Japán (jelenleg) valószínűleg legjobb két lova először találkozik a felkelő nap országának legfontosabb versenyében.
Márpedig ott aligha nyerhet egy ló nagyobb díjat a Japan Cup aranyérménél. Minden évben november utolsó vasárnapján rajtol el a futam a 223 ezer férőhelyes Tokyo Racecourse gyepén, 2400 méteren, és hasonló presztízzsel bír, mint ideát a Prix de l'Arc de Triomphe. Eleve meghívásos alapon működik, tehát a 18 fős mezőnybe már bekerülni sem lehet akárhogy.
Aki viszont tisztesen helytáll, az a világ egyik legnagyobb pénzdíjának egy méltányos részével gazdagodhat. Összesen 955 millió jent, azaz nagyjából 5,8 millió eurót osztanak ki a helyezettek között - ez az előbb említett "Arc-ot" is túlszárnyalja. De nem minden a pénz; a versenyt megelőző napokban az indulók valósággal úsznak a figyelemben, akárcsak egy Melbourne Cup-on vagy a Tenyésztők Kupáján.
Idén azonban nem a presztízs maga jelenti a fő érdekességet, hanem a két favorit.
Ha ez egy bokszmérkőzés lenne, az egyik sarokban Equinox (a nyitóképen) állna, a világ jelenlegi legjobb lova. A négyéves mén zsinórban öt versenyt nyert tavaly október óta, mindet Gr1, azaz a lehetséges legmagasabb szinten, és 129-es formaponttal vezeti a Longines világrangsorát is.
Vele szemben egy ifjú titánt, Liberty Islandet köszönthetjük. A hároméves kanca nem nyert futamot a Dubai Világkupán, helyette viszont hazájában elhódította a Hármas Tiara (a Hármas Korona "női" verziója) minden ágát, és szintén hibátlan Gr1-szériában van - igaz, ő öt helyett "csak" négynél jár egyelőre.
És mivel nem egy valódi kétszemélyes meccsről van szó, a többi 16 indulóról sem feledkezhetünk meg. Közülük nem fogjuk felsorolni az esélyesebbeket, mert nagyon sokan reménykedhetnek még jogosan dobogóban. Akár hárman is, ugyanis távolról sincs kőbe vésve a két sztárstátuszú ló dominanciája.
DID YOU KNOW❓⁉️
— World Horse Racing (@WHR) November 23, 2023
Only ONE female jockey has ridden in the Japan Cup previously - @JulieKrone1 in 1990 😮
This year, THREE female jockeys will line up in the Japan Cup! 🗼
🇬🇧 @HollieDoyle1 (Vela Azul)
🇯🇵 Nanako Fujita 藤田菜七子 (Win Erfolg)
🇫🇷 @VelonMarie (Iresine)#競馬 pic.twitter.com/4e0nBYni0i
Amit még mindenképp érdemes megemlíteni, hogy nem csak Equinox és Liberty Island között láthatjuk majd a nemek csatáját. A verseny története során eddig egyetlen egyszer lovagolt csak női zsoké, név szerint Julie Krone 1990-ben, most pedig hárman is nyeregbe szállnak. Hollie Doyle szerencsés beugró, a hátsérülést szenvedő Ryan Moore helyett indulhat. Nem is akárkivel, hanem a címvédővel.
Számos izgalmat és változatos motivációkat tartogat tehát az idei, a 43. Japan Cup. Hogy ki hogyan tud élni a lehetőséggel, az kiderül magyar idő szerint holnap reggel 7:40-kor.
Képek: Sporting Life, Thoroughbred Daily News
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.