ruffian 35. 

Hogy mai hősünk micsoda kiváló teljesítményt nyújtott a versenypályán azt ez az adat megdönthetetlenül bizonyítja: soha nem kínálták a bukmékerek 3,7-nél hosszabb odds-szal, és még 1976-ban is ez a szám volt látható a neve mellett, amikor a háromszoros Év Lova, Forego ellen futott, a Brooklyn Handicap-ben, ahol harmadik lett a szupersztár mögött.

Kép: BloodHorse

Szeretettel ajánljuk ezt az írást Pataki Lilinek.