Vasárnap Hongkongban ér véget a nemzetközi lóversenyszezon.
A szerdai zsokébajnokság után a négy Group 1-es futamból álló extravagáns sorozat, amely „szerényen” Turf Világbajnokság névre hallgat, a világ legkiválóbb lovait és lovasait csábította a kínai metropoliszba.
A szervezők szerint az univerzum legnagyobb lóverseny show-ja következik Sha Tinban, ahol természetesen a lovak játsszák a főszerepet, de mellettük helyi énekesek, dobos társulat és futurisztikus pirotechnikai show, mind-mind szórakoztatják majd a nagyérdeműt.
A négy, ékkőnek számító futam összdíjazása 110 millió HK$, azaz több, mint 5,6 milliárd forint.
A versenyek nem csak drágák, hanem nívósak is, hiszen a négyből három 2021-ben bekerült a világ 100 legerősebb összecsapása közé.
Nyitányként, 7:10-kor hét „betolakodó” próbálja meg Japánba vagy Európába csenni a trófeát, a három helyi rivális ellenében. 2012 óta kizárólag Exultant révén maradt otthon a 2400 méteres Vase első díja, így reméljük, hogy folytatódik a jó sorozat. A Deep Impact ivadék, a címvédő Glory Vase kiemelkedő favoritnak számít.
7:50-kor rajtol a 14 fős Sprint, ahol épp fordított a helyzet. Az elmúlt 10 kiadást csak japán vagy hazai tréningben álló repülőgépek nyerték. Ez most sem lehet másként, mert – egy kivételt leszámítva – csak ez a két ország adott indulót. Más kérdés, hogy Lucky Sweynesse-nek olyan szezonja van eddig, hogy nagyon nehéz elképzelni vereségét.
9 órakor indul a Mile, Hongkong királyával, a 23. győzelmére készülő Golden Sixty-vel. Európa nem is nevezett lovat ellene, de a japánok három telivérrel is megpróbálják megakadályozni a címvédést.
A fő számban, a Cup-ban, viszont találunk egy jó ismerőst. Bár Aidan O’Brien világutazója, Order of Australia nincs könnyű helyzetben. Még a Racing Post is csak a középmezőnybe várja – legalábbis az előzetes oddsok alapján – a hongkongi és japán lovak szorításában. Mindenesetre az elmúlt két esztendőben a japánok egy-egy kiváló kancával győztek ebben a futamban, de most a nyerő szériát mutató, Romantic Warrior a favorit. Ez 9:40-kor startol.
Parázs csatározásokra, kiváló teljesítményekre, felejthetetlen pillanatokra számítunk a szezonzárón. Vétek lenne kihagyni!
Képek: HKJC Twitter, táblázatok: campaign.hkjc.com
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.