Telivér Világbajnokság 2021 – a legek

Pénteken és szombaton a kaliforniai Del Mar Racetracken találkoztak a világ (?) legjobb talpon lévő telivérei.

modern_games.jpg

A pálya, amit már a legendás lóversenyfuttató, de nyilván nem e titulásban világsztárként megismert Bing Crosby is megénekelt. Méltán híres dalának címét választották az esemény szlogenjének az idei Tenyésztők Kupájának prominensei.

Nézzünk pár leget kizárólag szakmai alapon:

A legnagyobb meglepetés: Marche Lorraine győzelem a Distaffban, majd 102 dolláros tétosztalékot hozott a japán kancára fogadónak. Reálisan nem volt várható a győzelme, hiszen valóban egy hazai felkészítő győzelem után érkezett, de az elmúlt 12 hónapban éppen 50%-os volt a győzelmi mutatója. Egyúttal ez volt az egyik legszűkebb marginú (orrhosszas) győzelem a két nap során.

A legnagyobb bukta: Ketten is vannak. Ugyanebben a futamban a szuperfavorit, Év Lova címre pályázó, idén négy Gr1-et nyerő Letruska csak 10., míg a Turf címvédője Tarnawa csak 11.

A legnagyobb tarolás: Mindenképpen a Godolphiné, hiszen csak ők tudtak triplázni, így Appleby mester, Buick zsoké és a zászlóshajós ménjük, Dubawi is három sikert könyvelhetett el. A korrektség kedvéért: Irad Ortiz Jr. is három győztest lovagolt.

A legnagyobb futam: Juvenile Turf Sprint. Az ötödik helyezett is csak 1 ¼ hosszra volt a nyerőtől.

A legnagyobb arányú győzelem: Life is Good 5 ¾ hossz a Dirt Mile-ban, Echo Zulu 5 ¼ a Juvenile Filliesben.

A legnagyobb hiányérzet: Aidan O’Brien kupa nélkül maradt. Csillagai mind egy szálig elvéreztek: Love 4., Mother Earth 10., Bolshoi Ballet 6., Japan 4. míg Broome második. A Coolmore nyert ugyan egy futamot, de Golden Pal, Wesley Ward amerikai istállójában áll.  A lóversenyzés nagykövete, Frankie Dettori szintén nullával zárt.

A legboldogabbak: a japánok. Ami nem jön össze évek óta Párizsban, most sikerült. Kétszer is. Ünneplő képeik láttán döbbenünk rá: mennyire imádjuk ezt a sportot.

Így van. Így kell örülni egy világbajnoki győzelemnek. 

A legnagyobb fölény: A hazaiaké. A 14 világbajnoki futam győztesei közül nyolc amerikai tenyésztés, kilenc helyi trenírozás, de az indulók legalább 80%-át ők adták.

A legemlékezetesebb győzelem: Yibir a Turf utolsó kanyarjában még a hátsó régiókban tanyázott, majd amikor begyújtotta a rakétákat szájtátva néztük, hogy mindenkin átrepült. Ritkán látni ilyet, ezen a szinten.

A korosztályos futamokat nem számítva nem láthattuk címvédést, bár a Dirt Mile 2020-as bajnoka Kicks Go szintet lépett, mert idén a Classicot nyerte.

A többi 2020-as bajnok eredménye:

Gamine - Filly & Mare Sprint – idén 3.

Glass Slippers – Turf Sprint – idén 8.

Whitmore – Sprint – már korábban befejezte karrierjét

Order of Australia – Mile - már korábban befejezte karrierjét

Monomoy Girl – Distaff - már korábban befejezte karrierjét

Audarya - Filly & Mare Turf – idén 5.

Tarnawa – Turf – idén csak 11.

Authentic – Classic - már korábban befejezte karrierjét.

Ez volt a kétnapos Tenyésztők Kupája, a globális lóversenyzés egyik legfontosabb találkozója. 2021-ben már csak egy ilyen lesz, méghozzá december elején Hongkongban.

Forrás: Racing Portal (www.racingportal.eu) Főszerkesztői engedéllyel közöljük újra. Kép:  Sporting Life - a Juvenile Turf-öt nyerő Modern Games és a hétvége hősei. 

A bejegyzés trackback címe:

https://derby.blog.hu/api/trackback/id/tr2318503338

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása