Lapozzuk fel a krónikákat és nézzünk pár érdekességet a kancák derbyje kapcsán.
1829 - Manfred (Douglas) volt az első nyerő,
1837 - 41 - Mivel akkoriban nem csak a háromévesek előtt állt nyitva, így öt éven belül négyszer is győzött Furiosissima,
1846 - 47 – Confederate duplázott,
1852 - 54 – Onyx pedig triplázott,
1865 - Kincsem anyja, Waternymp a bajnok,
1877 - 83 – Hét kiadásból hatszor Cambusscan ivadék a csúcson. Elsőként Kincsem, a triplázó csodakanca,
1887-ben és 1904-ben holtversenyt hirdettek,
1903 - az első magyar győztes lovas, az a Bonta Ferenc (Ballada nyergében), aki több kiemelt futamunkban is elmondhatta ezt magáról,sőt ő volt először champion a külföldiek között,
1905 - Minden idők második legjobb magyar kancája, Patience a bajnok,
1913 - A zsokékirály, Janek Géza első sikere Miczi nyergében,
1928 – az első Kancadíj/Derby dupla Tiszavirág révén,
1931 - A szintén derbynyerő Starlight (Schejbal J.) a 100. kiadás nyerői,
1969 – Imperiál első apaméni sikere Mikrofilm (Gelics/Détári),
1985 - Tunguz (Németh/Pádár) a 150. Magyar Kancadíj bajnokai,
1990 – Imperiál utolsó, hatodik apaméni sikere Sárga Rózsa (Aperianov/Varga),
1993 - Az első idomári siker egy hölgytől. dr. Csicsai Friderika trenírozta a bajnok, Musical Prospectet,
1995 – Az első NEM magyar siker. Orosz győzelem – Assol révén,
1998 – National Flirttel indult el a csúcstartó, Ribárszki Sándor nagy sorozata,
2000 - 01 Kanics Melinda lovai, Barbarella és Leylandi Ciprus legyőzhetetlenek,
2002 – A nyitóképen látható Lady Sophie a bajnok,
2003 - Az utolsó győzelem magyar apaméntől. Noble Law lánya, Megmondtam ért elsőként célba, a lengyel tréner, Piotr Czarniecki irányításával,
2017 – Suták Csenge az első női nyerő lovas Messerschmitt-tel, két évvel később Gönczi Rebeka is győzött Lilivel.
2020 – Ribárszki Sándor immár hatodik nyerőjét vezethette vissza Blush Bird révén, aki megdöntötte az addig fennálló versenyrekordot. (2:27.8) A mester is és lova is csúcstartó.
1829 óta mindösszesen 1849-51, 1944-46 között és 1952-ben nem rendezték meg, azaz ha jól számoljuk a holnapi lesz a 187. kiadása.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.