Kettős győzelem

Blogunkon korábban már foglalkoztunk vele, hogy az elmúlt esztendőkben nyomasztó európai fölényt mutató ikonikus ausztrál futamban megnehezítették az európai lovak indulását.

36a362acbb947c132af9adb4ba178f4d.jpg

Nos, hajnalban lefutották a versenyt és az kettős hazai győzelmet hozott. Európa becsületét azért megmentette, a harmadik helyen célba érő, angol versenyistállóból futó Spanish Mission.

A végeredmény kisebb meglepetés, hiszen WINX, a csodakanca trénere, Chris Waller aspiránsának győzelmére annak ellenére nem igazán számított a közvélemény, hogy már kilenc nagy kupája volt a legfelsőbb kategóriából, azaz Gr1-es szinten.  Sikere 17x-es oddsot fialt a rá fogadóknak, mégpedig azért, mert szinte mindenki a másodikként célba érő, Incentivise-t favorizálta. Nem meglepő, hiszen egészen lehengerlő menetelést mutatott be a Melbourne Cup előtt.

Verry Elleegant nagy győzelmének csak 10.000 szurkoló tapsolhatott a COVID előírások miatt a helyszínen, de a kupa nézettsége 750 millió szokott lenni általában, így vélelmezzük, hogy ma sem nézték kevesebben. 

Kép: Racenet.com.au

A bejegyzés trackback címe:

https://derby.blog.hu/api/trackback/id/tr8618503356

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása