A hétvégén érkezik Európa három legnagyobb derby-je közül az idei utolsó.
A Derby a háromévesek legnagyobb értékmérője, ahova már bekerülni is csak különleges lovak tudnak, megnyerni pedig az egyik legnagyobb dicsőség, amit telivér elérhet. De ezeket már többször leírtuk mostanában, így térjünk is rá az aktuális attrakcióra.
A brit és a francia kiadást, azaz az Epsom Derby-t és a Prix du Jockey Clubot már június elején lefutották, most pedig elérkezett az európai derby-szentháromság utolsó tagja, az Ír Derby.
Curragh, Írország egyik, ha nem a leghíresebb versenypályája három napra nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt, a maratoni hétvége során pedig összesen öt Group besorolású versenyt rendeznek. Minket elsősorban – értelemszerűen – a két királykategóriás futam érdekel, de persze a „kisebb” összecsapásokban is találunk figyelemre érdemes neveket.
Szombaton magyar idő szerint 16:30-kor a hároméves és idősebb kancák mérkőznek meg a Pretty Polly Stakes-ben – nem összetévesztendő az angol névrokonnal. Ironikus, hogy ahány szalagot az ír Coolmore ellop az angol versenyekből, itt épp az angol vendégek képviselik a legjobb esélyt 2000 méteren.
Nevezetesen Bluestocking az első számú favorit, miután bő egy hónapja leherngerlő stílusban, hat hosszal nyerte a Middleton Fillies’ Stakes-t (Gr2). Őt követi a kétszeres Gr1-nyerő Emily Upjohn, szintén brit színekben, de Stay Alert és Tasmania nevét is érdemes lesz figyelnünk.
Vasárnap 17:05-kor pedig a hároméveseken a sor az Ír Derby-ben. A – hagyományhoz híven – 2400 méteres klasszikusban az Epsom Derby dobogósai újra megmérkőznek egymással, hogy az ezüst- és bronzérmeket kiegészítsék egy arany trófeával. Ambiente Friendly másodikként, Los Angeles harmadikként végzett a szomszédos szigeten City Of Troy mögött (a képen), így nehéz lenne egyiküket a másik fölé emelni.
Azt viszont semmiképp nem mondhatnánk, hogy kettőjük között fog eldőlni a csata, ugyanis egy nagyon ígéretes új név csatlakozik az évjárat élmezőnyéhez. Matsuri utolsó futásán nyolc hosszal állva hagyta a Novice Stakes mezőnyét, így Roger Varian vette a bátorságot, és bedobta idomítottját a mély vízbe.
Végezetül csak egy érdekesség, hogy ne felejtsük el, hogy Írországról beszélünk: a mezőny tíz lovából nem kevesebb, mint hat áll Aidan O’Brien idomításában, köztük a már említett Los Angeles. Ha az ír zseni szeretné duplázással megkoronázni a rekorddöntő Epsom Derby sikert, minden esélye meglesz rá.
Képek: Racing Post, GG
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.