10 éve történt – 2010 a galoppsportban

Sorozatunk ma végéhez ér.

dqwrno1xqaa4wie-800x445.jpg

Következik a 2010-es esztendő felelevenítése, amikor lapunk már második évfolyamába lépett, azaz az itt elkövetkezendő események többségéről már beszámoltunk anno. Idézzük fel azért ismételten, mi történt 2010-ben a legnagyobb futamokban.

Az esztendő, amikor Dubaiban átadták a világ legmagasabb épületét a Burj Khalifa-t, amikor a pécsi Széchenyi téren megnyílt az Európa kulturális fővárosa évad, amikor megalakult az Európai Bizottság, amikor a Malév harmadszor is a magyar állam tulajdonába került, amikor az országgyűlési választások második fordulója után a Fidesz-KDNP kétharmados parlamenti többségre tett szert, amikor Sanghajban megnyílt a világkiállítás, az Expo-2010,  amikor a képviselők Schmitt Pált választották az Országgyűlés elnökévé, amikor az Inter Diego Milito duplájával legyőzte a Bayern Münchent a BL döntőben, amikor önkormányzati választásokat tartottak hazánkban, amikor létrejött az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) jogutódja, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, amikor Spanyolország nyerte a labdarúgó világbajnokságot Hollandia ellenében, amikor legjobb film kategóriájában: A bombák földjén-é „az Oscar”, amikor elhunyt, Varga Zoltán labdarúgó, Denis Hopper, Kállai Ferenc, Tony Curtis, Ádám Ottó és amikor Frédéric Chopin születésének 200. évfordulóját ünnepeltük.

mg_0947.jpg

Idehaza 37 év után megszületett a régóta várt kancagyőzelem a 88. Magyar Derbyben, de nem a sokak által favorizált Letty révén, hanem a Mikóczy Zoltán résztulajdonába került Shamal Sally a bajnok, akit régiónk egyik legfelkészültebb, legsikeresebb trénere, Zuzana Kubovicová trenírozott.

A két legnagyobb angol futamban egyaránt utcahosszas győzelem született. A kapocs a barbadosi legenda személye, aki mind a hét hosszal derbyt nyerő Workforce, mind pedig „a King George-ot” mezőnyét nem kevesebb, mint 11 hosszal elszóró Harbinger mestere. Érdekesség, hogy az ascoti évjárat-összehasonlító előtt a derby hőse volt a favorit, de idősebb istállótársától több mint 16 hosszt kapva végül csak ötödik, azaz utolsó előtti lett. Az International Stakesben végre Aidan O’Briennek is jutott a dicsfényből, mert Rip Van Winkle tovább gyarapította a mester, no meg persze a Magnier/Tabor/Smith trió utánozhatatlan trófeagyűjteményét.

Francia földön is egy klasszis telivér fejére kerül a korona, minekután Lope de Vega elsőként a célban ezzel a trénerfejdelem 1997 után ismét Prix du Jockey Club győztes lett. Az ascoti botlás ellenére őszig még kitartott Workforce nagyszerű formája, így ő nyerte a Prix de l’Arc de Triomphe 89. kiadását, taszítva ezzel mély szomorúságba japán lóversenyrajongónak millióit.  Nakayama Festa ugyanis, minden európai riválisát megelőzte, de a Stoute idomítással nem bírt. Fejhosszon múlt, hogy Japánnak akkor sem lett meg az oly régóta áhított kupa. A francia derby hőse csak 11., az Irish Champion Stakes 2010-es bajnoka, Cape Blanco viszont csak 13., azaz kétség sem fért hozzá, hogy Workforce Európa királya.

Télre azonban kiderült, hogy csak a mének között, mert a csodakanca,

Goldikova lábai előtt nem csak az öreg földrész, hanem az egész világ hevert.

Freddy Head idomítottja, ugyanis négy nagydíjat zsebelt be Franciaország és Anglia pályáin, majd másodjára is megvédte címét a Breeders’ Cup Mile-ban, amivel máig az egyetlen telivér, aki háromszor nyerte meg ugyanazon  Telivér VB futamot.

Vele nem bírt Workforce az év végi szavazásokon.

Ha már az Államokban járunk visszaemlékezésünkben, tavasszal Misremembered győzött „a százlepedős” Santa Anita Handicapben, de a derbyévjárat megint körbeverte egymást a Triple Crown futamaiban. Íme:

2010 Super Saver Lookin At Lucky Drosselmeyer
Derby győztes 6. nem indult
Preakness 8. győztes nem indult
Belmont nem indult nem indult győztes

A Whitney Handicap-ben Blame hatévesen is legyőzhetetlen volt, de akkor még aligha gondoltuk, hogy ő fogja szolgáltatni az év egyik legnagyobb katarzisát. Pedig így lett. Nincs olyan olvasónk, aki ne tudná, hogy ő fosztotta meg Zenyattát a veretlenségétől, ráadásul mindezt éppen a királynő búcsúfellépésén.

Annyi síró embert még nem láttunk lóversenypályán, mint aznap este. A kanca csapata, köztük az a Moss házaspár, akikről már szóltunk korábban, az Év Lova címmel vigasztalódhatott. A Mile-t Goldikova nyerte, akiről már szintén szóltunk, a Turf-ben pedig Dangerous Midge révén európai győzelem, így Dettori már a negyedik sikerét ünnepelhette ebben a futamban.

Ausztráliában, a Caulfiled Cupban taroltak az új-zélandi tenyésztésű lovak. A teljes dobogót kisajátították, de a krónikák lapjaira Gai Waterhouse idomítottja Descarado neve került bajnokként. Írország és európai is elégedett lehetett a végeredmény láttán, mert az első és a harmadik helyezett High Chaparral ivadék, míg a második helyezett Harris Tweed, Montjeu fia.

A Cox Plate-ben címet védett a szintén új-zélandi és szintén High Chaparral ivadék, So You Think, aki később Bart Cummingstól Aidan O’Brienhez került idomításba. Előbb azonban még elindult a Melbourne Cupban, ahol favoritként csak a dobogó alsó fokáig jutott, mert a futamot Royer-Dupre mester idomítottja, Americain nyerte meg Maluckyday előtt, így a franciák locsolhatták a pezsgőt a kupába.

A 30. Japan Cupban 106.322 néző előtt másodfavoritként Rose Kingdom ült a trónra a leginkább favorizált Buena Vista előtt. De csak a zöld asztalnál hozott döntés után, mert a pályán riválisa, a kanca győzött. Volna.  Fogadók ezrei biztosan csalódottak voltak a befutási sorrend megváltoztatása láttán, nem úgy a Sunday Racing, hiszen mindkét kiválóság az ő tulajdonukban állt. (Buena Vista 2011-ben azért megnyerte a futamot.)

Ebben az évben született Beholder, Flintshire, Happy Clapper, Olympic Glory, Orb, Palace Malice, Solow, Tréve, Will Take Charge és ekkor hunyt el Cadeaux Genereux, Personal Ensign, Singspiel és With Approval.

Ezennel visszaemlékező sorozatunk véget ért. Mivel komoly érdeklődésre talált az Önök részéről jövőre folytatjuk.

Fotók: Patyus Ferenc, BloodHorse twitter

A bejegyzés trackback címe:

https://derby.blog.hu/api/trackback/id/tr4718503672

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása