Derbynyerő kancák - 2. rész

Az amerikai szuperkancák után következő cikkeinkben visszatérünk az Angol Telivérek őshazájába. 

signorinetta.jpg

Epsom Derby a világ egyik legismertebb sporteseménye. Van ott minden, remek lovak, remek zsokék, remek trénerek és neves tulajdonosok. No meg persze a Királynő. 1780-ban futották az elsőt, éppen ezért elszomorító hogy a gyengébbik nem képviselői közül csupán hatnak sikerült nyernie.

Az első ilyen győzelemre viszonylag hamar, 1801-ben került sor. A későn érő pej kanca, Eleanor (Whiskey – Young Giantess) kétévesen nem állt egyszer sem starthoz, viszont még 7 éves korában is 3 versenyt tudott nyerni. Két legnagyobb sikere az Epsom Derby és az Epsom Oaks győzelme volt. A Derby-ben összesen 10 ellenfele volt, ebből 9 mén és 1 kanca, ez volt életének második versenye. Az Oaks megnyerése után nem volt kérdéses hogy 1801-ben Ő a legjobb 3 éves Angliában. Versenypályafutása alatt 49 versenyben állt starthoz és ebből 29 meg is nyert. Visszavonulása után tenyésztésbe került. 12 csikója született.  Eleanor anyai nagyapja Diomed, az Epsom Derby első nyerője. Az első megdicsőült kanca 1824-ben pusztult el.

Blink Bonny (Melbourne – Queen Mary) 1854-ben született. Tenyésztője William I’Anson, aki egyben a trénre és tulajdonosa is volt, hatalmas elvárásokkal kezdete el futtatni, hiszen vérvonalában több korábbi Epsom Derby nyerő is volt. 2 évesen 11 alkalommal ált starthoz, és mindig kiváló teljesítményt nyújtott. Sajnálatos módon az eltaktikázott 1000 Guineas-ben csupán 5. helyen ért célba. Mr. I’Anson úgy vélte a kanca többre lehet képes így nevezte a Derbyre. A fogadók viszont nem bíztak ebben és csak 20/1-el számítottak az eredményes futására. Végül vezető helyzetben megnyerte a Derby-t és 3 másodperccel megjavította a pályarekordot! 20 versenyéből 14-et hozott le sikerrel. A legjelentősebb győzelme természetesen a Derby, ugyanakkor megnyerte az Epsom Oaks-ot is, amit 2 nappal utána futottak. Visszavonulása után ménesbe vonult. Szomorú hogy ennek a rendkívüli kancának csupán 3 ivadéka született. Két mén és egy kanca. Másodszülött csikója Blair Athol (Stockwell) anyja nyomdokaiba lépett. Ő is megnyerte az Epsom Derby-t! És még hozzátette a Leger trófeáját is. 4 alkalommal választották vezető apaménnek Angliában és Írországban! Blink Bonny kiváló örökítő képességét bizonyítja, hogy fiának is született Derby és Leger nyerő fia (Silvio szül:1874), sőt a hazánkban oly sikeres Steady As A Rock is az ő vérét hordozza. Blink Bonny sajnálatos módon csupán 8 évet élt, 1862-ben kancacsikója születése után elpusztult. Tulajdonosa a kivételes kanca csontvázát a York Múzeumnak adományozta, ahol ki is állították.

Az 1879-ben született a kis pej kanca, Shotover (Hermit – Stray Shot), tehetsége 2 évesen még nem mutatkozott, de mivel apja Epsom Derby-t nyert így nem mondtak le róla és 3 évesen bizonyíthatott a legjobbak között. Nevezték a 2000 Guineas-re (!), amit meg is nyert. 2 hosszal verte a legjobb 3 éves méneket is. Utána következett számára a Derby. A kis pej felnőtt a feladathoz és nagyszerű győzelmet aratott. Háromnegyed hossz, ennyit vert az őt üldöző társaságra. A St Leger-ben botlott csak meg a halhatatlanság útján, mely nagyszerű fordulatot tartogatott. A kiváló kanca 4 évesen vonult vissza, megkezdte tenyészkarrierjét. Sajnálatos hogy egyedülálló génjeit nem tudta örökíteni. Egyik ivadéka sem lett olyan kiváló versenyló, mint ő maga. 1898-ban érte el a végzet.

1905-ben látta meg a napvilágot a nyitóképen látható kis pej kanca, Signorinetta (Chaleureux - Signorina). Chevalier Edoardo Ginistrelli aki nem csupán tenyésztő és tulajdonosa volt a kancának, hanem trénere is igen csak furcsa módon döntött a kanca sorsáról. Már az elejétől fogva érdekes hozzáállása volt a tenyésztéshez. Az apamén Chaleureux úgynevezett „Kereső” volt, Ő szűrte ki azokat a kancákat, akiknek már megfelelő stádiumban volt az ovulációja, ez akkoriban megszokott metódus volt hiszem nem állt a tenyésztők rendelkezésére a mostani technológia. Signorina különleges kapcsolatot alakított ki a ménnel, tenyésztőjük úgy vélte hogy „szerelmesek”, és mivel főszereplőnk nem volt kiemelkedő versenyló és addigi csikói sem mutattak semmit engedte a két lovat párosodni. Ebből a frigyből született meg Signorinetta. Az idő igazolta Ginistrelli furcsa gondolkodását. A kis kanca 2 hosszal nyerte meg az Epsom Derby-t, meglepetésre, hiszen 100/1-hez adták fogadták előzetesen, sőt megnyerte az Oaks-ot is. Pályafutása során 13 versenyen indult és mindössze 3-szor aratott sikert, de ebből kettő angol klasszikus. 3 éves korában visszavonult és ménesbe került 5 ivadéka született. 23 éves korában pusztult el.

1909-ben született Tagalie (Cyllene – Tagale) a második szürke ló, és az ötödik kanca aki meg tudta nyerni az Epsom Derby-t. Tulajdonosa és trénere nem ok nélkül bízott benne, hiszen apja már 3 Derby nyerő ivadékot adott. (Cicero – 1905, Minoru – 1909, Lemberg – 1910). A kis kanca ebbe a sorba ált be 1912-ben aratott győzelmével. 20 telivér között a Király és a Királynő szeme láttára másfél hosszal nyerte a Derbyt. Az uralkodói párt rendkívül megragadta a szürke sikere. A St Legerben is starthoz állt, viszont ott helyezetlenül futott, így a tulajdonos úgy döntött, hogy visszavonultatja és ménesbe állítja. Tagalie 13 versenyen indult rövid pályafutása alatt és 10 alkalommal kapott trófeát. Tenyésztésben sajnos nem jeleskedett csupán 4 ivadékot adott az utókornak. 1920-ban pusztult el.

Elérkeztünk az epsomi kancák utolsó tagjához. Bemutatásához 101 évet kell visszaugranunk, egészen 1916-ig, amikor is Fifinella (Polymelus – Silver Fowl) megnyerte a Derby-t és az Oaks-ot is. A sárga kanca 1913-ban született Sir Edward Hulton farmján. Már kétévesen is megmutatkozott tehetsége, hiszen ezt a szezont veretlenül zárta. Következő évben pedig máris Derby reménységként tekintettek rá. Meghálálta a bizalmat, 11/2 fogadták és végül nyakhosszal meg tudta nyerni a futamok futamát.  Alig két nappal később következett az Oaks, amit Fifinella kenterben nyert, igen könnyen 5 hosszal, és ezzel ő lett a legjobb 3 éves kanca. 8 futásából négyszer tudott sikerrel szerepelni, de abban a négyben benne van a két legnagyobb hároméves összecsapás. Végül 4 évesen visszavonult és ménesbe került, ahol a kor legkiválóbb ménjeivel került párba. 1931-ben miután megszülte HurryOn kancacsikóját, ellés utáni komplikációban elpusztult.

Reménykedjünk benne, hogy hamarosan újra kanca kapja Epsom Derby trófeáját, hiszen a lóversenyrajongók immár 101 éve várnak rá.

Mérges Enikő ezeket a sorokat 2017-ben vetette papírra. Képek: wikipédia

A bejegyzés trackback címe:

https://derby.blog.hu/api/trackback/id/tr6318503358

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása