Egy Kentucky Derby-induló nyerte a rendhagyó Belmontot, de nem az, akire számítottunk.
Az idei rövidített távú és Saratogába áthelyezett Belmont Stakes futamát a Kentucky Derby-nyerő és Preakness-második Mystik Dan, a Preakness-nyerő Seize The Grey, valamint a Kentucky Derby kipihenten érkező ezüstérmese, Sierra Leone potenciális csatájaként harangoztuk be. Végül tényleg a Kentucky Derby bizonyult a legjobb „felkészítőnek”, de nem Sierra Leone számára.
A 2000 méteresre rövidített táv utolsó párszáz méterén három ló lépett el a mezőnytől és csatázott a győzelemért. Végül Dornoch állta legjobban a sarat Luis Saezzel a nyeregben, mögötte fél hosszal futott be Mindframe, majd a már említett Sierra Leone követte őket.
Dornoch karrierje első felsőkategóriás győzelmét aratta, neve ugyanakkor valószínűleg ismerősen cseng azoknak, akik követik az amerikai csikók Derby-re vezető útját. Danny Gargan idomítottja két komoly felkészítőt is nyert a télen, majd tisztes helytállással negyedik lett a Blue Grass-on. A Derby-ben viszont csak csalódást keltő tizedik helyre ért fel.
„Senki sem hitt ebben a lóban, de az utolsó két futam felejthető volt” - hangsúlyozta Gargan. „Mondtam Luisnak, hogy nem fogják megverni.”
„Mindent jól csinált. Elért az egyenes elejére, és még mindig sok ló volt, és harcol” - mondta Saez. „Azért küzd, hogy elsőként érjen oda. Ő egy olyan ló, akinek tényleg nagy szíve van, és ember, tökéletes versenyt futott.”
Viszont ismételten beigazolódott, hogy a Hármas Korona rendkívül megterhelő – még így is, hogy a megszokotthoz képest 400 méterrel csökkent a táv. Mystik Dan a harmadik ágban már csak nyolcadik helyig jutott, Seize The Grey pedig hetedikként futott be előtte. Igaz, utóbbi technikailag nem csinálta végig a Koronát, hiszen a Derby napján futott, de a mérföldes Pat Day Mile-ban. A kimerülés viszont elkerülhetetlenül őt is utolérte.
A Belmont volt a nap fő attrakciója, de távolról sem az egyetlen: mind a 6 belmonti futamot megrendezték Saratogában, amit a nézők és a versenyzők egyaránt lelkesen fogadtak. „Milyen nagyszerű ötlet volt a NYRA (a New York-i Versenyszövetség) részéről, hogy idehozta a Belmontot” - mondta Randy Hill, a Dornoch tulajdonosi csoportjának tagja. „Nincs még egy olyan hely, mint Saratoga. Egyetlen tulajdonos sem akar jobban nyerni semmilyen helyen, mint Saratogán.”
A nap győztese kétségkívül Irad Ortiz Jr. lett, aki egy Gr2-es siker után két Gr1-et is nyert, ezzel a királykategóriás futamok egyetlen duplázója lett. A két sprintben sikerült diadalmaskodnia: a Woody Stephens Stakes-en Book’em Danno, a Jaipur Stakes-en pedig Cogburn bizonyult a leggyorsabbnak.
Nyitókép: Paulick Report
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.