Mindent köszönünk!

Távozik a világ lóversenyzésének egyik legfontosabb alakja!

teddy.jpg

Teddy Grimthorpe ugyanis úgy döntött, hogy lemond a Juddmonte Farms európai versenyigazgatói posztjáról.

Khalid Abdullah január 12-én bekövetkezett halála után ugyan a család megerősítette, hogy tovább folytatódik a világ talán legnagyobb tenyésztési birodalmának működése, de a kisfőnök 22 év után tovább áll.

Grimthorp éppen ennyi éven át volt versenyigazgató, azaz ő felelt az összes európai tréningben álló lóért. Ez a szám több mint 3000. A háromezer telivért nem kevesebb, mint 24 kiváló tréner idomította.

Grimthorpe hivatali ideje egyúttal a  Juddmonts Farms arany korszaka, olyan telivér szupersztárokkal, mint például Enable, Frankel, Banks Hill, Rail Link, Special Duty, Workforce, Twice Over, Midday, Oasis Dream vagy éppenséggel Kingman.

Teddy tehát a rózsaszín-zöldektől távozik, de továbbra is steward-helyettes marad a Jockey Clubban és a York Racecourse Igazgatótanácsában is elfoglalt pozícióját is továbbviszi.

Mindig is úgy éreztem, hogy akkor érkezik el a távozás ideje számomra, amikor Khalid herceg már nem vesz részt a műveletekben.” – mondta Grimthorpe. “Óriási kiváltság volt vele és a családjával, valamint a kiemelkedő Juddmonte csapattal dolgozni, amely olyan sokáig egészen elképesztő sikereket aratott. Természetesen sajnálom, hogy távozom, de most van itt a megfelelő alkalom. Nem kétséges, hogy Juddmonte boldogulni fog nélkülem, és továbbra is a legmagasabb szintű telivéreket adja a világ versenypályáira. 

Douglas Erskine Crum, a Juddmonte vezérigazgatója elmondta: “Khalid herceg családja és mindannyiunk nevében, akik a Juddmonte-ban voltunk és vagyunk köszönetet mondunk Teddy-nek mindazért, amit tett azért, hogy a szervezetünk a versenyzés legmagasabb fokán állhat ma. Nagyon hiányozni fog nekünk, és a legjobbakat kívánjuk neki a jövőben. 

Kép: Juddmonte Twitter

A bejegyzés trackback címe:

https://derby.blog.hu/api/trackback/id/tr2218503516

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása