2010 a magyar galoppsportban

Ma sorozatunk végéhez ér. Utolsóként a sorban elevenítsük fel a 10 évvel ezelőtti legfontosabb eseményeket.

kp100704v_0888_nx_tiff_brandee.jpg

A Nemzeti díjban Tutanhamon győzelme azzal kecsegtette Kovács Sándort, hogy talán megnyerheti élete első derbyjét, trénerként.

A Millenniumi Díjban ismét nem kellett izgulniuk Steady As A Rock rajongóinak, mert az extraklasszis könnyen védte meg címét. A Batthyány-Hunyady Díjban nem láthattuk Pető Sándor és dr. Ecsedi Leticia klasszisát, így azt egy másik Kovács-idomítás Boheme Wango nyerte.

Parádés versenyt hozott az Alagi díj, ahol parázs csatát vívott Tutanhamon és a Gyolai család büszkesége, Emperor’s Stride de a győzelem ismét Kovács Sanyié és Jaro Líneké.

p6132104.jpg

Letty csapata a Magyar Kancadíj díjátadásán

A Derbyt ismét felfokozott várakozás előzte meg, hiszen ifj. Klimscha Albert Letty nevű kancája, amely megnyerte a svájci kancadíjat és második lett az ottani derbyben, kiváló szezont futott és Tutanhamon legfőbb kihívójának számított. Azonban egyikük sem foglalhatta el a trónt, mert Mikóczy Zoltán szindikalizált telivére, Shamal Sally lett az új kancagyőztes 37 esztendő után, a legfontosabb tenyészversenyben. Kár, hogy a szlovák himnusz szólt utána.

kancadíjban már nem volt ellenfele Lettynek, így a Friebert idomítás két Oaks-ot nyert alig pár hét leforgása alatt. Hatalmas bravúr!

Kincsem díjban a szintén szlovák győzelem. Ryan megvédte címét, míg az Imperiál díjat Tutenhamon istállótársa Mezzanine nyerte. A St Legerben „Tuta” aztán végleg felült a trónra, ami mellé az Év Lova cím ugyan dukált, de a Hármas Korona nem.

 

 

Kovács Sanyi így beszélt erről az évet értékelő nagyinterjújában 10 évvel ezelőtt: „Sajnos, a derbyben történteket mindenki látta. Azok után, hogy a startnál elvesztette az esélyét (leült a gépben – a szerk.) így is fantasztikus futással második helyre ért fel. Az év elején én nagyon bíztam benne, hogy összejön számára a Hármas Korona, mert már a felkészülés során mutatta magát. Az egész éves teljesítményével maximálisan meg vagyok elégedve. A Kincsem Díjban egy kicsit erőszakosabb lovaglással is sikerülhetett volna a győzelem, de mindezek mellett nem vagyok elégedetlen.”

A kétévesek legfontosabb futamait a magyar tenyésztésű Poker Face (Kritérium) és Lacis Whip (Szent László díj) nyerték.

Láthatják tehát, hogy csakúgy, mint a tíz évvel korábbi esztendőnek, ennek is Kovács Sándor volt a főszereplője. Rekordösszegű pénzdíjjal (44,5 millió forint) lett bajnok tréner, sok nagy trófea landolt nála, igaz a derby megint nem. A lovasok bajnoka Stanislav Georgiev (27 gy.) lett, míg az apamének „királya” Satin Stone.

crastus-03.jpg

Ebben az esztendőben lovagolt hazánkban többször is az arab világsztár, Ahmed Ajtebi, akivel természetesen interjút is készítettünk, ekkor üdvözölhettük hazánkban, a képen látható francia Anthony Crastust, ekkor nevezték ki igazgatónak Haál Gábort.

Ebben az évben búcsúztatta a vállalat a magyar lóversenysport „Puskását” Aperianov Zakariást, pár hónappal később pedig elhunyt örök harcostársa, Imperiál lovasa, Németh Ferenc.

kp101121v_162.jpg

Drága Németh Feri bácsi novemberben még nekünk segített az OTP Lovas Világkupa belépőjegy sorsolásán. Pár héttel később elment.

A Turf-gála még örömünnep három magyar győzelemmel, de hat héttel később a szlovák derbynap egy rémálommá vált számunkra. Steady As A Rock és sprinterklasszis, Murano olyan súlyos sérülést szenvedett a túlságosan fellocsolt pozsonyi pályán, hogy még Overdose visszatérő győzelmének sem tudtunk felhőtlenül örülni. Overdose egy hónappal később ismét ezreket hívott ki a Kincsem Park lelátójára, de már közel sem 25 ezer embert, mint egy évvel korábban.

A hendikeplistán kizárólag „Rocky” 80 felett, 86-os osztályzattal, mögötte Tutanhamon (78), Városbíró (77), Garabonciás (76), Letty és Dr. Guru (75,5).

p6060153.jpg

Leszkovszki Csaba – Kovács Sándor – Zdenko Smida – Mladen Smontara

Ezzel visszaemlékező sorozatunk véget ért. Mivel kedvező fogadtatásra talált az Önök részéről, 2021-ben ismét megpróbálkozunk felidézni 1971-2011 legfontosabb pillanatait.

Képek: Maróti Viktória, Racing Portal archívuma

A bejegyzés trackback címe:

https://derby.blog.hu/api/trackback/id/tr2518503678

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása